Gergő egy lépést tett előre. Eddig csak szex lapokban látott így női nemi szervet. Rámeredt a kidomborodó nagyajkak félholdjára. „A könyvekben az van, hogy izgalmi állapotban megvörösödnek, megnyílnak, és nedvesek lesznek. Ezek nem!” A látvány elidegenedett Andi nénitől. „Nem szerelemből kínálja magát!” A felismerés lelohasztotta vágyát.

- Mi lesz? Jössz már?
A sürgetés még kedvetlenebbé, kiábrándultabbá tette. „Semmi nem volt igazi! A csókok, a szerelmeskedések, a becéző szavak! Minden, minden hazugság! Az is, hogy Klári néni tudja, hol vagyunk. Engem ez a nő elrabolt!” A felismerést cselekvés követte. Gergő futni kezdett a fák között, az út felé.
- Hová szaladsz? Állj meg! – kiabálta Andrea. Leengedte szoknyáját, a kocsiba pattant, indított.
A fiú elért az útig. Hátranézett. Hallotta az Opel közeledését. Az út közepén megállt, hadonászni kezdett. Egy kocsi tülkölve kikerülte, egy teherautó fékezett, a vezető az ablakból kiabált.
- Mit csinálsz, te hülye? Ugorj félre, nem tudok megállni! A kerekek alá kerülsz!
Gergő az utolsó pillanatban fogta fel az életveszélyt, beugrott az út melletti, csalánnal benőtt árokba. Érezte, kibicsaklott a bokája. Csak feküdt ott. A teherautó sofőrje káromkodott, amíg kihúzta őt az árokból.
- Öngyilkos akartál lenni, vagy mi a fene ütött beléd?
- Vegyen fel – hörögte Gergő.
- Kisfiam! – sikított Andi néni, és magához ölelte a fiút. – Egy percre sem szabad téged egyedül hagyni! Igaza volt doktor Gerőnek! – Aztán a sofőrhöz fordult. – Az én egyetlen kisfiam! Nem beszámítható. – Tenyerét a tiltakozni akaró szájra tapasztotta. – Kérem, segítsen berakni az autómba, és nagyon köszönöm, hogy nem ütötte el!
- Nem kellene kórházba vinni?
- Persze, odaviszem!
- Segíthetek még valamiben?
- Az isten áldja meg a jóságáért! Tudok vele bánni. A születése óta így van.
- Nagyon vigyázzon rá! Egyébként helyes kisfiú, nem látszik rajta, hogy dilinyós.
- Ne beszéljen így róla! Örüljön, hogy magának nincs ilyen gond a vállán.
- Nincs. Akkor isten magukkal!
- Még egyszer köszönöm, viszontlátásra!
Gergő magába roskadtan ült. Tudta, bármit mond, hiábavaló a nő színészi képességeivel szemben. „Még arra is képes lenne, hogy neki is felkínálkozzon!” Látta, ahogy Andrea utánainteget a teherautónak, majd beül mellé, elfordítja a slusszkulcsot. A fekete Opel elindult.
- Miért csináltad?
- Miért csinálja?
- Tegezhetsz, még nem vagyunk otthon.
- Nem hiszek magának.
- Miért? Szerinted otthon vagyunk?
Gergőnek rosszul esett az olcsó poénkodás. Andrea megigazította a parókát.
- Apa biztosan kerestet már. Ha megtalálnak…
- Te nem tudsz igazából fenyegetni. Megint nem kapcsoltad be az övet.
- Nem mindegy? – Aztán lassan mégis bedugta a fémkallantyút a helyére. – Ki maga?
- Ha megérkeztünk, megkérlek egy szívességre.
- Ki maga?
- Mondtam, hogy tegezz! Mint a szüleidet, mint a nagyszüleidet Visontán, keresztapádékat Sárospatakon.
- Honnan… Ezért volt A fekete esernyő is? Maga…
- Te!
- Boszorkány vagy? Vagy nyomoztál utánam? Miért?
- Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy tetszel nekem?
- Nem igazán.
- Pedig…
Ezt olyan hangon mondta, a régi hangján, hogy Gergő egy pillanatig hitt neki. Egy pillanatig.
- Miért alázol meg mindig, amikor azt hiszem, hihetek neked?
- Ilyen vagyok, így kell elfogadnod.
- Mit akarsz velem csinálni? Miért nem válaszolsz?
