Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Kosztolányi az alvilágban 1. E-mail
Írta: Carlofranco   
2010. november 21. vasárnap, 19:01

Ősz, melyben felsejlik egy álom.
Fejezet, melyben hajnal van, Kosztolányi és Sanyi

 

   A körút csendes. Néhány korán kelő madár szárnyait próbálgatja. Sárguló levelek szuszognak. Álmos hunyorításokkal várják a gázlámpák, hogy nyugovóra térhessenek. Tompa szürke fény önti el körutat.
Felirat egy konflis oldalán: JÖJJÖN ÓBUDÁRA! Bokrétás ló. Patkócsattogás, kerékzörgés. A zajok eltávolodnak, visszhangjuk egy darabig itt időz, majd követi őket. Kopott cilinderét a plakátragasztó már csak a kocsis hátának emeli meg.
    Az egyik sarkon sebhelyes arcú férfi áll. Hóna alatt papírba csomagolt kerek tárgy.
    Imbolygó alak közeledik: a boldog-szomorú Kosztolányi Dezső. Lekoptak róla a barátok, kollégák, cimborák? Ha valakibe fészket rak a magány, előbb-utóbb társtalan marad. Átmeneti állapot ez Kosztolányinál. Egyedül akart maradni. Bírni az őszi hajnalt az imádott városban, együtt mormolni az elmúlás zsolozsmáját fákkal, füvekkel, madarakkal. Feszülten várni a felkelő napot, aztán elernyedni.
    Pirkad. A plakátragasztó Odol-reklámnak mázol helyet az Opera plakátján. Nem szereti az operát.
    Kosztolányi ballag. Mélyen beszívja a hajnalhideg levegőt. Már beszélni szeretne. Beszélni valakihez. Megosztani mással a kincset.
    Ekkor veszi észre a sarkon álló férfit.
    Amint megérzi az érintést a vállán, a sebhelyes hátrakapja fejét. Végignéz a világosbarna kabátot, fekete sálat viselő Kosztolányin, majd futni kezd. Leejti csomagját, felveszi, hátrapillant, fut tovább.
    A kondulásra megéled a város. Apró, fényes emberek pattogtatják ostoraikat, apró, fényes lovak iramodnak neki a hajnalnak. Utcaseprők kaszálnak. Duzzadt szemű újságírók rúgnak a kocsma ajtajába, és a hang kivezérli a kocsmárost meleg felesége alvó oldaláról. Apró villamosok kapják fel fejüket, beleszagolnak a levegőbe, aztán prüszkölve elindulnak.
     „Ez se rám várt”- állapítja meg kesernyésen Kosztolányi. Az élet tépte arc kíváncsivá tette. „Van-e jogom beavatkozni világába, ha ő nem akarja?” - tűnődik. Végül a férfi útvonalán indul el, de nem siet.

Időközben előkerülnek a tűzfalak, homlokzatok, kémények mögül az első napsugarak.
     Kosztolányi megy. Ráérősen, cigarettázva. Hajnali részegsége múlóban. Kávét kíván, betér hát egy alagsori kocsmába.
     A kocsmáros már ismeri, készíti a kávét.
    - Hogy megy a munka, Mester? – kérdezi.
    - Megyeget.
     Az egyetlen vendég a sarokasztalnál odafordul. A sebhelyes az. Nem látszik, hogy felismerte volna Kosztolányit, aki viszont hálát adva szenvedélyének, pohárral a kezében, a férfi szíves engedélyével az asztalhoz telepedik.
    - Miért futott el?
    - Soha nem láttam magát!
    - De…
    - Pofa be! Igya azt a kávét!
    Szünet. Kopogás, csoszogás, lódobogás. Emberi hangok áramolnak be az ablakon.
    - Megismerem. Az arcán a csík… Nagyapám homlokán volt ilyen vágás.
    És Kosztolányi mesél. A másik érdeklődve hallgatja, de hangja száraz, nem cseng.
    - Tán én vagyok az egyetlen metszett képű a városban?
    - Aztán a szeme. A tekintete. A tekinteteket nem felejtem. Gyűjtöm őket. A ruhájáról nem is
beszélve
     Kopott, túlméterezett kockás zakó, egykor sárga ing, zöldben játszó sál, félretaposott cipő jelenti a férfi öltözékét.
    - Na jó, megadom magam!
    - Ne tegye, azt sose tegye, barátom! – mondja Kosztolányi. – Miért futott el?
    - Azt hittem, hogy…
                 Kosztolányi felnevet.
    - Sem buzeráns, sem a rend őre nem vagyok.
    - Akkor meg mit akart?
    - Beszélgetni.
    - Miért éppen velem?
    - Volt ott más?
    - A plakátragasztó.
    - Á, tényleg! De tudja, vele csak a titkaimról szoktam beszélgetni. Süketnéma.
    - Szar lehet neki.
    Kosztolányinak tetszik a fickó.
    Talán nem is olyan rossz. Nem kell hallgatnia a mocskos hazugságokat, s hazudnia sem kell.
    És mit ér vele? Azt sem hallja, ha egy nő a fülébe súg, és nem tudja arra mondani, hogy „Gyere
velem!”
     Kosztolányi belelendül.
    - Ahhoz, hogy kifejezzük a szerelmet. Elég egy tekintet.
    - Hagyjon már békében azzal a tekintettel! Mi maga? Szemorvos? Hallottam, a kocsmáros
mesternek szólította.
    - Költő és író. Újságíró és műfordító vagyok. Kosztolányi Dezső.
     Színlelt ünnepélyességgel, a szavakat megnyomva mondja ezt.
     A férfi hangja kevésbé árnyalt.
    - Sose hallottam magáról.
    (Kosztolányi tudja, nem szabad csalódottnak látszania.)
    - Erre inni kell! Lajoskám! – inti oda a kocsmárost -, nekem a szokásost, az úrnak pedig, amit
 kér. Nem egyet! Kettőt!
     A harmadik kör után a sebhelyes felállt, begombolta kabátját, kezet nyújtott.
    - Sanyi vagyok. Sanyi, a tolvaj

Foly. köv..
 

 

Szóljon hozzá!

A regisztráció nélküli latógatók hozzászólásait, csak az adminisztrátor ellenőrzése után jelenítjük meg!
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 938 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs