Zulejka ázott-fázott, a lábujjai már jajongtak a hidegtől, a hópelyhek különös, groteszk alakzatot öltöttek az orra hegyén, és a sapkája alatt megbúvó pincelégy, aki elfelejtett meghalni nyár végén nagyot sóhajtott, majd didergős álomra hajtotta a fejét. Egyébiránt a legyet Louis-nak hívták, mert egyszer látott egy filmet, ami Las Vegas-ban játszódott és a csapost is így hívták. Rettentő szép kék szemei voltak és a légy, akinek legénykori neve Pjotr Fedorovics Vasziljev volt és mindig is nagy kínai sakkjátékos hírében állt, úgy döntött, ezentúl Louis Philipp Watson-nak hívatja magát, röviden tehát csak Louis-nak.

Zulejka még egy utolsót szippantott a fagyos levegőből és meghalt. Csakúgy, mint a sapkája alatt Louis. Látta a fényes folyosót, a nagymamáját, részeges nagybátyját, aki mintha most is dülöngélt volna és a postást, akinek a hatalmas anyajegy még most sem tűnt el az arcáról. Mindenki kedvesen mosolygott rá és Zulejka szőke haját meg-meg libbentette a földöntúli gyönyörűség. Azonban egyszercsak Igor Szemjonovics, a néhai üvegszemkészítő állt előtte és a következőt mondta: Drága leánykám, kicsi Zulejka! Nem léphetsz még be a Mennyországba, pedig a lelked oda való! Előbb még el kell intézned valamit! Menj a Nevsky Prospekt 3. szám alá, és a piros ajtón kopogj be. Amit ott látsz, segít majd megérteni, miért is nem kerülhetsz még a Mennybe. Majd Igor Szemjonovics köddé vált, és Zulejka megint ott volt a havas utca közepén, de immár nem fázott és ott zümmögött mellette Louis is, aki ritka fittnek érezte magát. Mindketten halottak voltak és innen kezdődött ám csak az igazi, kalandos életük! (Lujza)
►

Sípos Győző, amúgy 10 négyzetkilométe ren belül mindenki Viktorkája, a kis alföldi település művészettörténé sz-antropológusa-néprajzosa és ezoterikusa enyhe mélabúval kóvályogtatta tétova kurzorját az ivisz portál új folytatásosának indító szövegén. Zulejka éppen csak elkezdett történetét próbálta magában szakavatottan értelmezni és elhelyezni a korszerű tudomány idő- és térskáláján, de most valamiért nem sikerült neki a beazonosítás. És ez, a szokott idegesség helyett, szomorúsággal töltötte el.

A halott, akit nem hagynak meghalni... Micsoda jelentőségtelje s, mélyértelmű motívum, ősrégi, valóságos rítusban gyökerező átöröklése az életigenlésnek és a törzsi feladatteljesít ésnek! És maga a feladat összetettsége, látszólagos szövevényessége , térbeli kiterjesztése mind-mind arra utaltak, hogy ezt a történetet nem csupán olvasói, de kutatói szemmel is érdemes lesz végigkísérni.

Lázas kutatói étvággyal lépett a könyvespolchoz és némi keresgélés után leemelte Dr. Putnoky Stanislav fokos munkáját: Élet a halálban, avagy a dupla misszió szenvedélye - ez állt a borítón. Belelapozott: a lapokról egy szőlőtermesztés i szakmunka szabatos, terminusz technikuszokkal teli szövege nézett vissza rá. Mélabúja ettől éktelen bosszúságba váltott... (Gyalogos)
►

Zulejka megfogadta Igor Szemjonovics jó tanácsát, és elindult a megadott cél felé, bár lelkében ambivalens érzések kavarogtak: nem vágyott még a paradicsomba. Azt gondolta, elhamarkodott dolog volt ez a megfagyás. Anyja és apja is mndig mondogatták neki, hogy meggondolatlan. Tanulság: nem kell ripsz-ropsz megfagyni...(Rosa)
►

Na de Louis... Vajon, ő nem vont le tanulságot a történtekből, csak azért, mert egyszerű légy volt? De bizony, hogy igen...

Mégpedig azt, hogy addig nyújtózzál, ameddig a takaród ér. Ha pedig nincs takaród, húzd össze magad minél kisebbre, és inkább száradj ki először, szép hosszú téli álomra, s utána jöhet a fagy meg a hóvihar (á lá Szibéria), mert az már csak púp a hátadon!

Louis tehát, feléledt állapotban azt mondta magában: másodszor nem fogtok ki rajtam! És hetykén zümmögött Zulejka fülébe. (Gyalogos)
►

Odaértek a Nevsky Prospekt 3. szám alá és kopogtak, vagyis Zulejka kopogott, Louis pedig elismerően biccentett. Azonban Zulejka keze és az ajtó közötti kis affér nyomán nem jött létre semmilyen hang. Először nem is értették, majd a lány a homlokára csapott:-Hiszen szellem vagyok! Talán át is suhanhatok az ajtón! – majd azzal a lendülettel ezt meg is tette, nyomában Louis-val. Bent egy öreg anyóka ült, egy barna fotelben, mellette pedig egy hatalmas, színes vitorláshal pöffeszkedett és újságot olvasott. A pólójára az volt írva: Dave.

Az anyóka kötögetett, Dave pedig néha megvakarta a bal uszonyát, ami a könyökléstől kissé megkeményedett már. Az anyóka, lévén ember, nem is sejtette, hogy egy kislány és egy légy kísértete bámul rá meredten, Dave viszont, aki hal volt és az állatok köztudottan látják a szellemeket, azonnal észrevette őket, amint felnézett olvasnivalójábó l.

-Szent almavirág! Ti meg mit kerestek itt? – üvöltötte.
Erre már az anyó is felnézett és ekkor látszott, hogy az egyik szeme üvegből volt. Meresztette is, mint a fene, Zulejka meg is ijedt kissé.
-Mi van? Mit üvöltözöl, te nyüvvedt kurvapecér? – rikácsolta az anyó Dave-nek.
Dave kissé elpirult és hirtelen senki sem tudott megszólalni. Louis ekkor mégis köhintett egyet és így szólt: -Talán igyunk meg egy kávét!
-Remek ötlet, helyeselt Dave, majd felpattant és elcuppogott a rezsóig, ahol megmelegítette a reggeli kávét. Az anyó semmit sem értett, kiverte a hideg veríték és elájult. Zulejka pedig csak állt, vagyis inkább lebegett és hirtelen megpillantott egy fotósorozatot. Az első fotón Dave látszott meg még három hasonló hal. Mosolyogtak, akár egy család. A másodikon bekúszott a képbe egy vénasszony fél arca, majd a következőn már világossá vált, hogy a gonosztekintetű anyó van a dologban. A negyedik képen az anyó egy hatalmas puskát szorított Dave homlokához, az ötödiken pedig Dave és az anyó krumplit hámoztak, az anyó arcán kaján vigyor, üvegszeme kifényesedve a diadalittas mámortól, Dave pedig szomorú arccal, félmosollyal…Va jon mi lehet ez? Talán Dave nem is önszántából van itt? Talán ezért kellett itt maradnia? Fogalma sem volt, de a gyanú hegyes körmei egyre jobban vakargatták szellemtalpacsk áit… (Lujza)
►

Sípos Győző (Viktor) kénytelen volt megosztani magát a bosszúság és a kíváncsiság között. Majd szétvetette a düh az érthetetlenül eltűnt, kicserélődött szakmunka miatt, ugyanakkor Zulejkáék sorsa is élénken foglalkoztatta.

Mégis, mi vezeti ezt a furcsa kettőst, Zulejkát és Louis-t ebben a történetben? Nyilván, a kalandvágy. Az a makacs ragaszkodás az élethez, amivel képesek új utakra lépni és vállalni minden, sose látott fordulatot... Mennek és néznek... Mennek és egyik meglepetésből a másikba esnek. Hát értelmes élet ez? A megismerés tudományos modelljének engedelmeskedne k-e, vagy egyszerűen küszálnak a valóság kusza mezején, rekettyésében, bozótjában?

Győző (Viktor) ráébredt arra, hogy az eltűnt tudományos szöveg helyett őrá hárul az a már-már lehetetlennek tűnő feladat, hogy megfigyeléseive l és azok rögzítésével rekonstruálja - legalább részleteiben - az Élet a halálban, avagy a dupla misszió szenvedélye című nagyszerű disszertáckiót, mert különben Zulejkáék csak értelmezhetetle n jelenségek - ún. ufó-sorsú kuriózumok - maradnak.

