A gyermek transzcendenciája

Emlékszem, mikor gyermekkoromban játszottam, úgy lépkedtem a teljesen bizonytalan kis  képzetecskék között, mint egy manó, és amiről azt ígérte érzésem, hogy tetszeni fog, beleugrottam. Így mondhatjuk, hogy a gyermek azonnal felismeri a legjobb módszert és a legjobb eszközöket, hogy célját, az érzések által sugallt tanulást véghezvigye. (A léthez szükséges szellemi alakzatok elsajátítását és használatba vételét).

Mi lenne, ha képesek lennénk újra, felnőttként is erre? Lehetetlen. Hiszen az ész és a szív ellenpólusok. Erre még rájön harmadiknak a test felszólítása, és máris könnyezem a haragtól, hogy melyik marha mondta azt, hogy ez így, megy. Úgy hívták, hogy Jézus Krisztus. Igazat szólt? Igen, csak kezünk magunk fele hajlik nélkülünk (egészünk nélkül), az én által. 

Vezethető, az ésszel a szív? Mint az a kisgyermek, akit vernek, ha szívedet vered, nyüszít az eb.

Mindenkiben ott ragadt egy kisgyermek, ő Isten képviselete.

Nézzük a gyermeket, hogyan teszi kis életét:

- Amikor felébred, boldogság fuvallata érinti a nap elkezdésében. (Ezért ügyeljünk, hogy kezdjük a napot….)

- Emelkedő reményben találja a dolgokat, amik körülölelik a lehetőségekben őt. (Teheti, hogy így csináljon, mert hisz a reményen egyensúlyoz a valóságban. )

- A fentiek alapján a gyermek Isten arcát látja.