A kis nagy ember
- zsenscsina nyeviszokava rosztavelikoj dusi –

Orosz volt. Üzbég, netán tadzsik, grúz, kazah… Szégyen, nem szégyen,
elfelejtettem, melyik náció lányaként látta meg a nagy szovjet napvilágot! Az
biztos, hogy nem volt tősgyökeres újszászi!
Alacsony volt. Ma is az, és a lába talán még a Wendauerénál is kisebb.
Igen, volt benne valami NEMECSEK ERNŐs!
Állhatatossága? Lágyszívűsége? Érzékenysége?
(Ő volt az egyetlen tanáraim közül, aki sírva kiszaladt a teremből. Nem
csoda. Az orosz nyelv iránti érdeklődésünkre, fogékonyságunkra egy későbbi
példa. Másfél évig az egyetemen is kellett oroszt tanulnunk. Az első óra végén
a tanárnő közölte, hogy a jövő héttől kezdve csak oroszul beszélgetünk, s
megkockáztatta: „Van valakinek kérdése?” Egy srác jelentkezett: „Tanárnő, az
ott a táblán milyen betű?” Ilyen élmények hatására rohanhatott ki középiskolai
tanárnőnk is!)
Van vagy tíz esztendeje, hogy felkerestem szolnoki lakásán. Stílszerűen
vodkával kínált. Ahogy ilyenkor lenni szokott, semleges dolgokról
beszélgettünk, nosztalgiáztunk. Ráncai mélyebbek lettek, de frissen mozgott,
okosa, szépen beszélt az „idegen” akcentust leküzdeni nem tudó, nem akaró
hangján. Bemutatott édesanyjának, aki szinte semmit és megmutatta papagáját,
aki perfekt beszélt magyarul.
Elgondolkodom: hogy fér el ennyi életerő, életkedv, bölcsesség és játékosság
egy ekkora teremtményben? Eszembe jut egy korábbi írásom gyémánt-
metaforája. Most röviden kifejtem.
Minden nő gyémánt! A természetesség és mesterkéltség ezernyi lapocskára
csiszolt gyémántja. Szépség, szűziesség, termékenység, bujaság, érzelmesség,
keménység, gyengeség, határozottság, merészség, csábítás… Minden nő azt
az arcát mutatja meg, amelyiket ösztön diktálta érdeke megkívánja! Mégsem
szerepet játszik! Meg tud maradni mindig és mindenkor önmagának, csiszolt
gyémántnak.
Hogyan próbál bizonyítani az önnön szabályozott világába zárt, erejét,
nemzőképességét fitogtató férfi? Nem vallja be, hogy örök adósa a nőnek. Egy
gyakran alkalmazott taktikája, hogy felvág eszével, „intellektusával”. (Piha!)
Én sem tudok korlátaimtól szabadulni. Bizonyítani is, tisztelegni is akarok
az „ekkora teremtmény” előtt. Így:

„Tyotya, tyotya Lizavjéta,

ja ljubjú tyibjá za éta!
I za éta i za sto,
Sto tü hógyis bez palto.”

Ezt még tőle tanultam!
A jelentését sajnos nem tudom és én sem ismerek minden cirill betűt. Hiába,
nem mind arany, ami fénylik!
A „teremtés koronája” sem.

(Joggal kérdezhetik: honnan tudta a címet lefordítani, ha… Jó, jó, értem és
menten válaszolok. A fordítást egy kolléganőm csinálta meg nekem, aki 17 évig
tanított az egri főiskolán orosz irodalmat.)