Mikor a spekulációiban idáig ért, észrevette, hogy bosszúsága is szinte-szinte elpárolgott... (Gyalogos)
►

Mire az anyóka felébredt, azon kapta magát, hogy megkötözve hever a heverőn, és egy légy szeretne a kötényébe petét rakni, de sehogy sem tud, mert már nem él. Anyóka nem tudta, hogy a fejét ért sérülés következtében kapcsolatba került a túlvilággal, tehát nem értette, miért nem tud Luis petét rakni. Annyira elcsodálkozott ezen a jelenségen, hogy észre sem vette Zulejkát, aki versenyt zokogott Davevel, annak szomorú sorsán. Sajnos Dave abból a kultúrkörből származott, ahol azt tartották, hogy a holtak lelkei hal képében kelnek át a túlvilági vizeken, így Davenek fogalma sem volt arról, ki is ő valójában. Lehet, hogy egy hal?...(Rosa)
►

Micsoda zűrzavar! És mindez csak azért, mert már a halál sem biztos - pedig mostanig azt tartották az öregek, hogy egy biztos dolog van az életben - és az a halál.

Dave öntudathiánya, a leütött anyóka kusza emlékei, Louis légy kitartó kínlódása, hogy petét rakjon, Zulejka zoikogása - ezek mind annak a jelei, hogy a relativitás bizonytalansága befogta a világegyetem valamennyi életterét.

No, de a filozófiával nem megyünk semmire, mert Zulejkának élnie kell, ha már nem tudott meghalni és tovább kell haladnia az akadályokon. Még javában zokogott, de már arra gondolt, hogy ha elapad a könnye, akkor felderítő útra indul a környéken. Mert egy dolog az, ami egy Nyevszkij Proszpekt 3. alatti lakásban megesik az emberrel (ó, és mi minden!), s egészen más az, ami odakint vár az ember lányára.

Louis szinkópás zümmögéséből arra következtetett, hogy a légy sajnálatosan elveszítette tájékozódó ösztönét és csak úgy reprdes össze-vissza, mint egy búval bélelt helikopter, amelyik nem tudja, hol zuhanjon le, ezért tovább röpdös a levegőben, amíg aztán a gravitáció kedve szerint a földhöz csapja.

Zulejka felfrissítette magát a falicsapnál, s mit sem törődve a lakásban zajló drámai jelenettel, leszaladt az utcára. A ház előtt furgon állt, a sofőr idegesen integetett Zulejkának.

- Kapdosd a lábadat, lányom, mert lekéssük az eligazítást.
- Milyen eligazítást?
- Útközben mindent elmondok. Lódulj! (Gyalogos)
►

Sipos Győző (Viktor) két nap óta nem borotválkozott. Teljesen lefoglalta a spekuláció. Nem értette, hogy miért akadt el Zulejka és Louis sorsának a szekere. Nagyon szeretett volna ráhangolódni a történetre, hogy kitapogathassa azokat a kardinális pontokat, amelyek az identitás legbensőbb transzformálódá sainak irányába esnek, de nem...

A képernyő csak a régi, félbeszakadt szövegeket villogtatta. Hiába frissített, az eredmény továbbra is intelligens nulla.

Megpróbálhatná ő is tovább szőni a cselekményt, de akkor az már beavatkozásnak számít a megvizsgálandó helyzet/jelenség belső paramétereibe és mint tudományos megfigyelés egy fabatkát sem érne.

Gondolhatjuk, hogy ennyi szakmai gyötrődés teljesen kiforgatta Győző (Viktor)t önmagából. Két hónapja valahogy sikerült leszoknia a dohányzásról, de most érezte, hogy az ujjai önmaguktól keresik a cigarettáscsoma ghoz vezető utat. Szerencsére, egyelőre nem találták... Azaz megtalálták, de a minden eshetőségre eldugott maradék cigi nem volt a helyén! (Gyalogos)
►

Zulejka első nagy ijedelmében, miközben a könnyeit törölgette, fel sem fogta, hogy a furgonos ember látja őt, holott ő egy szellem a furgonos meg egyáltalán nem az. Ám mire Kínában az ominózus pillangó sakk-mattot adott az orángutánnak, aki inkább römizni tudott, semmint sakkozni, addigra Zulejka is felfogta, hogy ez némiképp sántít. Így hát már majdnem kérdőre vonta a különös alakot, mikor észrevette a kabátján a piros névkártyát, amire az volt írva: Hugó Wittenberger, hivatásos látó és szellemidéző. Ekkor egy csapásra megértette, honnan fúj a szél és már nem is kérdezett semmit, csak annyit mondott:
-Rendben, de a többiek is jönnek!
Wittenberger bólintott és már be is szálltak az furgonba. Először Zulejka, aztán Dave az anyóval a hátán, aki még mindig semmit sem értett és végül Louis.

A furgon gyorsan száguldott és hamarosan egy elhagyatott kis viskóhoz értek. Hugó kiszállt és intett, hogy maradjanak még az autóban. A kidőlt-bedőlt ajtóhoz sétált és kopogott. Zulejkáék legnagyobb meglepetésére egy medve nyitott ajtót, akin rózsaszín bárányokkal díszített fehér kötény volt, ami meglehetősen feszült rajta. A medve, akit egyébként Daisy-nek hívtak, mosolygott és szélesebbre tárta az ajtót. Hugó megint intett és Zulejka, barátaival együtt(az anyó még mindig Dave hátán) belépett a házba. A szája is tátva maradt. Belül hatalmas, nyüzsgő világ fogadta őket, mindenhol emberek, állatok, színek.

Mégcsak pár lépést tettek meg, mikor eléjük pördült Frank Sinatra és énekelni kezdett.
-Ez minden érkezőnek jár – súgta oda Daisy Zulejka fülébe – Frank ragaszkodott hozzá, ha már itt van, had hódoljon a szenvedélyének.

Mikor a dalnak vége lett, amit Húgó mellesleg unott képpel hallgatott, odaszólt Daisy-nek.
-Na jól van, nem érünk rá! Vezesd el őket Daisy kérlek, a Nagyfőnökhöz!
Daisy egy furcsa, lift szerű szerkezet felé mutatott, majd elindultak…(Lujza)
►

Mielőtt beléptek volna a liftbe, Hugó illedelmesen félreállt, maga elé engedve Davet, hátán az anyókával, akinek emiatt kissé felcsúszott a szoknyája, és látni engedte lábszárain a nicorette- tapaszt. (Vajon, mint vélekedik erről Győző?)

A lift, bármily hihetetlenül hangzik is, nem fel- és lefele közlekedett, hanem előre és hátra. Na, ez most éppen hátrafelé indult el, fellökve ezzel Sinatrat.

Hugó elmosolyodott. Mielőtt látó lett volna, nagy rajongója volt a lökdösődésnek, de azóta megkomolyodott.

Már jó ideje ment a lift visszafelé, mikor egyszer csak nagyot zökkent  és megállt. Az ajtó kitárult és ők beléptek egy helyiségbe, ami leginkább egy tyúktojás belsejére hasonlított. Ők a fehérjében álltak meg, de egy karnyújtásnyira, -legalább is nekik úgy tűnt- ott dobogott előttük a sárgája, mintha önálló életet élt volna.
-Gyertek csak, gyertek!-szólt virgoncan Hugó

A többiek pedig engedelmesen beléptek a puha, bársonyosan krémes, sárga térbe...(Rosa)
►

Sipos Győző (Viktor) elbambultan figyelte, amint a képernyőt elborítják a friss szövegek. A Zulejka története egyből annyira meglódult, hogy kutatónk majdhogynem kiesett a székéből.

- Ezt a...! - kiáltott föl, majd amikor odaért az olvasásban, hogy az anyóka lába nicorette-tapaszokkal volt tele, nagyot csapott a homlokára.

Hát persze! Nikotinéhségéne k itt a megoldása!

De amilyen gyorsan fellelkesedett, olyan hamar el is keskenytedett, mert nicorette-tapasza sem volt elérhető közelségben. Bajára tehát csak úgy találhat valamilyen orvoslást, ha nekilódul és megmártózik a nagybetűs Életben.

