Hedy Löffler: Képeskönyv (fotó) |
![]() |
Írta: Cseke Gábor | |||
2011. február 01. kedd, 20:15 | |||
![]()
Hedy Löffler akkoriban a Meridiane kiadó fotólaborjának művészeti vezetője volt, a labormunka alapos ismerőjeként tisztelte mindenki. Képeit a klasszikus szépség, a precíz és tökéletes kidolgozás jellemezte. Sorsáról annyit tudok, hogy idős korára egyesek szerint Izraelbe telepedett át, mások szerint már a túlvilágról fotóz bennünket.
Képei mintha eleve arra invitálnának, hogy feloldódj bennük, a részük légy, beléjük lépjél, mint a csodaországbeli Alice a tükörbe, és akkor azt hiszed, hogy mindent megértettél...
Nemrég egy albumba lapoztam (Színes kenguru), amely a valóságban nem is létezik, csupán virtuális formában, az interneten (a Magyar Elektronikus Könyvtárból letölthető), s amelyben Hedy Löffler több képe is szerepel. Az ott található fotók valamennyien ihletforrásként szolgáltak egy-egy vershez, amelyeket Mircea Florin Sandru bukaresti költőbarátommal követtünk el, miután 50 kiválogatott fotót testvériesen elosztottunk egymás között. Az osztozkodás nem szült közöttünk különösebb feszültséget, mert én voltam az, aki a képeket szolgáltatta, tehát barátomnak tartottam fenn a választás elsőségét ("az első éjszaka joga"...). Kimondatlanul azért mégis sajnáltam kissé, hogy a lépcsőn "felejtett" szandálos Löffler-kép őhozzá került, de aztán azzal vigasztalódtam, hogy végtére is minden vers az enyém lesz, amikor a román darabok tolmácsolására kerül sor.
Tanulságos, hogy milyen képteremtő sort indított meg Mircea barátomban ez a mesterien megkomponált fény-árnyék játék, amelyen sehol egy lélek nem látszik, mégis tele van élettel, a kellemes bódultságba ájult vakáció egész fülledtsége. A kötet különben érdekes példája annak, hogy a fotó miként válhat a világlátás és -megismerés elmélyítésének, sajátos szögben érzékelésének hatékony eszköze...
Mezítláb jártam sok-sok nyáron át
Melengessen a föld, a füvek selyme
Kiszaladtam a rétre, surrogott
A tarló, mintha súrlókefe lenne
Az úti por bársonya rásimult
Talpamon át a nap melege áradt
Mint bolygó árnyék keringett az ölyv
Prédára lesve, kiterített szárnnyal
Feledtem mindent, vonzott a berek
Hegyipatak, a sok merész kanyarral
Vizébe léptem, lángra gyúltam én
S tűzként sodort, a fodrozódó habbal
Lábam egyre csak síkos kőhöz ért
Közöttük fürge pisztrángok cikáztak
Csöndes füzek és juharfák alatt
Vize ma is csobog, mossa a gátat
Nyáron mezítláb jártam mindenütt
Talpamon át a nap melege áradt
Izzó gömbje prédára lesve ring
A falu fölött, kiterített szárnnyal.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
|
Hozzászólások