Veress Gerzson:

HOLDTÖLTE

Csillaggal sarkantyúz a menny
- kezdhetnénk így is a mesét -
s ég alján ha hajnal csobog,
elmossa az éj szennyesét,
mely tépetten himbál alá,
napsugársál a fogason,
meggyekkel világít a kert,
lobban, lába kél, eloson.

Pipacsok nyitott sebei
vérzik fel a búzamezőt
- mintha suhannál széltiben -
zöldből szőkébe zendülőt,
mert kétszerkettő ez a nyár,
halk áramán már ősz dereng
míg ablakodban gyertya ing,
huzat denevérszárnya leng,

s jön a virágfojtogató,
a testtelen és nevenincs,
kulcsrazárt ajtónk fölszakad,
elhúz fölöttünk a kilincs;
ma önkéntes holdtölte van
s míg párzik fönn a félelem,
sikolyra fenten azt lesem,
mint él le engem életem.

Veress Gerzson (sz. 1956, Sepsiszentgyörgy - mh. 1998, ugyanott) egyetlen megjelent kötettel igazolt át a túlvilágra, s pár év múlva édesapja, Veress Dániel író is követte. Egyszer nagyon megsértettem önérzetét, kincstári fegyelmet kérve számon, és éppen őrajta, a szabadosság ígéretes lovagján, akinek túlságosan is reményteljesen felfutó ifjúkorát korán lehervasztotta a kór, a gyógyíthatatlan betegség, majd a tragikusan önhatalmú és -kezű áttűnés a Semmibe...

Cseke Gábor:

HOLDTALANUL

megették holdunk' a kutyák
üvöltve tépték szanaszét
s csillag eltévedt sugarán
mentette át magát az ég
hogy ránk ne dőljön sátorát
vad szelek támasztják alá
vakon járjuk az utcabált
mintha hold fénye hullna rá

mert holdtalan' is lelkesülten
várjuk: nappal legyen megint
az éj bugyraiba merülten
víg élet zajlik odakint
minden oly mélykék mint a tinta
és mélyfekete mint a gyász
de te már nem fordulhatsz vissza

hátad mögött kigyúl a ház

láng nélkül ég csak füstje van
tüdődbe tódul fuldokolsz
sosem látlak már boldogan
pedig talán még visszaszólsz
míg összedőlnek a falak
alattuk jól befüstölődsz
a holdra sok-sok eb ugat
kurva nyarat kerget az ősz