Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Tánczos G. Károly A fekete esernyő Adam Bahdaj: A fekete esernyő 5. (álpornográf, álbűnügyi, álifjúsági regény)
Adam Bahdaj: A fekete esernyő 5. (álpornográf, álbűnügyi, álifjúsági regény) E-mail
2011. január 04. kedd, 19:14

A bokrok fedezékében egy fekete Opel várta őket. Andi néni kinyitotta az ajtókat. Gergővel a hátsó ülésre tetette a táskát, a fiút az első ülésre ültette, átnyúlt fölötte, bekattintotta a biztonsági övet. Magát nem kötötte be. Még nem indította be a gyújtást. Levette a szemüvegét, két kezébe fogta Gergő arcát és mereven nézett a szemébe. A fiú állta. Andi néni – mint aki zavarban – félrefordította a tekintetét.

 


- Ne nézz így rám!
- Parancsolja meg, hogy nézzek, és én…
- Miért nem tegezel? Már nem kívánsz?
- Játszik velem. Meg akar bolondítani.
- Miért tenném?
- Maga tudja!
A nő a kormánykerékre tette kezeit, előrenézett.
- Meg kellett tennem, végig kell csinálnom – mondta halkan, szinte magának.
- Mit?
- Ezzel tartozom…
- Kinek?
- Majd megtudod.
Elfordította slusszkulcsot, felzúgott a motor. Kimanőverezett a kövezetlen útra. Balra fordult.
- Hová megyünk?
Andi néni csak a fejével jelzett és gázt adott. A fiú hiába próbálkozott az úton, nem kapott válaszokat egyetlen kérdésére sem. Egy ideig a folyóval

párhuzamosan haladtak, egy elágazásnál a nő megint jobbra fordította a kocsit. A hegyek irányába. Az autó ablakához, tetejéhez faágak csapódtak. Nőtt

a sötétség, de Andi néni nem kapcsolta be a világítást. Egy elhagyott erdészház előtt fékezett. Kiszállította Gergőt, az Opelt bevezette a fák közé. A

táskával a kezében lépkedett fel a néhány lépcsőfokon. Gergő csak állt, ahol kiszállt a kocsiból. Andi néni intett neki, erre elindult. A nő kivett egy

kulcsot, kinyitotta a ház ajtaját. Előreengedte a fiút. A ház egy szobából és egy konyhából állt. A szobában két ágy, egy asztal, három szék, egy szekrény.

Az ajtó melletti sarokban egy kis szenes kályha, a kályhacső egy könyök után a mennyezetbe vágott lyukon vezetett ki. A falon egy-két megbarnult

vadászfotó és egy petróleumos lámpa. A szobát nemrég seperték fel, leporolgattak, a padlót rongyóka szőnyeggel borították le, az ágyakra párnákat és

frissen mosott takarókat tettek. Gergő meglepetten látta, hogy az egyiken kispárna is van.
- Az lesz a te ágyad! – jegyezte meg közömbös hangon, de a fiú reakcióját figyelve Andi néni.
- Ki maga? Honnan tudja… – Gergő nem volt képes befejezni a mondatot. Jeges félelem költözött belé. A kiszolgáltatottság félelme. Lerogyott az ágyra,

reszketés rázta a testét. A sírás reszketése. Andi néni föléje hajolt, de nem ért hozzá. Felemelkedett, bekulcsolta az ajtót, bement a konyhába. Gergő

hamarosan tűzropogást, edénycsörgést, zsírsercegést hallott. A zajokból megállapította, hogy Andi néni szalonnás tojásrántottát süt. Megérezte az légteret

betöltő illatot is. Nyelt egyet. A nő két tányért, két villát és egy műanyag kosárkában néhány szelet kenyeret tett az asztalra.
- Gyere, együnk, míg ki nem hűl!
Gergő nem kérette magát, s gyorsan befalta az adagját, s csendben várta, hogy Andi néni is végezzen.
- Hát akkor egészségünkre!
Gergő mormogott valamit és elindult az ágy felé.
- Ha pisilned kell, most végezd el! A budi kint van a fák között.
- Nem kell!
- Jobb, ha kimégy, utána úgyis innod kell!
Gergőnek már kérdezni se volt kedve. Andi néni kinyitotta az ajtót, s követte a fiút. Tízméternyire a buditól megállt. Amikor bementek a házba, öntött egy

pohár vizet, s fehér port szórt bele.
- Idd meg! Ettől nyugodtan és mélyen alszol majd.
Gergő szótlanul megitta.
- Most vetkőzz le, feküdj ágyba, nemsokára hatni kezd az altató.
Gergő levetkőzött és lefeküdt az ágyra. Andi néni betakarta és egy puszit nyomott a homlokára. Megvárta, amíg a fiú elaludt, akkor fürdőruhára

vetkezett, kivette a fülbevalókat, lehúzta ujjairól a gyűrűket, lemosta arcáról a festéket, szájáról a rúzst, bekente testét szúnyogriasztóval, szandált húzott a

lábára, levette a parókát, bezárta az ajtót, a kulcsot egy neszesszerbe tette, amit a hóna alá szorított. Gyalog indult el. Sietett, majdnem szaladt. Az öt-hat

kilométeres út háromnegyedénél járhatott, amikor az ég alján megjelentek a felvillanások, hallatszott tompa dübörgés. Megállt, kivette neszesszeréből a

karóráját, s az öngyújtó fényénél megnézte az időt. Lassabb tempóban folytatta útját. Egyre élesebben hallotta a túrából hazatérők zajongását. Tudta,

hogy biztonságos távolságban van tőlük, mégis az út melletti fák közé húzódva ment tovább. Már látszott a nagyobbik sziget. Még kétszáz méter gyaloglás

után leült. Nem láthatta őket, de hallotta, ahogy zsivajogva kikötötték a csónakokat, Klára hangját, az evezők csobbanásait, aztán már látta a zseblámpák

pászmáit, a sátraikhoz igyekvő gyerekeket. Egy kéz érintése riasztotta fel. Érezte, elsápad. A fölötte magasodó alakra nézett.
- Ideülhetek? – kérdezte egy férfi.
- Ki maga?
- Vasas Bálint, okleveles gépészmérnök, és ön?
- Nem mindegy?
- De. leülhetek magácska mellé?
Andrea biccentett.
- A szigetre új lakók jöttek, gyerekek.
- Tudom.
- Csak nem? Magácska is?
- Igen, velük jöttem. – Beszéd közben sebesen járt az agya. – Nős?
- Nemrégen váltunk el.
- Gyerek?
- Kettő.
- És hogy került ide?
- A váláshoz vagy erre a partszakaszra?
- Az utóbbi.
- Háromszáz méterre innen van egy víkendházam, ha akarja, megmutatom… Negyvenhárom lépésnyire e helytől szoktam üldögélni, nappal láthatja is a

fenekem kitaposta nyomot! – Andrea felnevetett. – Imádom a vihar előtti hangulatot és nagyon szeretek esőben úszkálni, hát lejöttem, és megláttam

magácskát.
- Téged! Betti vagyok. Mosoni Bettina, ügyvéd, elvált és férfira éhes nő.
- Te aztán nem cifrázod!
- Szeretem a szerelmet – suttogta, és magára húzta a férfit. – Óh, szakállad is van? Szeretem a szakállas fickókat!
Fölöttük cikáztak a villámok, fülsiketítően dörgött az ég, öt perccel később már ömlött az eső. Andrea a neszesszert három nagy lapulevélbe tekerte,

rátette a szandálját, és egy különleges formájú követ.
- Itt az óhajod! Ússzunk át a szigetre, ott tanyáznak a kollégák. Tréfáljuk meg őket! Mondd azt, ha kérdezik, hogy régóta ismersz, hogy ma egész délután

együtt voltunk. Persze, telefonon értesítettelek a jöttömről Nem nagyon ismernek azok az emberek, nehogy valami csúnya dolgot gondoljanak rólam.

