Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Tánczos G. Károly Vizeim Vizeim - emlékfoszlány-kompozíció 1.
Vizeim - emlékfoszlány-kompozíció 1. E-mail
2010. október 26. kedd, 05:27

Kik ezek, kik ezek az árnyak emlékezetem bal alsó sarkában? Lehunyom a szemem. Múltam vizei, múltam emberei, miért, hogy itt ólálkodtok emlékeim félhomályából kiröppentve, miért, hogy incselkedtek velem? A becsukott szemhéjak mögött mozgásba lendül a múlt, kavarognak a képek, mint a torkolatnál a Tápió és Zagyva vize, összegabalyodnak, egymásba mosódnak. Vadászok rájuk, értük (magamért), elkapok egyet. Remeg egy darabig, akár annak a lánynak a teste remegett, aztán kimerevedik, majd a felbukkant árnyak megélednek.

 

Ms időszférában, de a valóságos események sorrendiségében tolja taligával anyám meg Joli néni a szőnyegeket, pokrócokat kimosni a híd alatt heves sodrású Tápióhoz. Nyár van. Az asszonyok szoknyájukat a lábszárukon összecsomózták, a sekély vízben állva már sulykolják a szőnyeget, közben beszélgetnek. Mi, gyerekek a „kis fürdőnél ugrálunk talpasokat. Fejesekkel is kísérletezünk. A parton állók hasunk, mellkasunk pirosodásából láthatták, milyen sikerrel. „Kutyaúszásban evickéltünk a mélyebb, nekünk nyakig érő rész felé, aztán vissza, mert a túlsó part náddal van tele. Vajon milyen úszásban menekült meg a haláltól Bojtár, öreganyám kivénhedt kutyája, akit sem apámnak, sem nagybátyáimnak nem volt szíve agyonütni, így egy zsákba kötözték, a Tápióba dobták s mire hazaértek, a kutya a temető közeli házunk udvarán vinnyogott, kivillantotta fogatlan ínyét? Végelgyengülésben múlt ki. Rövid farkú, ezért Csutak, a fehér korcs kutyánk évekkel később igazi kutyaúszásban követett minket a „hatalmas Zagyvánkeresztül, egészen a Parkerdőig, ahol órák múlva elvesztettük. Meg is feledkeztünk róla, s úgy tért haza, hogy a késő őszi hidegtől reszketett, kilátszottak a bordái, sáros volt, ázott szőrébe bogáncsok csimpaszkodtak. Nem halt bele ártatlan, gyermeki, hanyag gonoszságunkba, csak nézett szomorúan, nem vádlón, mint apám, aki tudta az élet rendjét, megtapasztalta a kitaszítottság billogát, s amikor köhögött, láttuk, hogy fáj neki. Fájt elmúlásáig. Beúszik egy másik emlékkép. Letisztázom. Nyár volt akkor is, amikor az alacsony, szép cigánylány megkért, tanítsam meg úszni. Mert akkor én már tudtam. (Hívatlanul kopogtat beavatásom képe. Elzavarom, pedig apámról akar mesélni.) Elég idős voltam ahhoz, hogy az ajánlatnak is beillő kérésbe beleizzadjak. Üldögéltünk a hídon, a széles korlát forró vaslemezén. Beszélgettünk. A vízben nagyobb fiúk lubickoltak. Néztem barna bőrét, koromfekete haját, szikrázóan fehér fogait, a fürdőruhába rejtett kicsiny melleit. Ábrándoztam a hatalmas kék ég alatt. Egyszer csak az egyik fiúra mutatott. „Ő lesz az én párom!” Bennem azonnal beborult az ég. Megérezte a változást, kacéran felnevetett: „Nem baj, tudok én már úszni, igaz, csak kutyaúszásban! Megmutassam?” Leszaladt a Tápióhoz, beleugrott és... Tényleg tudott úszni. Máig sem értem mi volt a szerepem ebben a játékban.

És jönnek, jönnek! Sietősen, egymást letaposva. Bizonyára tudják, hogy életem véges, részt követelnek múltamban. Mit tehetek? Csak idővel lehet az időt legyőzni. Kinyitom szemem, tollat, papírt keresek, visszaülök, újra lehunyom fáradt szemeimet és megpróbálom lejegyezni (szavakkal, mondatcsírákkal), amit látok. Ez a gesztus logikusan köpi ki az emléket. Látom magam a Parkerdő folyó melletti szélén egy fa alsó ágán ülve. A zöldár kidagasztotta medréből a Zagyvát, a lábam szinte a nap melegítette vízbe ér. Itt olvasom Proust Az eltűnt idő nyomában című ciklusának első kötetét. Kicsit odébb, alattam Karcsi hasal a vízben, átadja hátát a szúnyogoknak. „Vértisztítás. Unokabátyám a csípéseknek, én a soroknak hagyom, hogy belém hatoljanak. A vibráló levegő, a levelek zöldes árnyjátéka, susogása, a madarak füttye, a távoli kopácsolások, az autók moraja elálmosít. Az egyik kezemmel a fa törzsét fogom, másikban a könyvet tartom. A szemem elalél, a könyv leesik. Csobban. Mint az alábukó vadrécék, a vízityúkok, miként a lapos kavicsok csobbannak, amikor „kacsázunk. Csobban, mint az anyámék ütéseitől felfröccsenő Tápió vize. Karcsi utánakap az elmúlt időnek, aztán kihullámzik a képből.

