Az öklöző filozófus, a nomád értelmiségi
                                                                                                   Princz István

   Természetesen nem órán és nem minket ütött. Ez méltatlan lett volna egy bölcshöz. Riasztó külseje ellenére nem volt agresszív, s noha tőle kaptam kölcsön az „Übermenschet” hirdető német filozófus könyvét, az ő „emberfölöttisége” nem üres elmélet, okoskodás eredménye. Ez a kemény, szikár, csontos arcú férfi megküzdött a reá mért sorssal. És győzött! Talán egy gyerekkori betegség következtében sántított. Valószínűleg akaraterejének bizonyítására választotta ezt az emberpróbáló sportágat. Bokszolt. Tehát a ringben ütött.
    Nyilván sikervágy is munkált benne, ám ez nem az ellenfelek megalázására irányult. Minden nyert meccse győzelem volt, és minden veresége is. Győzelem testi hibája, önmaga fölött. Így edzette, kovácsolta személyiségét, védte, őrizte belső szabadságát. Szememben – ma is – a belülről vezérelt ember megtestesülése. Az övéhez hasonló szabadságfokkal csak csavargók között találkoztam.
    szürke warszawa
    Nemcsak így építette magát. Matematikát és filozófiát hallgatott. Ahogy egyetemi éveiről beszélt, megerősödött bennem, hogy nem egy törtető, akaratos karrierista nyilvánul meg – vall – az osztály előtt, hanem egy szerény, de dacos, büszke, öntudatos férfi. A diploma megszerzése és az Újszászra költözés közötti időszakról semmit sem tudok. Ha mesélt is róla, elfelejtettem. A fő, hogy itt volt, hogy tanúi lehettünk jelenlétének, részesei kisugárzásának. Rövid ideig élt Újszászon. Egy napon – nem kérdezősködtem, miért – elment.
    Szürke Warszawa
    Nekünk matematikát tanított. A filozófiáról szó sem lehetett abban a szemét-kedélyes korszakban Szó volt róla! Beszélt a lét való és vélt értelméről, az értékekről. Elmondta, hogy nagy álma az élet leírása matematikai formulában. Ő magyarázta el a circulus vitiosus (hibás kör) fogalmát. Képzelj el egy embert – úgymond –, aki összekever célt és eszközt, jelenséget és lényeget. Helytelen gondolkodás (legtöbbször öncsalás), a helyzetnek nem megfelelő döntések révén mindig odajut, ahonnan elindult. Járja egyre szűkülő köreit. (Van-e a Nyájas Olvasók közt, aki magára ismer?)
    És most képzeljenek el egy másik embert. Őt. Az ő útja sem akadálytalan, de egyenesen vezet. Megy, ha úgy érzi, hogy mennie kell, ha már nem bírja itt tovább. Nem megfutamodás ez! Ő nem enged elveiből, nem alkuszik meg. Beül a volán mögé…
    A szürke Warszawába belefér minden: a feleség, a gyerekek, a könyvek, a teleírt füzetek, a ruhák, a bútorok, a játékok, a szőnyegek, a virágok, a gépek, a szerszámok, a fényképek, az emléktárgyak, a tükrök, az órák…
    Felzúgott a szürke Warszawa.
    Néztük a távolodó autót, láttuk, hogy a sűrűsödő gondolatok feszegetik az ajtókat. A Tanár úr hátrapillantott, intett, lehúzta az ablakot és kiengedte őket.
    Itt hagyta ránk.