Bolontság sziget

A termetes kék macska odalépett a nyeszlett sárgához és oldalba rúgta.
-Menjen arrébb, kérem!
-Ugye viccel? - utasította vissza ridegen a sárga.
-Ha nem megy, hát megütöm! - fenyegette a kék.
- Az előbb is megütött, na jó, jó, csak rúgott, de mivel maga egy hústorony, az is igen fájdalmas volt, mindazonáltal nem fogok arrébb menni, mert én voltam itt előbb!
-Éppen ma igen, de én voltam itt hamarabb! - mondta a kék és felbiggyesztette a szemöldökét.
-Nem jutunk dűlőre ebben a kérdésben, úgy hiszem - fintorgott a sárga és elhelyezkedett.
Ekkor a kék akkorát rúgott bele, hogy a sárga azonnal abbahagyta mindennemű teendőjét és szó nélkül csattant a vízen, majd elmerült. Úszni nem tudott, így mikor a hideg hatására magához tért csak a vizet nyelte, mígnem nyugalmat érzett és már nem is haragudott a kékre...
A kék egy ideig nézte a sárga szőrcsomót, ahogy merül, majd felszínre jön, aztán elégedetten leguggolt és könnyített magán. Mikor végzett, arrébb ment és leült az ásástól nem messze. Egy ideig még azon gondolkodott, milyen jó is, hogy kiiktatta ezt a sárga, félkegyelmű macskát, de aztán egyre magányosabb lett. Megpróbált járni egyet, de a mindössze 3x3 méteres szigeten nem tartott sokáig semmilyen séta. Körülötte a hatalmas óceán és a gazdái nem jönnek érte. Kirakták ide, valami zúgó, mozgó izével jöttek és itt hagyták, meg ezt a szerencsétlen sárgát is, akiről azt sem tudta kicsoda.
Sötétedett és ő egyre jobban félt. Pedig, ha valakitől, hát tőle távol állt a félelem. Sokat verekedett azelőtt is és ő volt az utca legrátermettebb macskája. Most viszont, csak egy kis, kék gombóc volt egy kis szigeten, ami ugyan csak 200 méterre volt a szárazföldtől, de senki nem járt arra, mert előtte nagyon nagy volt a hullámverés. A kék őrülten meresztette a karmait a földbe, mert érezte, hogy jön a víz. Egyre jobban ellepte a kis szigetet és őt is. Hirtelen részvétet érzett a sárga iránt, majd elmerült.
-Jó napot! - köszönt a sárga.
-Jó napot! - bólintott a kék.
-Leül? - kérdezte a sárga.
-Nem köszönöm, eleget meresztettem a körmeimet, de igazán kedves!
-Szóra sem érdemes!
Leültek végül mindketten. Itt már elég nagy volt a hely.