– Ej, Lóri, te Lóri, milyen nagy legény lettél Lóri – mondom Lorántnak, utcánk tekergőjének. –És milyen erős lettél, Lóri!

– Hálistennek, eléggé erősnek érzem magam, Feri bácsi...

– Segíthetnél nekem, hogy ezt a nagy követ tovább tegyem az udvaromon, Lóri...

– Én azt a nagy követ máris tovább teszem magának, Feri bácsi!

– Jó dolog fiatalnak lenni, te, Lóri...

– Öregnek lenni sem lehet rossz, Feri bácsi...

– Mi jót látsz te az öregségben, Lóri?

– Én azt, hogy maga ezt az egész házat egyedül tovább tudná tenni. Meg tudná mondani, mi volt a helyén száz esztendőkkel ezelőtt. Tovább tudná tenni ezt az egész várost! És meg tudná mondani, mi volt azon a helyen száz esztendőkkel ezelőtt. Képzeletben, persze, ugye, Feri bácsi...

– De te valóságosan is föl tudtad emelni ezt a nagy követ, Lóri!

– Én föl, de mit láttunk a nagy kő alatt? Néhány sápadt gilisztát, Feri bácsi...