(Baráti időtöltéseink)

 

—  Mondtam édesanyámnak: van egy barátnőm. Mire ő azt mondta: mindenkinek kell legyen egy barátnője.

 

—  A  szomszéd  néni  ránkbízta kártékony  macskáját,  vigyük el  jó messzire, s ott eresszük szélnek. Izabella vitte az állatot. A falun túl a macska kapálózni kezdett s karmolt. Iza mérgelődött, s büntetésből megfürösztötte a patakban.  Aztán fogtunk két egeret, s összeverekedtettük őket egymással. A macskát betettük bírónak.  Végül a macska megette az egereket, mi meg sorsára hagytuk.

 

—  Kerestünk egy nagy tököt, hogy lámpást csináljunk. Szépen fel is tettük a kapu tetejére. Jött egy idős asszony, s úgy megijedt, azt se tudta, mit csináljon. Aztán jött egy autó, nosza ki az útra, s kezdtünk lökdösődni, futkározni előtte. De rosszul tettük, mert járőrkocsi volt, s csak úgy menekültünk meg, hogy a milicisták is játéknak véltek az egészet, s hagytak elszaladni.

 

—  Mikor Sanyi eljön hozzám, hányjuk ki a ganyét, viszünk a tehenek meg a bornyúk alá mosztot. Vagyis, fűrészport...  Nyáron megyünk az oldalba, szedünk epret, szedünk gombát, sütjük meg.

 

—  Meggyet akart szedni. Mondtam, segítek. Felmásztunk a fára,  a gyümölcsöt a földre hajigáltuk, majd onnan is felszedtük. Kérdezgettük egymástól, hogy ezt szereted-e, azt szereted-e. Én azt kérdeztem, hogy szereted-e a macskamézet? Az volt a válasz, hogy meg se tudná enni... Akkor azt lódítottam, hogy vértisztító hatása van, ő meg egy jókora darabot nagy nehezen elmajszolt.  Mikor elárultam, hogy becsaptam, nagyot nevettünk.

 

—  Ősszel inkább favágással segítünk egymásnak, és így nem unjuk meg.

 

—  Nyitok be, s Róbertet nem látom sehol!  Körbejártam a házat, s hát az ágy végénél, a kicsi székre volt leülve. Pokrócból készített egy sátrat,  eléje könyvet rakott. Kérdem, te mit csinálsz. Mondja, nézi  a könyveket. Leülök melléje, s együtt nézzük. Később meguntuk, hátramentünk a ház végihez, ahol az apja motorbiciklije volt. Nézegettük elől-hátul, szerre felültünk rá, majd ő elkezdte rúgni, indítani. Elfordította a kulcsot, s úgy rúgta. Egyszer csak bedurrant s megindult. Hirtelen leállította, s futottunk, nehogy észrevegyék Irma néniék, hogy mi voltunk, mert különben megmondják. Róbertnek még egy félóra múlva is rizegett a lába.

 

—  Vakációban egy   levelező   társunkhoz   készülődtünk,  egy másik helységbe. A vonaton beszélgettünk,  s mire kitekintettünk,  már túl is haladtunk az illető állomáson, s egy más városba jutottunk. Hamar leszálltunk, azt se tudtuk, merre menjünk. Bejártuk a várost, majd eljött a hazaindulás ideje. Bezzeg, most már tudtuk, hol kellett volna leszállni. Féltünk otthon elmondani az ügyet, de aztán valahogy bevallottuk. Csak annyit mondtak rá, hogy hát eléggé "ügyesek" vagyunk...

 

—  Minden  reggel végignézek az osztályban, megérkezett-e Árpi, s ha nem érkezett meg, aggódom miatta, vajon milyen baja történt.

 

 — Olyan barátságba kerültünk, hogy a szünetek is furcsák, ha nem vagyunk együtt.

 

—  Másodikosok voltunk, amikor Marikával egy reggel az édesanyja is eljött. Addig sose kísérte el. Nem mertem semmit kérdezni, nehogy az édesanyja hallja, milyen kíváncsi természetű vagyok. Aztán láttam, hogy az iskolánál lemaradt az ajtóban, s várta a tanító nénit. Mikor a tanító néni  bejött,  kérdeztem  Marikától,   miért   járt   ide  az    édesanyja.   Azt mondta,  majd  szünetben megtudom.  Alig  tudtam kivárni a csengőszót. Kiment  a tanítónéni,  s  menten  Marikára  kiabáltam:   „Most  mondjad!" A válasz egyszerű volt: nagymamájáék szeretnék, ha kiköltözne hozzájuk, s onnan járna a központi iskolába.  Szomorú lettem, hogy ezután majd egyedül kell hazamennem. De aztán akadtak hazafelé más osztálytársak, s megvigasztalódtam.

 

—  Tüzet gyújtottunk, szalonnát sütöttünk a kiránduláson. Vadászni is akartunk, fel voltunk szerelve nyilakkal, de semmit se lőttünk, mert az őzek messzire voltak, a nyílvesszők csak a fákba álltak vagy a hó alá bújtak. A rókára hozott csapda se fogott semmit, s nagy bánatosan hazaeregéltünk, félig megfagyva.

 

—  Mentünk barátommal a kórház dombjára, és egy ember megkergetett, de mi elfutottunk. Az az ember részeg volt.

 

—  Énekelgettünk Orsikával,  még óvodások voltunk,  s egyszer hallom ám,  hogy valaki   morog.   Kérdem, mi  lehet. „Nincsen semmi", mondta, mert akkor még nem beszélt tisztán. De újra hallottam a morgást, mire ő is meghallotta. Felnéztünk a padlásra, láttuk, van ott egy fekete valami, nagyot kiabáltunk s szaladtunk a kapuhoz, de kicsik voltunk,  s  nem  tudtunk kimenni.  Erre  rúgtuk a kaput.  Amíg ott ordítozunk, jő le egy ember, s hát az Orsi tréfás kedvű nagytatája.

 

—  Én és Mónika felmásztunk a csűrbe, lestük a madarat, és megláttuk a fiókákat.

 

—  Azt gondoltam, gyújtsuk meg a füvet, lássuk, ég-e. A fű a mogyorós körül meg volt száradva, a tűz hamar terjedt. Megijedtünk, én faágakkal paskoltam a lángokat, Karcsi a hátizsákjával. Sikerült az oltás, viszont a hátizsák szerteszakadt.

 

—  Vasárnap   elhívott   a  kertjükbe   Zsuzsa,   a   juhnyájhoz.   Volt   ott egy szamár  is. Kérdi a  pásztor, felülünk-e a hátára? Én felültem,  de a barátnőn nem mert. A szamár leeresztette a fenekét, s engemet levetett, de még belém is rúgott. Mi azért másnap is ott voltunk. Aztán megkért a pásztor, maradnánk a kertben a juhokkal. Mikor visszajött, megköszönte, hogy segítettünk rajta.

 

—  Minden délután együtt vagyunk. Ennek szüleim   is   örvendenek, csak akkor haragusznak, ha elcsavarogjuk az egész délutánt és nem segítünk nekik.

 

—  Szüleimmel,  barátnőmmel  az  erdőre mentünk.  Míg a fürdéshez melegedett az idő, labdáztunk. A felnőttek betettek három üveg sört a vízbe, hogy ebédig lehűljön. Fürdés közben megláttunk egy halat, Hajni ki  akart szökni a vízből, közben belerúgott az  egyik sörösüvegbe,  ami eltörött.  Gyorsan   kijöttünk  a  vízből,   senkinek   se  szóltunk. Ebédkor nagyokat kacagtunk, amikor mentek a sörért és nem értették, hová tűnhetett a harmadik üveg. Kérdeztek minket is, de mi azt mondtuk, nem  láttuk.

 

—  Még nem volt megérve a szőlő, és már nagyon kívántuk. Akkor Emőke hátrahívott náluk a kertbe,  s ettünk egy kicsit a szőlőből úgy éretlenül. Szülei észre se vették, mi se mertünk szólni.

 

—  János  megtanított halat fogni.  Fogtunk két pénzest s egy bot fejű halat. Üvegbe tettük, a botfejű hal megette az egyik pénzest. János felhasította a hasán, hátha megtalálja benne a pénzest. Mint a vadász a farkas hasában Piroskát és a nagymamát...  Aztán a botfejűt eldobtuk. A megmaradt pénzest János nekem adta.

 

—  A   korcsolyapályán   nem   láttam   senki   ismerőst.   Egyszer   csak észrevettem Ibit, a testvérével korcsolyázott. Akkor még nem tudtam a nevét, csak rokonszenves volt nekem távolról, s utána kiáltottam: „Hé, izé, no, hogyishívják, hé, jé, várjatok meg!" Szót fogadtak és bevártak.

 

—  Kirándultunk egyet Gyulával, majd elosztottuk a mogyorót, amit szedtünk,  felkötöttünk  mindent  a  biciklikre,  s  közben az idő csúful  elborult. Mi nem törődtünk, nagy nyugodtan indultunk útnak, de száz métert se mentünk, s már kegyetlenül esett az eső. Hamar egy fenyő alá álltunk. Jó volt, de aztán csúful fújt a szél, s nem védett a fa. Gondoltuk, körülbelül egy kilométerre van egy tanya, oda behúzódunk. Addig az eső is elállt,  de hideg szél fújt,  bebújtunk az istállóba,  az ajtót nem tudtuk betámasztani. Kicsavartuk a ruháinkat. Valahogy hazaértünk, de a falu határán látjuk, hogy ég valami. A villám garázdálkodott.

 

—  A   dombon   egy   nagy   zöld   sáska   kezdett  az orrom   előtt  szökdécselni.   Megfogtam  és  felfújtam.   No,  ne  félj világ,  volt  ott  röhögés! Úgy kínlódott szegény feje, Erzsi alig bírta a hasát a nevetéstől.

 

—  Hóvárat  építettünk a  barátommal.  Előbb alapot raktunk,  aztán reá hókalibát, boltozatos tetővel. Volt egy lyuk is rajta, azon át bújhattunk be. Bent fel is tudtunk állni. Az egészet méteres fallal vettük körül. Kilenctől fél egyig dolgoztunk. Délután még építettünk egy falat, megbújtunk mögéje, s onnan dobáltuk egymást hógolyóval.

 

—  A folyó mellett, a mosópadnál egy estében sok időt töltöttünk el Lacikával, míg lefüleltük a felnőttek beszélgetéseit.

 

— Vittünk labdát, s a barátnőmmel labdáztunk. Egy idő után látjuk, lebeg valami a levegőben. A nejlonzacskót vitte a szél, amiben a labdát hoztuk. Szaladtunk utána, de a szél felkapta a magasba. Már nem is láttuk. Nagyon sajnáltuk, mert szép zacskó volt. Elmondtuk szüleinknek, hogyan jártunk, de csak kikacagtak bennünket.