Például, hogy könnyű préda vagyok. – Ez utolsót nevetve mondta. – Benne vagy?
- Hát persze! Nekem is adnom kell a jó híremre!
- Menjünk!

A bokrok fedezékében egy fekete Opel várta őket. Andi néni kinyitotta az ajtókat. Gergővel a hátsó ülésre tetette a táskát, a fiút az első ülésre ültette, átnyúlt fölötte, bekattintotta a biztonsági övet. Magát nem kötötte be. Még nem indította be a gyújtást. Levette a szemüvegét, két kezébe fogta Gergő arcát és mereven nézett a szemébe. A fiú állta. Andi néni – mint aki zavarban – félrefordította a tekintetét.

- Ne nézz így rám!

- Parancsolja meg, hogy nézzek, és én…

- Miért nem tegezel? Már nem kívánsz?

- Játszik velem. Meg akar bolondítani.

- Miért tenném?

- Maga tudja!

A nő a kormánykerékre tette kezeit, előrenézett.

- Meg kellett tennem, végig kell csinálnom – mondta halkan, szinte magának.

- Mit?

- Ezzel tartozom…

- Kinek?

- Majd megtudod.

Elfordította slusszkulcsot, felzúgott a motor. Kimanőverezett a kövezetlen útra. Balra fordult.

- Hová megyünk?

Andi néni csak a fejével jelzett és gázt adott. A fiú hiába próbálkozott az úton, nem kapott válaszokat egyetlen kérdésére sem. Egy ideig a folyóval párhuzamosan haladtak, egy elágazásnál a nő megint jobbra fordította a kocsit. A hegyek irányába. Az autó ablakához, tetejéhez faágak csapódtak. Nőtt a sötétség, de Andi néni nem kapcsolta be a világítást. Egy elhagyott erdészház előtt fékezett. Kiszállította Gergőt, az Opelt bevezette a fák közé. A táskával a kezében lépkedett fel a néhány lépcsőfokon. Gergő csak állt, ahol kiszállt a kocsiból. Andi néni intett neki, erre elindult. A nő kivett egy kulcsot, kinyitotta a ház ajtaját. Előreengedte a fiút. A ház egy szobából és egy konyhából állt. A szobában két ágy, egy asztal, három szék, egy szekrény.

Az ajtó melletti sarokban egy kis szenes kályha, a kályhacső egy könyök után a mennyezetbe vágott lyukon vezetett ki. A falon egy-két megbarnult

vadászfotó és egy petróleumos lámpa. A szobát nemrég seperték fel, leporolgattak, a padlót rongyóka szőnyeggel borították le, az ágyakra párnákat és frissen mosott takarókat tettek. Gergő meglepetten látta, hogy az egyiken kispárna is van.

- Az lesz a te ágyad! – jegyezte meg közömbös hangon, de a fiú reakcióját figyelve Andi néni.

- Ki maga? Honnan tudja… – Gergő nem volt képes befejezni a mondatot. Jeges félelem költözött belé. A kiszolgáltatottság félelme. Lerogyott az ágyra, reszketés rázta a testét. A sírás reszketése. Andi néni föléje hajolt, de nem ért hozzá. Felemelkedett, bekulcsolta az ajtót, bement a konyhába. Gergő hamarosan tűzropogást, edénycsörgést, zsírsercegést hallott. A zajokból megállapította, hogy Andi néni szalonnás tojásrántottát süt. Megérezte az légteret betöltő illatot is. Nyelt egyet. A nő két tányért, két villát és egy műanyag kosárkában néhány szelet kenyeret tett az asztalra.

- Gyere, együnk, míg ki nem hűl!

Gergő nem kérette magát, s gyorsan befalta az adagját, s csendben várta, hogy Andi néni is végezzen.

- Hát akkor egészségünkre!

Gergő mormogott valamit és elindult az ágy felé.

- Ha pisilned kell, most végezd el! A budi kint van a fák között.

- Nem kell!

- Jobb, ha kimégy, utána úgyis innod kell!

Gergőnek már kérdezni se volt kedve. Andi néni kinyitotta az ajtót, s követte a fiút. Tízméternyire a buditól megállt. Amikor bementek a házba, öntött egy pohár vizet, s fehér port szórt bele.

