(Családi kör)

 

— Édesanyám vacsorát készít, mi gyermekek a szobában hancúrozunk. Négyéves kistestvérem felnőttesen „olvas" egy újságot. Húgom balettezve egyensúlyoz egy díszpárnát a fején, kezében papírból tákolt táskát lóbál. Öcsém cigánykereket vet, majd fekvőtámaszt végez, s ahogy meglátja húgom figuráit, elkacagja magát, s beleüti az orrát a padlóba. Ezen aztán jót nevetünk. Édesanyám benéz az ajtón, ő is elmosolyogja magát, majd visszamegy s végzi a dolgát. Nemsokára beállít édesapám, megcsókol bennünket sorra, de úgy, hogy karjába vesz mindenkit, s a végén már négyen csüngünk rajta, ki a nyakán, ki a hátán vagy a karján, mint szőlőtőkén a gerezdek.

 

—  Ha délutános édesanyám, csak éjjel jön haza, amikor már mind alszunk. Ezért vasárnap reggel szoktuk megbeszélni az elmúlt heti fontosabb eseményeket. Legtöbbet a szüleim szoktak beszélgetni. Sok szó esik a háztáji munkákról.

 

—  Egy nap, még kisebb voltam, mindenki elment otthonról, és egyedül maradtam. Nagyon sírtam, s jött egy ember, kérdezte, hol vannak a szüleim. Nagyon  megszeppentem.   Mondtam, elmentek. Akkor ő azt mondta, ha még sírok,   beletesz a zsebibe és elvisz. El is hallgattam. Mondtam, azért  sírok, mert  nem  tudok  magamnak kenyeret szelni, s nagyon éhes vagyok. Ő szelt nekem, s közben mondotta: „Nesze, tömd meg vele a szádat, s többé meg ne halljam, hogy sírsz! Mondd meg anyádéknak, máskor szeljenek neked kenyeret!" Elmondtam később, mit mondott az ember, s kértem őket, máskor zárják be az ajtót, nehogy még jöjjön ...

 

—  Mi  hamarabb hazamegyünk,  amikor édesanya délelőtt dolgozik, s úgy várjuk haza, hogy ne vegyük el a jókedvét, mert ő is örül a tiszta háznak, meleg ételnek.

 

—  Csak minden hét végén jöhet haza a mi édesapánk. Erdőn dolgozok. Mikor belép, a kicsi testvérem nagyon meg van ijedve,  s kezd nyüszíteni. Mondom neki ilyenkor, ne félj, Attila, mert ez édesapa!  Ő akkor odahívja, de nem mer odamenni, s akkor azt mondja neki, ha nem jössz hozzám, akkor nem adok semmit. Attila erre nagyon megörül, odamegy édesapámhoz, megpuszilja, kap egy almát s örül neki nagyon. Aztán édesapámmal játszadoznak.

 

—  Első négy osztályban nem voltam jó tanuló, mert vagy nem volt időm tanulni, vagy ha lett volna, édesanyámnak kellett mennie a kórházba édesapámhoz, s ilyenkor nem igen tanultunk. Aztán apa meghalt, s édesanyám egyedül nevelt fel négyünket.

 

—  Amikor a szüleim elmennek otthonról, úgy érzem, mintha egészen besötétedne. De ahogy belépnek a küszöbön, örvendek a kivilágló háznak.  Sokszor jönnek mérgesen haza,  általában édesapám.  Javítja az autót, s ha valami nem sikerül, nagyon ideges.

 

—  A tévében jó film pereg. Édesanyám az ágyon ülve kötöget. Apa legtöbbször olvas, amíg fel nem figyel a filmre. Testvérem nagy figyelemmel, szüleim közül kukucskálja a filmet. Sokszor nem érti, de ha én ott vagyok, neki is ott kell lennie. Nagyon nagynak tartja magát, ha felnőtt volnék is, szemben állna velem. Ez gyakori oka veszekedésünknek. Sokszor hasonlítom össze magam édesanyámmal. Már én is akkora vagyok, mint ő. Elgondolom, milyen volt, amikor a karjaiban tartott. Ha nem látnám azokat az apró fényképeket, el se hinném, hogy ez valamikor megtörtént. Egyik képen édesapám ölében vagyok. Mikor ő a múltról beszél nekem, mindig a fölém hajló, éneklő arcát látom. Mikor testvérem megszületett, majdnem négy éves voltam. Nem emlékszem arra a napra, de ha az nem létezett volna, családunk nem ismerné a veszekedést. Ezt a gondolatot később elűzi egy másik, az, hogy ha egyedüli gyermek volnék, mindig csak unatkoznék. így, ha kedvem támad játszani, van akit társul hívjak. Igaz, komisz kölyök, de ő is jó valamire.

 

—  Nagytatám az, aki elkezdi az éneket és szép hangjával viszi a dallamot. Kis idő múlva már mindenki megszabadul a felidézett háború borzalmainak gondolatától, s nagytatával együtt énekeljük kedvenc népdalait.  Minden népdalt megtanultunk tőle,  mert tudjuk, hogy minden népdal elvesztését  egy csillag hullásához lehet hasonlítani... Miért is ne énekelnénk, hiszen most béke van... Később aztán be kell számolni arról, mik történtek, mióta nem találkoztunk.   Mindenki   bekapcsolódik.   Nagymama   megkéri, ő tálalhassa fel a vacsorát. Utána a felnőttek még beszélgetnek, mi gyermekek társasjátékokat játszunk az unokatestvéremmel. Később alig tudnak a játéktól elvonszolni bennünket, de haza kell menni.

 

—  Megszólal a falon a kakukkos óra, és mind ráfigyelünk. Fél tízet üt, ami nálunk lefekvőt jelent.   Az én dolgom az ágyvetés,  de mindig becsületesen elvégzem és lefekszünk, mert reggel mindenki korán kel.