- Azt szeretem benned, hogy felnőttesen gondolkozol. Más fiúk már szüleikért imádkozva könyörögtek volna. Csodálom, hogy nincs barátnőd! Nemcsak csinos vagy, hanem okos is. Ilyen fiú kellene nekem is! Ne, ne kérdezz semmit! Bátor is vagy!
- Mit érek vele?
- Az élethez a szerencse és az összeköttetések mellett nem árt a tehetség és a bátorság.
- A szabad élethez! De te fogva tartasz engem! Talán meg is ölsz!
Andrea keserűen nevetett.
- Nemcsak emberrablónak, gyilkosnak is képzelsz! Ha az lenne a célom, már régen belefojthattalak volna a folyóba! Nem ismersz engem. Ha megteszed, amit majd kérni fogok tőled, a hajad szála sem görbül meg!
- Szavak, szavak! Mi a garancia?
- Én és te.
Egy szembejövő kocsi vezetője rádudált és fel-felvillantotta lámpáit. Andrea feleszmélt, hogy rájuk szürkült az ég, gyorsan bekapcsolta a fényszórókat. Megint kért egy cigarettát. Lehúzta az ablakot, és szótlanul szívta be, fújta ki a füstöt. Gergőnek pisilnie kellett, idegesen fészkelődött, de ő sem szólt. Kifelé bámult. Tudta, hogy járt már ebben a városban. Egy lakótelep után balra fordultak. Falusias környezetbe kerültek, bár az úttest aszfaltozott volt. Az utolsó előtti háznál az Opel megállt, de a motorja még zúgott. Andrea kiszállt, kulcscsomót vett elő, kiválasztotta a megfelelőt, kinyitotta a magas kerítéssel összeolvadó kapu zárját, s kitárta a szárnyakat. Visszaült, bevezette a kocsit az udvarra, leállította a motort, kivette a slusszkulcsot. Intett Gergőnek és a kezébe nyomta a táskát, behajtotta és bezárta a kaput. Egy kis virágoskerten át a lépcsőhöz jutottak. Felmentek. Andrea kinyitotta a ház ajtaját, előretessékelte a fiút. Még a sötétben rázárta az ajtót, a kulcsot a kosztüm zsebébe rakta, aztán felkapcsolta a villanyt. A tágas előszobában elvette Gergőtől, és a falban levő mélyedésbe helyezte a táskát. A szobában is világosságot gyújtott, összehúzta a függönyöket. Megmutatta a fiúnak, hol a WC, az kirohant. Amíg az pisilt, a szobában kihúzta a falból a telefonzsinórt, összetekerte, s a készüléket egy szekrénybe, a ruhák alá dugta, majd a konyhába ment, feltett egy kávét. Gergő az ajtófélfához dőlve szólt.
- Ez milyen lakás?
- Szép.
- Tudod, hogy nem úgy gondoltam! Kié?
- Nem mindegy? Tegyél fel virslit! A mélyhűtőben van.
Gergő lábast keresett, a csapból forró vizet engedett, elektromos gyújtóval meggyújtotta a gázt, rátette a lábast. A mélyhűtőből négy pár virslit a vízbe tett. Andi néni közelebb ment hozzá. Felemelte az állát, és a száját kezdte csókolni, harapdálni. Gergő egy idő után visszacsókolt. A víz zubogására eszméltek fel. Egymásra mosolyogtak. Andrea tányért, villát, kenyeret és mustárt tett az asztalra, Gergő egy villával a tányérokra rakott négy-négy virslit. Leültek, ettek.
- Menjünk a szobába! – mondta a vacsora után Andrea.
- Miért vagy ilyen titokzatos? – kérdezte egy fotelban ülve Gergő.
- Ne beszéljünk most erről! Hallgassunk. Nem vagy szomjas?
A politúrozott konyhaszekrény oldalán látta, hogy a fiú követi és nézi, ahogy port szór az egyik pohárba. Hagyott időt neki, hogy visszaosonjon, és leüljön, s csak aztán hozta a két poharat. Az egyiket Gergő elé tette, és leült.
- Jaj, de buta vagyok, a jégkockát elfelejtettem. – Kiment. Ezalatt Gergő kicserélte a két poharat.
- Igyunk a szép jövődre! Fenékig!
- Igyunk a szabadulásomra!
Ittak.
Andrea mosolyogva figyelte, ahogy a fiú szemei egyre gyakrabban csukódnak le, ahogy ránéz, és azt suttogja: ”Boszorkány!”, majd elalszik. A levette a lábáról a szandált, a pamlagra fektette, betakarta. Vizet engedett a fürdőkádba, levetkőzött. Megfürdött. Beillatosította testét, új ruhákat vett magára, kisminkelte arcát, kirúzsozta ajkait. Kiszedte és bedugta a telefont. Tárcsázott. Hallotta a kicsengéseket. Végre felvették.
- Balogh! Ott ki van?

                                                               20.

- Miből gondolod? – kérdezte Jancsi.
- Nem gondolom, inkább csak érzem, de nagyon érzem! Azt mondta, Andi néni stoppolni készült, akkor miért ment be az erdőbe?
- Talán pisilni – találgatott Barna.
- Akkor miért egy fekete autó jött vissza helyette, ráadásul benne volt az ő táskája!
- Vagy egy hasonló! Meg kell nézni, van-e rövidebb út az erdőn keresztül. Lehet, hogy azon ment tovább.
Jutka kihozta a távcsövet. Átmentek a túlsó partra. A három fiú vállalkozott arra, hogy átúszik, és a helyszínen győződik meg erről. Egyikük sem hitt a rövidebb út létezésében, de bizonyosságot akartak. A lányok a távcsővel kísérték mozgásukat. Mielőtt bementek a fák közé, a fiúk integettek nekik. Jutka és Csilla a parttól kicsivel távolabb hasra feküdt a füvön. Napoztak, beszélgettek. Sok mindenről, de főleg arról, hogy milyen rút is tud lenni a világ, ha az emberlánya szerelmes. Néha valamelyikük felült, belenézett a távcsőbe, aztán folytatták a csevegést a délutáni nap sárga fényében. Háromnegyed óra telt el így, akkor megérkeztek a fiúk. Lihegve leheveredtek a lányok mellé. Amikor kifújta magát, Jancsi szólalt meg.
- Nincsen semmiféle rövidebb út.
- Elmentünk – vette át a szót Robi – egy vadetetőig, ott találkoztunk egy öreggel, aki gombát szedett…
Barna sem akart se akart kimaradni, ő folytatta.
- Az öreg mondta, hogy itt vége van az útnak, vezet még két ösvény erre-arra, de azok nem visznek sehová.
- Olyan nincs, hogy valami, amit azért csinálnak, taposnak ki, ne vigyen sehová! Az út egyébként se visz…
- Jó, jó – fojtotta Csillába a szót Jancsi –, nem ez a fő kérdés! Most már száz százalékra kijelenthetjük, hogy a fekete kocsiban Andi néni ült! És ha ez így van…
Nem fejezte be. A többiek is hallgattak néhány másodpercig.
- Akkor? – Jutka kérdése felért egy sikoltásnak.
- Akkor biztosak lehetünk abban is, hogy Gergő él! Kiváló úszó, megfontolt fiú, aki nem keveri magát olyan helyzetbe, ami…
- Azt mondod, más keverte bele abba, ebbe a helyzetbe?
- Nézzétek! – kiáltott Barna. – egy autó közeledik, a folyón meg egy csónak.
- Klári néni! A másik meg Tamás bácsi!
- Kiszállnak.
- Nem kell közvetítened, látjuk! Ki az a két ember, aki a kocsiból száll ki?
- Add ide a látcsövet! Ez Gergő anyukája. A férfit nem ismerem.
Jutka, Csilla, Jancsi és Barna is megnézte, de egyiknek sem volt ismerős.
- Az biztos, hogy nem az apukája.
- A sofőr levetkezik, úszik a csónak mögött!
- Klári néni csak Gergő anyukájáról beszélt.
- Lehet, hogy az a férfi rendőr?
- Lehet. Gergő apjának óriási ismeretsége van. Meg befolyása.
- Bementek a tanárok sátrába.
Jancsi a homlokára csapott.
- Ó, én marha! Nyomozónak képzelem magam, közben az elemi dolgokról megfeledkezek! Gyertek, de gyorsan, mert nemsokára mi következünk.
A másik négy értetlenül nézett rá, de futottak utána. Gergő sátra előtt Jancsi kiosztotta a feladatokat.
- Barna, te kimész a sziget végébe, figyeled, hogy mikor indulnak ide, ha meglátod, azonnal rohansz szólni nekem. Indulj! Csilla, ti Robival a sátor közelében maradtok, és senkit nem engedtek be! Én Jutkával átvizsgálom Gergő holmiját. Remélem, Klári néni nem vitte el a hátizsákot és a táskát!
- Nem. Én már voltam ott.
Jancsi elismerően nézett Jutkára.
Mielőtt bementek a sátorba, eszébe jutott valami.
- Van kesztyűd?
- Minek?
- Hogy le ne töröljük a nyomokat, az ujjlenyomatokat.
Amíg Jutka kihozta a hátizsákjából a két cérnakesztyűt, Jancsi átment a lámpáért. Mivel a kesztyű nem ment rá a kezére, a lánnyal vetette fel. Ő irányított.
- Szedjél ki mindent a hátizsákból!
Jutka kirakta a matracra az ingeket, pólókat, a farmernadrágot, a két rövidnadrágot, a fehérneműket, és egy pénztárcát. Jancsi mindet megnézte, megszámolta, megszagolta, aztán visszatetette őket. Az utazótáska legalján Jutka egy könyvet talált.
- Adam Bahdaj írta, a címe A fekete esernyő.
- Nézd meg, van-e benne valami cetli!
Nem volt. Jutka visszapakolt mindent a táskába. Közben hallották, hogyan küldi el Klári néni utasítására hivatkozva Robi és Csilla az illetékteleneket.
- Ők meg bent vigyáznak!
Jancsi Jutkára kacsintott.
- Ezek mi lehetünk! Most nézzük meg a matracokat. Mássz odébb!
Jutka feneke kidudorította a sátor ajtaját, ahogy négykézláb lefarolt a matracról. Jancsi a lámpával centiméterről centiméterre haladva megvizsgálta a gumiágyakat. A bal oldalin, deréktájt foltokat vett észre. Egészen közel hajolt. Szétfeszítette a gumipárnákat, s megszáradt, megcsomósodott anyagot talált.
- Juditka, a hátizsák egyik zsebében találsz egy bicskát, nyisd szét, add ide! A másikban papír zsebkendőket láttam. Adjál egyet nekem!
- Mit találtál? – kérdezte a lány, s átnyújtotta a kérteket.
Jancsi óvatosan a papír zsebkendőre kaparta az anyagot, a zsebkendőt összehajtogatta. Odanyújtotta a lánynak.
- Nagyon vigyázz rá! És ne mondd el senkinek!
- Mi az?
- Nem tudom.
- Akkor miért kapartad le?
- Hátha…
- De azért sejtesz valamit, ugye?
Jancsi habozott. Lemászott a matracról.
- Nézd meg!
Jutka megnézte, Jancsit utánozva meg is szagolta, és széthúzta a gerezdeket.
- Mi ez?
Jancsi hallgatott. Jutka megint a matracra nézett, az arca elhalványodott, a szája sírásra görbült.
- Ne sírj! Lehet, hogy Gergő már így hozta ide a matracot! Hallottad már, hogy az apja nagy nőcsábász.
A lányt ez nem vigasztalta. „Megölöm, megölöm azt a kurvát!” – sziszegte. Jancsiban felerősödött a detektívek ösztöne.
- Már ne haragudj, de minden eshetőséget meg kell vizsgálni. Tegyük fel, hogy mégis Gergő spermája. Ezt valamivel le is kellett törölni! A legkézenfekvőbb a pézsé.
Felemelték a hátizsákot, a táskát, a matracokat, de nem találtak papír zsebkendőt. Kibújtak a sátorból.
- Lennie kell valahol!
- Azóta százszor elsodorta a víz.
- Zseni vagy, Juditkám! Meg kellett mosdania vagy mosdaniuk! Melyik a legrövidebb út?
Lehajtott fejjel lépkedtek. A kövek közé beszorulva szétázott papír zsebkendő-foszlányokat találtak. Jancsi fölszedegette, és a markába rejtette a darabkákat. Hallották, hogy valaki futva közeledik feléjük.
- Elindultak a csónakkal! Idejönnek! – kiabált Barna.
Mindhárman Robiékhoz szaladtak.
- Nem szabad, hogy együtt lássanak bennünket! Mindenki menjen a sátrába, vagy ahová akar! Emlékezzetek az eskünkre! A most történtekre is vonatkozik.
Szétszéledtek, csak Jutka kezét fogta meg Jancsi. Elkérte a papír zsebkendő maradványait. Egy borítékba tette őket, a borítékot a hátizsákja egyik oldalzsebébe.
- Megmutatom Vajna Anikó bátyjának, ő orvos és vegyész. Juditka, ne feledd, senkinek egy szót sem! A rendőr úgyis rájön!