| Húsvéti írások - Szabó Ildikó versei |
| 2011. április 22. péntek, 08:00 | |||
|
Keddenként egy kicsit meghalok
Felborul a napok rendje
lejt a padló, a fal ferde
jégeső ver a szemembe
semmivel nem szállok szembe
éjszaka is kedd jön keddre
élni kell, de
kell, de
kell, de
kinek van itt élni kedve?
Keddenként egy kicsit meghalok
Szárnyukat szegik az angyalok
Én meg repülni akarok
Becsukom hát az ablakot
Szombatok emléke andalog
Kint, az utcán, együtt, az évekkel,
Kéz a kézben a péntekkel
Nem érdekel.
Keddenként egy kicsit meghalok.
Elsötétülnek a nappalok
Maguk alá temetnek a napok
Legyűr az idő, ezerszer ma
Képembe nevet a szerda:
„Ott a szerva,
mindig ott a szerva.”
Cserben hagy a csalfa csütörtök
pendülnek a mosolygó törpök
tér és idő örökös foglya
a kezemet senki nem fogja
csitt-csatt, csitít az idő vasfoga
Nem üvöltök,
úgysem hallja
az a szajha
múlt, a hétfő,
hisz
– mint tudjuk –
kedden
mindig
minden
késő.
Hát
tollat veszek a kezembe,
s belekezdek egy jó versbe,
angyalok szállnak nevetve:
„Ne gondolj kedden a keddre.”
Rosszkedvünk keddjei
Rosszkedvünk keddjein
ránk fagynak a szavak
rosszkedvünk keddjein
csak a muszáj szabad
Rosszkedvünk keddjein
éjszakák a percek
rosszkedvünk keddjein
nem mormolunk verset
Rosszkedvünk keddjein
Seholsincs a herceg
rosszkedvünk keddjein
már a szú sem perceg
Rosszkedvünk keddjein
reánk dől az alkony
rosszkedvünk keddjein
mi állunk a sarkon
Rosszkedvünk keddjein
égig ér az ének
de már meg sem halljuk
torkig van az élet
rosszkedvünk keddjein
nem mondunk, csak szépet
rosszkedvünk rossz keddje
soha nem ér véget
Eliramlik az élet
Szeptember végén
Alszanak az álmok.
Szegény, szegény én
Sírnak a virágok
Ha közöttük járok.
Szeptember végén
Fekete karámok
Fehér szegélyén
Fáznak a kabátok
Utak között árok.
Barátok, virágok
Karátok, karámok
Hozzátok kiáltok
zárják a világot
Szeptember végén
Szegény, szegény én
elindulok az úton
hogy miért, nem tudom
csak a szegélyén,
hátha elférek,
míg eliramlik
az élet,
az álnok,
s míg alszanak az álmok
magam is úttá válok.
Évek
ne véssetek
arcomra érvet
súlyos árkot.
Szálljon rátok
vissza az átok.
Csendben felállok,
s egy ajtót bevágok.
Szeptember végén
értekezlet közben
iramlik el az élet.
Erről szól ez az ének,
amely – apró részlet –
micsoda készlet:
máris kész lett.
De mi a fenének?
Kőműves Kelemenné
Kamrád a szíved
takaród hajad
El kéne menni
El kéne menni
Magányod sziget
Szerelmed hajód
Hogy kell szeretni
Hogy kell szeretni
Kollektív hitek
Okozzák veszted
Ennyi, csak ennyi
Ennyi, csak ennyi
Szerelmes hited
Bennünk ölt testet
Nem jön már semmi
Nem jön már semmi
Ahová vittek
Jéghideg nemlét
Hogy kell feledni
Hogy kell feledni
Örökös hideg
Vérpiros emlék
Lenni… nem lenni…
Lenni… nem lenni…
|
