Ha én rossz lennék, mindenekelőtt megpróbálnám ezt letagadni,
a célból, hogy meg ne szóljanak az emberek, ezért – példának okáért –
úgy tennék, mint a Sátán Papini találó aforizmájában, amit egyébként
onnan ismerek, hogy Ladislav Fuks A hullaégető című remekművében
mottóként alkalmazta: azt mondanám, hogy nem vagyok, ám ha belegondolok,
ez a manőverem igen kockázatos, mert a Papini-mondat ígyen hangzik (látszik):
„A Sátán akkor a legveszedelmesebb, amikor azt állítja magáról, hogy nincs.”
Eltökélt szándékom lenne továbbra is a megfelelő stratégia kidolgozása,
mert jelen állapotomban – az önismeret meglehetős hiányosságában – csak
annyit merek (nem, nem bátran) kijelenteni, hogy rossznak lenni rossz dolog lehet,
még akkor is, ha Shakespeare III. Richárdja ezt harsogja vagy suttogja a színpadon:
„Elhatároztam, hogy gazember leszek.” A gazember meg, ugyebár, rossz.
Menten felmerül egy kérdés: választás eredménye a rosszaság, netán velünk született
valami? A katolikusok szerint hét darab főbűn van, úgymint: kevélység, fösvénység,
bujaság, irigység, torkosság, harag és a jóra való restség. Hm, hm, hm! Nem azért
e hümmögés, hogy hiányzik a listáról pl. az előre megfontolt, vagy aljas szándékbók
elkövetett gyilkosság,a nyolc napon túl gyógyuló testi sértés, az erőszakos nemi közösülés vagy
a fajtalankodás, a hazugság, a félrevezetés, a népbutítás, hogy csak a leggyakoribbakat említsem.
(A többit megtalálhatja a nyájas Olvasó a Ha én 8-ban, az stb., valamint az és a többi címszavaknál.) Hanem azért e hümmögés, mert a r. kat.-ok hét főbűne tkp. hét emberi jellemvonás egyben.
Remélem, egyre kevésbé tudnak követni és csak kevesen vették észre hátsó
szándékomat, ti. a kifejtés elmismásolására, kikerülésére irányuló igyekezetemet.
De félre a tréfát! Elég régóta két lábon állunk és járunk!
E szöveg megszületésében óriási szerepe volt feleségemnek, Katónak! Ő volt az,
aki a napokban, miután elolvasta a Ha én jó lennék… kezdetűt, ekképpen érdeklődött:
nem írtál még Ha én rossz lennéket? kérdezte, pedig tudta a választ.
Nos, én nem lennék rossz. Én az vagyok.
Az is.
Mint más.
Akinek nem mindegy.
|