Szabó T. Anna:

UNDOR

bogár fekete háta földrög a lefolyóban
nyomkodni puszta kézzel átfér-e belefér-e
két megspórolt konyakmeggy a zsebben szétlapulva
benyúlni tapogatni langyos ragacs a vére
véletlen belekapni egy idegen hajába
ahogy a zsíros fejbőr köröm alá szalad
homlokkal nekimenni egy vastag szemüvegnek
érezni hogy a lencse reccsenve beszakad
betonon orraesni megfordulni a földön
a meleg vér az arcon a fül felé folyik
szúnyogot pókot ölni hánykolódni az ágyban
szennyes folyóban úszni vergődni hajnalig

Szabó T. Anna (sz. 1972) remek verse mintha bűnügyi fotó lenne, animációval kombinálva. Valósággal provokálja az embert, hogy besoroljon mellé, és ott feszítsen, vele együtt, mintha közösen másztak volna meg egy magas hegyet. Egy biztos: az ő verse nélkül nem születtek volna meg az alábbi sorok.

Cseke Gábor:

KÖRPECSÉT

néhányszor már-már örökre elbúcsúztam
életemtől azt hittem vége ebből kiszállok
aztán este valahogy mégis elaludtam
magam gyűlölve hajtogattam: még várok
pedig semmi se változott a mocsár szaga
tovább facsarta orrom a napok is rámrohadtak
már csak a megszokás vetett haza
csupa szorongás fetrengés görcs és légszomj
elegye volt a legtöbb éjszaka
életem filmjét játszottam volna vissza
kivágni azt mi benne árulás és gyalázat
de sehol se leltem megfelelő ollót
pedig hányszor felforgattam érte a házat
a filmszalagot így muszáj elfogadni
gyáva szívem körpecsétje rajta:
ezt már csak szerteszaggatni lehetne
de jobb ha az ember míg él bevallja