Cédulák / Bányaőzek |
Írta: Cseke Gábor | |||
2011. február 09. szerda, 08:42 | |||
A nagybányai központi ércmosó párttitkára - a rendszerváltás előtt a párttitkárok voltak a vállalati „szóvivők” is a sajtó irányában – még a kapuban is egyre csak szabadkozik: tudja, hogy a riporter szenzációból él, de ők most nem szolgálhatnak olyasmivel; értsem meg, ilyen a termelés, a modern technika. A fizikai tervet túlteljesítik, az emberek elégedettek, kell-e egyéb?
Csinos előudvarban állunk, jobbra faliújság, balra zöldellő fasor, háttérben a modern technika...
A fák mögött, sűrű drótkerítésen túl, villanó barna iramodás.
- Ott mi van?
- A vállalat őzei - von vállat a titkár -, kíváncsi rájuk?
S míg belépünk a repkénnyel borított kiskapun, már meséli is az elébb még nem létező szenzációt...
Egy ércszállító sofőr, évekkel ezelőtt elakadt az erdőben. A teherautó előtt ingoványos talaj feketéllett, s a marasztaló dágványban lesoványodott őzsuta remegett. Idehozta a riadt állatot; a gyári ülepítőállomás kezelője vállalkozott rá, hogy a gondját viseli. Hamarosan a gyáriak kedvence lett, örökké hoztak neki otthonról egy-egy finom falatot, ölnyi sarjút, zöldséget... Az erdészeti hivatal révén fedeztették is, s most heten ugrándoznak a jászol körül, nézegetik pofájukat az itató víztükrében...
Mióta oda beléptünk, számomra nincs már se kerítés, se gyár, se ércmosás, csak az őzek barátságosan tolakodó érdeklődése, amint üres tenyerünkbe szimatolnak, nincs-e benne kockacukor, sárgarépa vagy egy tétova simogatás...
|