- Idd meg! Ettől nyugodtan és mélyen alszol majd.

Gergő szótlanul megitta.

- Most vetkőzz le, feküdj ágyba, nemsokára hatni kezd az altató.

Gergő levetkőzött és lefeküdt az ágyra. Andi néni betakarta és egy puszit nyomott a homlokára. Megvárta, amíg a fiú elaludt, akkor fürdőruhára vetkezett, kivette a fülbevalókat, lehúzta ujjairól a gyűrűket, lemosta arcáról a festéket, szájáról a rúzst, bekente testét szúnyogriasztóval, szandált húzott a lábára, levette a parókát, bezárta az ajtót, a kulcsot egy neszesszerbe tette, amit a hóna alá szorított. Gyalog indult el. Sietett, majdnem szaladt. Az öt-hat kilométeres út háromnegyedénél járhatott, amikor az ég alján megjelentek a felvillanások, hallatszott tompa dübörgés. Megállt, kivette neszesszeréből a karóráját, s az öngyújtó fényénél megnézte az időt. Lassabb tempóban folytatta útját. Egyre élesebben hallotta a túrából hazatérők zajongását. Tudta, hogy biztonságos távolságban van tőlük, mégis az út melletti fák közé húzódva ment tovább. Már látszott a nagyobbik sziget. Még kétszáz méter gyaloglás után leült. Nem láthatta őket, de hallotta, ahogy zsivajogva kikötötték a csónakokat, Klára hangját, az evezők csobbanásait, aztán már látta a zseblámpák pászmáit, a sátraikhoz igyekvő gyerekeket. Egy kéz érintése riasztotta fel. Érezte, elsápad. A fölötte magasodó alakra nézett.

- Ideülhetek? – kérdezte egy férfi.

- Ki maga?

- Vasas Bálint, okleveles gépészmérnök, és ön?

- Nem mindegy?

- De. leülhetek magácska mellé?

Andrea biccentett.

- A szigetre új lakók jöttek, gyerekek.

- Tudom.

- Csak nem? Magácska is?

- Igen, velük jöttem. – Beszéd közben sebesen járt az agya. – Nős?

- Nemrégen váltunk el.

- Gyerek?

- Kettő.

- És hogy került ide?

- A váláshoz vagy erre a partszakaszra?

- Az utóbbi.

- Háromszáz méterre innen van egy víkendházam, ha akarja, megmutatom… Negyvenhárom lépésnyire e helytől szoktam üldögélni, nappal láthatja is a fenekem kitaposta nyomot! – Andrea felnevetett. – Imádom a vihar előtti hangulatot és nagyon szeretek esőben úszkálni, hát lejöttem, és megláttam magácskát.

- Téged! Betti vagyok. Mosoni Bettina, ügyvéd, elvált és férfira éhes nő.

- Te aztán nem cifrázod!

- Szeretem a szerelmet – suttogta, és magára húzta a férfit. – Óh, szakállad is van? Szeretem a szakállas fickókat!

Fölöttük cikáztak a villámok, fülsiketítően dörgött az ég, öt perccel később már ömlött az eső. Andrea a neszesszert három nagy lapulevélbe tekerte, rátette a szandálját, és egy különleges formájú követ.

- Itt az óhajod! Ússzunk át a szigetre, ott tanyáznak a kollégák. Tréfáljuk meg őket! Mondd azt, ha kérdezik, hogy régóta ismersz, hogy ma egész délután együtt voltunk. Persze, telefonon értesítettelek a jöttömről Nem nagyon ismernek azok az emberek, nehogy valami csúnya dolgot gondoljanak rólam. Például, hogy könnyű préda vagyok. – Ez utolsót nevetve mondta. – Benne vagy?

- Hát persze! Nekem is adnom kell a jó híremre!

- Menjünk!


 

 

Szóljon hozzá!

A regisztráció nélküli latógatók hozzászólásait, csak az adminisztrátor ellenőrzése után jelenítjük meg!
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 562 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs