| Elekes Ferenc: Leborült szivarvég (Reggelig) |
 |
| Írta: Elekes Ferenc | |||
| 2011. május 06. péntek, 06:05 | |||
|
Ketten vagyunk a váróteremben. Egy kicsi, ideges ember fogja az állát és sétál erre-arra. Én unottan ülök egy széken és nézem a sáros cipőm orrát.
– Fáj a fogam.
Nem szólok semmit. Az enyém is fáj.
– Nagyon fáj!
Arra gondolok, azért a cipőmről azt a sarat ...
– Nem hallotta, hogy fáj fogam? Lüktet!
– Nem szeretek ilyenkor beszélgetni.
– Nem szeret beszélgetni... És ha mi ketten ide be lennénk zárva reggelig?
– Valahogy eltelne reggelig.
– És maga nem szólna semmit reggelig?
Azért a cipőmről azt a sarat...
– Hát ha nem szólna, akkor én ezzel a barna kályhával beszélgetnék? Reggelig? Maga soha, senkivel nem szokott beszélgetni?
– Keveset.
– Mennyire fáj a foga?
– Eléggé.
– Azért annyira nem fájhat, mint az enyém...
A cipőmről azt a sarat...
– Mondom, annyira nem fájhat, mint az enyém!
– Lehet.
– A magáé is lüktet, vagy csak olyan tompa fájdalom a magáé?
– Tompa.
– A tompa fájást sokáig el lehet viselni. Én kibírnám reggelig. Magának egy cseppet sem lüktet?
– De.
– Szóval, mégis lüktet... Miért nem mondja, hogy lüktet is?
Sáros cipővel orvoshoz menni...
– Tudja, hogy én ezt a lüktetéses fájást is szívesebben elviselném, mint a maga hallgatását? El, egészen reggelig...
|
