Ha én gyászhuszár lennék,
 – és ezt halál komolyan mondom –
beledöglenék a röhögésbe, ha
a munkába állásom első napján
meglátnám az egyenruhámat,
amit viselnem kellett volna.

Ha én állatidomár lennék,
csakis és kizárólag horgasfejű galandférgekkel foglalkoznék,
sejtvén, tudván, hogy hiába.
Mielőtt erre az elhatározásra jutnék,
alaposan tanulmányoznám a Taenia solium viselkedését, szokásait.
Az előző mondatomból – remélem – kitűnik,
hogy már most, amikor csak szövögetem szép álmom leplét,
már most is utánanéztem e faj egy-két sajátosságának,
mert, példának okáért, honnan a fenéből tudnám latin  elnevezését.
Hogy miért esett a választásom épp’ e zsivány
 – tréfás jelzőnek szántam, s leírásakor már bántam is –
állatkára, azt meg nem mondhatom,
mert fel sem foghatom.
Ezen a tényen elgondolkoznék.
Sokáig, sokáig tartana ez az idegőrlő foglalatoskodás, és
már most borítékolnám, hogy minő következtetésre jutnék:
a franc bajlódjon ezzel a rusnya,
gusztustalan féreggel!
Van nékem bajom éppen elég.
Egy életre.
Egy halálra.