Bizinek van egy kutyája. Láncon tartja az udvar hátuljában. Nem szereti, mintha a szegény jószág tehetne arról, hogy egy olyan embertől kapta, aki csúnyán elbánt vele. Ígérgetett neki fűt meg fát, aztán… Pedig a barátnőm is benne van a korban. Persze mindenki benne van a korban, de ő öreg is. Felőlem nézve persze nem. Én szeretem a kutyákat, kivált a pulikat meg a korcsokat, akik olyan szánalomra méltóan nemesek. Öreg már a kutya is. Az igazi gazdája Rudi, a csapos. Az szokta megetetni, meg vakarni a hullós szőrű hátát, a pofáját, a hasát. Olyankor olyan, mint egy gyerek, hanyatt veti magát, pedig kanyi volt régebben (most is az, de már nem tépi el a láncot, ha megérzi egy szukának a szagát.) Én is viszek neki néhanapján egy kis süteményt. Azt még meg tudja enni a fogatlan ínyével. Egyébként szinte egész nap alszik. Mire gondolhat? Nekem sincsenek fogaim.