Helyébe bezúdulnak a gátakat, homokzsákokat ostromló árvizek, a félrevert harangra felriadó s lélekszakadva elrohanó, innen, a templomtoronyból hangyáknak látszó apáink, akik éjjel-nappal dolgoztak, ásták, talicskázták, zsákokba töltögették a homokot, hogy megvédjék családjukat, otthonukat, jószágaikat, földjüket, falu-hazájukat az emelkedő víztől. Látom a csónakokat, sajkákat, dereglyéket, s – talán egy másik időszeletben – a tűzszerészek munkája nyomán égre röpülő jégdarabokat,  másodpercek után hallom a robbanószer robaját is, látom a csákányokat, vashusángokat, melyekkel törik a megrepesztett jeget s elképzelem a jég sebhelyes pofáját, látom, ahogy a jégtáblákat a mederbe terelik hosszú karókkal, póznákkal, ahogyan a felhúzott zsilip segedelmével a Zagyva duzzasztotta Káposzta-ér mozdulatlan vizén mi navigáltunk ilyenekkel a jégtáblákon, vagy tavasszal az ágakból, kukoricaszárból tákolt tutajon. Az áradás megállt, a víz komótosan visszahúzódott. Apáink megtörölték homlokukat s egymásra mosolyogtak. Anyáink hálát adtak az égnek, Istennek, hogy megsegített a bajtól.

A tavasz végi áradások megnyugvása után, a Tápió „kubikos gödreiben. Itt van a környék apraja-nagyja, fürdőznek a férfiak, nők, pancsolnak a gyerekek. A fiatal fiúk a majdnem csupasz testüket iszappal borítják, viháncolnak, kurjongatnak. Örülnek, hogy legalább ennyit kaptak az élettől, a természettől. Szegények voltunk, tiszavirág boldogságú szegények.

S már itt cörren (crrr, ccrrr) a szitakötők fémes zenéje. (Ö, természet, még előnyben vagy a kifejezés lehetőségeivel szemben?! Lásd, Piroskának is csak azt tudtam mondani...) Árva-csalódottan néztem és hallgattam őket, néztem pompás testüket, sűrűn csapkodó dupla szárnyukat. Életem jelképét láttam abban, hogy egy helyben csapdosnak ég és víz között. Azon a télen elmegyek, elmentem Piroskához a két folyón is túlra. Nem szóltam hozzá, bárhogy nógatott, illetve ennyit mondtam: „Tudod, hogy szeretlek!” és a válasz elől menekülök.

Visszamegyek apámhoz, s látom, ahogy bedob a Tápióba, a „nagyfürdőbe, ahogy utánam ugrik, várja kievickélésemet, majd újra meg újra behajít; örömömre, mert biztonságban érzem magam, tudom, hogy ő a legnagyobb, a legesleg... Azt is tudom, hogy gyönyörű az alkonyi nap óriás, vörös korongja, tudom, hogy apám szeret, hogy Zoli szeret fényképezni – engem is szeret, hiszen ő az egyetlen időtálló barátom, bár elszakított tőle élete s életem –, ezért kimentünk hárman – nem, nem ezért mentünk ki, az ötlet itt, a Tápió gátján született –, apám biciklivel. A nagy kanyar után előbukkant a lángoló korong. Vajon a kerékpár kibírja-e a napot? Úgy támasztottuk ki, hogy a nap a fényképen a nyeregre kerüljön. A kép elveszett, tán el sem készült. S most fekete-fehér tájban suhanok sebesen, a fűzfákat, bokrokat kikerülve a „hatvani-hídtól a torkolatig, itt megállok, nézem, hogy a keskeny, kis, hím Tápió beléhatol Zagyva anyába, tiszta – most fehér – vize rövid kavargás után egyesül a nagyobb, hordalékosabb vízzel. Nem volt zavaros, de gyilkos volt ez a víz, amikor a hatvani cukorgyár beleengedte szennyét. Fehér hasukra fordult, döglött halakat sodort ilyenkor a Zagyva.

Két emberáldozatára emlékszem vizeimnek. Az egyik a szászbereki utat is elárasztó hideg Zagyvában baktatott. Célját nem érte el, hacsak nem éppen a halál volt a célja. Ha jól emlékszem, a rékasi kanyarban vetette ki a haragos folyó. A másik fiatal fiú volt, aki a csősz űzte, felhevült testével ugrott a Tápióba. A folyócska nem kérdezősködött, befogadta.

    Egy csobbanás a halál, mint az élet is.

    Egy csobbanás, amit a vízbe ejtett könyv hallatott.

 

Szóljon hozzá!

A regisztráció nélküli latógatók hozzászólásait, csak az adminisztrátor ellenőrzése után jelenítjük meg!
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 109 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs