(Nagyszüleink)

 

 

—  Ahányszor hozzájuk megyek, a nagymamán gondja, hogy mi finomat adhatna nekem. És mindig talál valamit! A nagytatám inkább állatokkal foglalkozik, kis gazdaságában a cicától a lóig minden állat megtalálható. Van ott nyuszi, tehén, kacsa, koca, malac és persze, egér is a cicáknak ...

 

—  Leginkább  akkor  szeretem  szüleimet  és  nagyszüleimet,  amikor együtt vagyunk. Van olyan eset, hogy valamit nem merek megcsinálni előttük, s olyankor alig várom, hogy elmenjenek otthonról.

 

—  Nagytatám egész nap jön-megy, még néha kenyérért is kilép a központba. Nagymama is öreg. Ő kötöget nekem, csipkét horgol, varrottasokat készít. Néha veszekednek. Nagytata már nem hall jól, és folytonosan félreérti, amit mondunk. Nagyon zsémbes. Nem is szereti a gyerekeket, minket se, a másét se.

 

— A háború utolsó napjaiban nagyapám életét vesztette. Nagy gond volt ez nagyanyámnak: az öt gyerek árván maradt, s ők érezték meg leginkább a hiányt. Ekkor apámat, a legkisebbet örökbe vette az ő nagynénje, s így 7 éves korában megismerhette az árvaságot... 15 éves, amikor a bánya munkása lett, s pár év múlva megházasodott... Most négyen vagyunk testvérek. Anyánknak sokat segítünk a házi munkában. Apám nyugdíjas, nagybeteg. Olyan így, mint egy öregember. Fél szemmel mindig rápillantok, ő meg fekszik, mint a kő, és nem tudni, mire gondol.

 

—  Már van egy negyed éve, hogy nagymama nem járt nálunk. De fel se vesszük az ő dumáját, mert sokszor mond olyat, ami nem is igaz. Sok mocskosságot rak édesapámra,  majd ráfogja  édesanyámra, hogy  ő mondta ezeket. Ne félj, világ, hogy ő jöjjön megnézni minket!  Inkább elül a szomszédban, s viszi a híreket mindenhová. Egyik helyt két-három órát, a másiknál egy-egy félnapot is ül.

 

—  Anyai nagyapám előtt szinte nyitott könyvként áll a múlt történelme. Sokat búvárkodik a régi írások között. Mint nehéz testi munkás vonult nyugdíjba a kőbányából. Tőle hallottam sokat, nem csak falunk történetéről, hanem a világtörténelemről is. Közel jár a nyolcvanhoz, de ma is  határtalan munkakedv és  munkaszeretet jellemzi.  Nem  csügged soha!  Sokoldalú tehetség veszett el benne. Ha elgondolkodom a sorsán, sajnálom is, amiért oly nehéz időket élt át. Önszorgalomból megtanult hegedülni, mandolinozni, s a fúvószenekar alapító tagjai között van. A gépek is nagyon érdekelték mindig. A csillagok világa utáni érdeklődésemet is részben ő keltette föl bennem. Esténként, amikor tiszta az égbolt, és már fenn jár a hold, távcsövön át vizsgálgatjuk a felszínét... Nagyanyám, amióta unokái vannak, minden idejét nevelésükre áldozta. Nagy-nagy lelke kell hogy legyen egy ilyen asszonynak is! Nem elég, hogy felnevelték szüleinket, minket is szeretettel gondoznak! Vajon, mi is ilyenek leszünk? 

 

—  Velünk lakik nagytatám, aki már nyugdíjas. Ö nekem egy biciklit készített, amiért nagyon hálás tudok lenni.

 

—  Szórakozásból  kerékpározok,   hogy  meg-meglátogassam  kisöcsémet, Andriskát,  aki legtöbbet nagyrnamáéknál van.   Most lesz  három éves, s nagyon jószívű. Összegyűjti a kapott csokit, süteményfalatjait,és kínál: „Egyél Zsolti, és vigyél biciklivel!" Igaza is van, rá kell szolgálnom a csemegére... Amikor kicsi voltam, egy szánkóval elindultam a Télapó elejibe, mert már nem győztem várni. Hamar rámsötétedett, és nem találtam vissza az utcánkba. Szüleim kétségbeesetten indultak keresésemre, de nagymamám megelőzte őket a megtalálásomban, s úgy vezetett haza, hogy mondta nekik: „Ne verjétek meg a gyermeket!"