Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Kosztolányi az alvilágban 1. E-mail
Írta: Carlofranco   
2010. november 21. vasárnap, 19:01

Ősz, melyben felsejlik egy álom.
Fejezet, melyben hajnal van, Kosztolányi és Sanyi

 

   A körút csendes. Néhány korán kelő madár szárnyait próbálgatja. Sárguló levelek szuszognak. Álmos hunyorításokkal várják a gázlámpák, hogy nyugovóra térhessenek. Tompa szürke fény önti el körutat.
Felirat egy konflis oldalán: JÖJJÖN ÓBUDÁRA! Bokrétás ló. Patkócsattogás, kerékzörgés. A zajok eltávolodnak, visszhangjuk egy darabig itt időz, majd követi őket. Kopott cilinderét a plakátragasztó már csak a kocsis hátának emeli meg.
    Az egyik sarkon sebhelyes arcú férfi áll. Hóna alatt papírba csomagolt kerek tárgy.
    Imbolygó alak közeledik: a boldog-szomorú Kosztolányi Dezső. Lekoptak róla a barátok, kollégák, cimborák? Ha valakibe fészket rak a magány, előbb-utóbb társtalan marad. Átmeneti állapot ez Kosztolányinál. Egyedül akart maradni. Bírni az őszi hajnalt az imádott városban, együtt mormolni az elmúlás zsolozsmáját fákkal, füvekkel, madarakkal. Feszülten várni a felkelő napot, aztán elernyedni.
    Pirkad. A plakátragasztó Odol-reklámnak mázol helyet az Opera plakátján. Nem szereti az operát.
    Kosztolányi ballag. Mélyen beszívja a hajnalhideg levegőt. Már beszélni szeretne. Beszélni valakihez. Megosztani mással a kincset.
    Ekkor veszi észre a sarkon álló férfit.
    Amint megérzi az érintést a vállán, a sebhelyes hátrakapja fejét. Végignéz a világosbarna kabátot, fekete sálat viselő Kosztolányin, majd futni kezd. Leejti csomagját, felveszi, hátrapillant, fut tovább.
    A kondulásra megéled a város. Apró, fényes emberek pattogtatják ostoraikat, apró, fényes lovak iramodnak neki a hajnalnak. Utcaseprők kaszálnak. Duzzadt szemű újságírók rúgnak a kocsma ajtajába, és a hang kivezérli a kocsmárost meleg felesége alvó oldaláról. Apró villamosok kapják fel fejüket, beleszagolnak a levegőbe, aztán prüszkölve elindulnak.
     „Ez se rám várt”- állapítja meg kesernyésen Kosztolányi. Az élet tépte arc kíváncsivá tette. „Van-e jogom beavatkozni világába, ha ő nem akarja?” - tűnődik. Végül a férfi útvonalán indul el, de nem siet.

Időközben előkerülnek a tűzfalak, homlokzatok, kémények mögül az első napsugarak.
     Kosztolányi megy. Ráérősen, cigarettázva. Hajnali részegsége múlóban. Kávét kíván, betér hát egy alagsori kocsmába.
     A kocsmáros már ismeri, készíti a kávét.
    - Hogy megy a munka, Mester? – kérdezi.
    - Megyeget.
     Az egyetlen vendég a sarokasztalnál odafordul. A sebhelyes az. Nem látszik, hogy felismerte volna Kosztolányit, aki viszont hálát adva szenvedélyének, pohárral a kezében, a férfi szíves engedélyével az asztalhoz telepedik.
    - Miért futott el?
    - Soha nem láttam magát!
    - De…
    - Pofa be! Igya azt a kávét!
    Szünet. Kopogás, csoszogás, lódobogás. Emberi hangok áramolnak be az ablakon.
    - Megismerem. Az arcán a csík… Nagyapám homlokán volt ilyen vágás.
    És Kosztolányi mesél. A másik érdeklődve hallgatja, de hangja száraz, nem cseng.
    - Tán én vagyok az egyetlen metszett képű a városban?
    - Aztán a szeme. A tekintete. A tekinteteket nem felejtem. Gyűjtöm őket. A ruhájáról nem is
beszélve
     Kopott, túlméterezett kockás zakó, egykor sárga ing, zöldben játszó sál, félretaposott cipő jelenti a férfi öltözékét.
    - Na jó, megadom magam!
    - Ne tegye, azt sose tegye, barátom! – mondja Kosztolányi. – Miért futott el?
    - Azt hittem, hogy…
                 Kosztolányi felnevet.
    - Sem buzeráns, sem a rend őre nem vagyok.
    - Akkor meg mit akart?
    - Beszélgetni.
    - Miért éppen velem?
    - Volt ott más?
    - A plakátragasztó.
    - Á, tényleg! De tudja, vele csak a titkaimról szoktam beszélgetni. Süketnéma.
    - Szar lehet neki.
    Kosztolányinak tetszik a fickó.
    Talán nem is olyan rossz. Nem kell hallgatnia a mocskos hazugságokat, s hazudnia sem kell.
    És mit ér vele? Azt sem hallja, ha egy nő a fülébe súg, és nem tudja arra mondani, hogy „Gyere
velem!”
     Kosztolányi belelendül.
    - Ahhoz, hogy kifejezzük a szerelmet. Elég egy tekintet.
    - Hagyjon már békében azzal a tekintettel! Mi maga? Szemorvos? Hallottam, a kocsmáros
mesternek szólította.
    - Költő és író. Újságíró és műfordító vagyok. Kosztolányi Dezső.
     Színlelt ünnepélyességgel, a szavakat megnyomva mondja ezt.
     A férfi hangja kevésbé árnyalt.
    - Sose hallottam magáról.
    (Kosztolányi tudja, nem szabad csalódottnak látszania.)
    - Erre inni kell! Lajoskám! – inti oda a kocsmárost -, nekem a szokásost, az úrnak pedig, amit
 kér. Nem egyet! Kettőt!
     A harmadik kör után a sebhelyes felállt, begombolta kabátját, kezet nyújtott.
    - Sanyi vagyok. Sanyi, a tolvaj

Foly. köv..
 

 

Szóljon hozzá!

A regisztráció nélküli latógatók hozzászólásait, csak az adminisztrátor ellenőrzése után jelenítjük meg!
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 1619 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs