Kedves barátaim! Sokat gondolkoztam, mi az, ami miatt e portálban van valami egyedi. Egy köztudott, de sosem eléggé átélt megállapítás ugrott elő: adni, jó!

Ez az-az érzés, amely szinte egyetlen online közösségi helyen sem hatja át az embert.

Az önzetlen adás végtelen, simogató érzése.

Az ember egyszerűen más tudatállapotba kerül attól, hogy Julcsi néni gyerekei azzal a plüssmackóval játszanak, amit ő 20 évvel azelőtt rakott le.

Mindenkit elöntött már a pazarlás furcsa érzése, amint régi vagy számára már nem szükséges holmijait kidobta a kukába, holott pontosan tudta, ez másnak örömet okozna. Ezt egy kidobott kenyérhéjnál vagy a feleslegesen sokat járatott ivóvíz csapnál ugyanúgy érzi az ember, mint az egylábú ólomkatonánál.  Ezt minden ember, nemtől, kortól, társadalmi berendezkedéstől függetlenül akkor is érzi, ha fekte, sárga vagy fehér bőrszínnel áldotta meg az Úr. Ahol éheznek, vagy ahol dőzsölnek, ahol jól élnek, vagy legalább megélnek, és ahol meghalnak, ott is.   

Mámorítóan könnyed érzés az adakozás lehetőségében: nem magunk elől veszünk el valamit, hanem, a mi feleslegünkből adunk Julcsa néninek vagy Bori néniéknek az utca végén, mert ők is nagyon szegények.

Ha mindez így történik, egy ősi harmóniának adunk teret lelkünkben, melyet mindig ismertünk, éreztünk, vágytunk is, nem is beszélve a kevésbé pazarló világszemléletről: az odaadott plüssmacit adakozásunk végett nem kellett legyártani, vagyis spóroltunk rengeteg rengeteg életenergiát, egyszóval jót cselekedtünk globálisan is.