Éppen úgy, mint Zulejkáék. Csakhogy Győzőnk (Viktorunk) ahelyett, hogy egy tojás puha, bársonyosan krémes, sárga terébe gázolhatott volna, egyenesen egy irdatlan macskahányás közepébe taposott. Meg is csúszott becsületesen rajta és mondott valamit, amit itt most nem idéznék. De nyugodtan elképzelhetjük... (Gyalogos)
►
Miközben Győző szemlélődött és az Élet alapvető kérdéseivel foglalkozott (cigaretta vagy nicorett-tapasz?), Zulejka váratlan hirtelenséggel mély álomba szenderült.
Álmában szóáradatokon úszott keresztül, papírhegyek tornyosultak elé.
Pontosan tudta, hogy át kell kelnie a hegyeken, mert csak így juthat el titkos küldetése céljába Bürokronéziába. ( A helyiek nyelvén Birokra!-Nézi-A...)
Úgy érezte, nem kerülheti a sorsát, nekivágott hát.
Sűrű fekete pecséterdőn verekedte át magát, amikor egy védtelen tisztáson alattomos aláírás regiment rontott rá. Bátran kiállt ellenük, s amikor már mind egy szálig elfektette az aláírásokat, tovább ment.
Félretolta a szemét elhomályosító mondatfoszlányokat.
Vaskos kötőszókba botlott... De túl lépett rajtuk.
Megharcolt a lesből támadó igekötőkkel. És legyőzte őket.
Szárnyas igeidők repültek felette fodros fehér fellegekben.
Csak ment előre, hogy célt érjen.
Mindeközben természetesen vele volt Luise.
Luise kényelmesen hanyatt feküdt Zulejka fülcimpáján.
Alsó pár lábát hanyagul keresztbe vetette. Középső pár lábával egy hallhatatlan szimfóniát vezényelt, távoli névrokonát idézve. Első pár lábával finoman dobolt Zulejka fülén.
A dobolással hullámszerűen változtatta a Zulejka fülére nehezedő levegőoszlop nyomását. Ezzel figyelmeztette Zulejkát a világmindenség rezgésére, mert Luise érző lény volt és egyetemes.
Luise sötétségszűrős körpanoráma szemüveget viselt, minden esetre.
De Zulejka csak haladt előre.
Míg egyszer csak elért a végtelennek tűnő Bürokronézia határára.
Belekáprázott a látványba.
Zulejka álmában is tudta, hogy ez csak egy álom, és felébredt. (Olgi))
►

Ébredés után Zulejka azt látta, hogy körülötte a korábbi tojássárgaság eltűnt, felszívódott és egy végeláthatatlan , kék éggel borított, aranysárga homoksivatag kellős közepén vannak és lábuk, menetelés közben, bokáig süllyed a finoman zizegő homokba.

Tehát, amíg ő Bürokronézia meghódításáról álmodott, az tulajdonképpen a valóságban nem volt más, mint hogy a kis csapat megkezdte erőltetett menetét a végeérhetetlen sivatagi homokban, dünéken fel és dünéken le.

Zulejka szerette az életet, imádta a váratlan fordulatokat, titkos borzongás fogta el egy-egy csodaszámba menő átváltozás láttán, de a tűző napon botorkálva egyre inkább úgy érezte, hogy ami sok, az sok.

- El akarod hitetni velünk, hogy a Nagyfőnök egy ilyen tetű sivatagban székel? - förmedt Hugóra, a látóemberre, aki egykedvűen, tevetempóban gázolt a sivatagi homokban, mint egy fegyelmezett zsoldoskatona. Meg se rezdült a Zulejka éles hangjától, csak integetett a kezével, hogy gyorsabban, tartsátok az iramot!

Zulejkában ettől szabályosan felforrt az agyvíz. (Gyalogos)
►

Nagyon meleg volt és Zulejka szomjas volt. Pontosabban nem volt szomjas, hiszen a szellemek nem szomjasak, de olyan friss volt még neki a halál, hogy az élmények elméjében hamis érzeteket kreáltak. Így például igencsak fájt a bal bokája, s hiába próbált másra gondolni, a dolog csak egyre rosszabb lett. Amint ezen morfondírozott, egyszercsak Hugó megtorpant.
-Ott van! – kiáltott fel és előre mutatott. A messzeségben egy pálmaligetet láttak.
Hugó mégjobban megszaporázta lépteit és így nemsokára oda is értek. A liget sokkal kisebb volt, mint távolról látszott, csupán egy tucat pálmából és egy kis tavacskából állt. A liget közepén pedig egy hatalmas, fekete, tölcséralakú trón foglalt helyet, aminek a tetején egy fura alak ült, két oldalról pedig egy-egy jegesmedve legyezte.
Ahogy közelebb mentek, Zulejka észrevette, hogy a trónon ülő alak pontosan úgy néz ki, mint John Travolta. Hirtelen megdermedt és átértékelte életét és halálát, ezt bizony nem gondolta volna John-ról…
-Tiszteletem, dicsőséges Nagyfőnök! – üdvözölte Hugó a a Grease sztárját, ezzel megszakítva Zulejka gondolatait. – Meghoztam őket. Együtt van a négyes. Egy élő, egy halott, egy repülő és egy úszó. Már csak hozzájuk kell adni a másik kettőt és a bűvös hatos előállt. Zulejka nem értette mindezt és kérdően Dave-re nézett, aki épp az időközben elájult anyó nyálát próbálta letörölni a válláról. Dave is kérdően nézett vissza, Louis pedig nem dudorászott, nem táncolt és verset sem szavalt Zulejka fülcimpáján, mindez azt jelentette, hogy igencsak meg van ijedve. Ezután a lány ismét a Nagyfőnökre nézett és ekkor látta, hogy a trónon immár nem John Travolta, hanem VIII. Henrik ült. Immár semmit sem értett. A Nagyfőnök ekkor megszólalt. Vékony, kislányos, visító férfihangon beszélt és feltűnően raccsolt és sejpített.
-Nosz! Gyelmekeim! Én vagyok a Nagyfőnök. Nagy valázsló, alakváltó, mint eszt mál láthattátok. Ehhm… - kuncogott önelégülten – A lényeg, hogy a fogjaim vagytok. Egyeszítünk titeket a mászik kettővel és elvégszitek a feladatot, amit jelen pillanatban még nem álulok el. Hugó, neked köszönöm áldoszatos munkádat, hogy elálultad a fajtádat, aszt a nyomolult, dagadt Daisy-t isz, de innentől ninc’ szükszégem lád, ész különben isz, asz álulók mindig lebuknak…
Azzal a Nagyfőnök legyintett egyett és Hugó összesett. Ezután füttyentett és a jegesmedvék, abbahagyván a legyezést, Hugó holttestéhez futottak és elkezdték marcangolni. Zulejka csak állt dermedten, a többiekkel együtt.
-Moszt, induljatok a ballang felé! – utasította őket a Nagyfőnök, immár Michael Jackson alakjában. Zulejka nem akart menni, de mindannyiójukat valami rejtélyes erő nyomta előre. Majd hirtelen a semmiből felbukkant egy barlang nagy, sötét szája és Zulejkáék beléptek.
/Lujza/
►
Sipos Győzőnk (Viktorunk) egész éjjel le sem hunyta a szemét. Vagyis lehunyta, de csak azért, hogy a következő pillanatban ki is nyissa. És időnként kipiszkálta a sarkából a keletkezett csipát.

(Hiába, precíz ember...)

Erősen foglalkoztatta Zulejka sorsa. Főként az aggasztotta, hogy a projektben résztvevő halott lány és a döglött légy milyen szédítő útvonalat jártak be egységnyi rövid idő alatt. Honnan ennyi energia? Az életben sokkal hamarabb kifogy a szufla az emberből (hát még az ember lányából), de a halotti állapot mintha semmibe venné az energiatörvénye ket és ahelyett, hogy a pusztulást, a lebomlást hangsúlyozná, sivatagnak is ellenálló vitalitást eredményez.

Hű, ez meghaladja az eddigi kísérleteket, és feladja nekem a magas labdát!

Közben sikerült beszereznie két doboz nicorette-tapaszt és Győzőnk (Viktorunk) nyakra-főre füstölt (értsd: tapaszolt) vele, de így sem sikerült elérnie a Zulejka- és Louis-féle halotti virgoncságot.

De valljuk be őszintén azt is, hogy Hugó pusztulása teljesen megrendítette. Csak ült a monitor előtt és két sajgó szeméből csak úgy peregtek a könnyek. Éjnek idején... (Gyalogos)
►

Győző persze nem tudhatta, hogy amíg Hugót a medvék marcangolják, Hugó szelleme éppen abban a pillanatban lép be egy kidőlt-bedőlt  viskóba, ahol Sinatra énekel neki valami rendkívül szépet és unalmasat, Daisy pedig áfonyás muffint süt a tiszteletére, és egy csöppet sem bánja, hogy a nagyfőnök szerint Hugó Wittenberger elárulta őt.

Hugó elgondolkozott egy pillanatra: Travolta sokkal jobban tetszett neki a Ponyvaregényben, mint a Pomádéban...

Zulejka, amint belépett a barlangba, az első pillanatban semmit sem látott, de miután hozzászokott a szeme a sötétséghez, utána sem érzékelt semmit.
- Ez így nem fog menni- gondolta a leány, és kiment a barlangból.

Dave szomorúan körülnézett, majd követte Zulejkát. Kint a barlang előtt gyengéden letette maga mellé kínzóját és fogvatartóját, majd uszonyaival azt játszotta, hogy úszik a sivatagban. Mikor a játékot megunta, ismét letelepedett Zulejka mellé és várakozóan ránézett.
-Meg van!- csapott a homlokára  Zulejka az egyik jegesmedvének- Mert, hogy szavamat össze ne keverjem, időközben ők is csatlakoztak a kis csapathoz, hátha szét kell még tépni valakit. Sosem lehet tudni...(Rosa)
►

- Mi van meg? - bámult rá a jegezmedve, aki zokon vette a furcsa "homlokcsókot" és már éppen vissza akarta fizetni Zulejkának a bizalmaskodást, amikor erőteljes zúgással megjelent fölöttük egy sportrepülőgép és Louis ettől begerjedt. Nagyon férfiasnak találta a csinos loopingokat leíró szárnyas gépet és szívesen repdesett volna a társaságában. Azt nem tudhatta, hogy a gép sok-sok nagyságrenddel nagyobb nála, bármilyen jól hízott légyről is legyen szó.

Amíg ez a légi kacérkodás folyt közöttük, Zulejka, mintha csak magának mondaná, de úgy, hogy mindenki hallja, kiadta a napiparancsot:

- Mindenki keressen világító homokot! - Valamikor, egy családi beszélgetést kihallgatva, tudomást szerzett arról, hogy az afrikai sivatagban felfedezték a közönséges homok közé kevert világító homokot, amit napközben nagyon nehéz észrevenni, csak teljes sötétségben villan meg, akár egy miniatűr szentjánosbogár .

Az elképzelés az volt, hogy a társaság kezdje el behordani a sivatagi homokot a barlangba, s ott majd kiderül, mennyi a meddő és mennyi a fénykibocsátó.

Zulejka zsenialitását a jegesmedvék bosszús morgása kísérte, akik szívesebben marcangoltak volna, homokozás helyett. De mit volt mit tenni - a parasncs, az parancs... (Gyalogos)
►

Tehát homokot kell hordani. Na, de mibe? És akkor észrevették, hogy anyó tökéletesen megfelelne erre a célra. Akár a legszebb talicska.

-Van az anyónak füle? Van bizony kettő is!
-Van két vége az anyónak? Van bizony! Meg lehet fogni és hordani tetszés szerint oda, ahova akarjuk.
-Van, hova rakni a homokot? Van bizony! Horpadt hasacskája, mint egy lavór, szépen megtartja a homokot.
-Tud az anyó nyikorogni? Hát, hogy az Istenbe ne tudna!!!..

No, akkor lássunk hozzá. Talán mondanom sem kell, hogy a medvék voltak a  legügyesebbek...(Rosa)
►

A homokhordás egész késő délutánig tartott, amikor már mindenkinek káprázott a szeme és sajgott a tyúkszeme, de úgy tűnt, nincs szerencséjük, mert a világító homokot annyira elkeverték a közönséges homokkal a sivatagban, hogy egységnyi területre alig-alig jutott egy-két szikra. Zulejka kihirdette a másnapi programot: ott folytatják, ahol abbahagyták. Anyó mellett pedig szükség lesz egy másik nyikorgó talicskára is, mert megnövelik a homokkitermelés hatósugarát.

- No nézzétek ezt a halott csajt, micsoda munkaszervező lett belőle! - állapították meg békétlenül a jegesmedvék, de azért büszkék voltak arra, hogy kitűntek a munkaversenyben . Egyikük, egy öntudatosabb fajta, mielőtt álomra hajtotta volna a fejét, még bekukkantott a barlangba, hogy elégtétellel szemrevételezze az aznapi teljesítményt, vagyis hogy mekkorát nőtt általuk a benti homokkupac. Kint már töksötét volt, de odabent még annál is tökebb sötétség fogadta a fenevadat. A küszöbön megbotlott, s úgy esett pofára, hogy valósággal belecsobbant a barlangba hordott homokba. A becsapódástól valami furcsa sistergés hallatszott és a jegesmedve alatt egyszeriben nappali fényben kivilágosodott a homok. Az állat elbődült, torkaszakadtábó l üvöltötte ki a barlang száján:

- Látok! Látok! Lőn világosság! (Gyalogos)
►

Hanem ekkor egyik pillanatól a másikra forgószél kerekedett és úgy elfújta homokot, hogy egy porszem nem sok, de annyi sem maradt belőle. Zulejka csak pislogott, de még a száját sem volt ideje becsukni. Louis egykedvűen az oldalára fordult. Látott ő már karón varjút. (Vagy varnyút?)...(Olgi)
►

Pillanatnyilag senki se fogta föl a helyzet súlyosságát. És nem ismerték Kőműves Kelemen balladáját sem, amely ékesen bizonyította, hogy a sikereket időről időre, vagyis ciklikusan kudarcok szokták követni; hogy amit nappal raktak, az éjjel leomlott, és ebben nem volt megállás...

A homokot elszippantotta a sivatag nagy, mohó lélegzete, de ez mit sem változtatott azon, hogy a csapatnak be kell jutnia a barlangba (így szólt az utasítás a Nagyfőnök részéről), ezért a reggelt azzal kezdték, hogy új világitási rendszert dolgozzanak ki a barlang bevilágítására. Szóba került a villamos áram áldásos hatása, de egy jegesmedve kijelentette: Amerika és a villamosszék innen messze vannak, gondoljanak ki helyi megoldást.

Volt ott fejtörés, nyögdécselés, sóhajtozás, átkozódás, krákogás és prüsszögés, de végül minden elcsendesedett. És a sejtelmesen árnyékos sivatag fölött nagy, sárga mosolyával felbukkant a telihold. (Gyalogos)
►

Amikor K idáig ért az olvasásban, csüggedten bámulta a képernyőt és már nem is látta a betűket. K, aki nem volt más, mint maga az igazi K. óvatosan a kezébe fogta a kávéscsésze fülét, és a még forró, gőzölgő kávét kezdte szürcsölgetni.
- Szánalmas egy sereglet – gondolta - , egytől egyig szánalmas figurák. Bohóckodnak, játszák az eszüket, azt hiszik, pusztán csak azért, mert egy ivisz-regény szereplői, bármit megtehetnek.
– Ó, szegény szerencsétlenek – sóhajtott magában K, méghogy ők halottak! Még nem…

K kiitta az utolsó kortyocskát is a csészéből, majd egy szál cigarettát vet elő, és meggyújtotta, ám merőben szokatlan mód a cigaretta parázsló végét vette a szájába.

Itt az ideje, hogy eláruljuk, K nem volt más, mint a Legfelsőbb Parancsnokság Főmegbízottja, aki a Világ Regényeinek Haláleseteit felügyelte. A világ összes regényében előforduló haláleset valójában az ő műve volt, a Legfelsőbb Parancsnokságon csak úgy hívták: K, a halálcenzor.

Miután a cigaretta nyomtalanul eltűnt a szájában, K elhatározta, hogy munkához lát. (Baudolino)
►
A teliholddal együtt azonban feltűnt a nagyfőnök is pulykavörös képpel.
-Én teszek Kála, meg asz egész biszottságla! Esz nem lehet igasz, hogy egy tisztesszégesz munkát szem vagytok képeszek elvégezni! A két jegeszmedve pedig büntetészül ki kell, hogy hányja Hugót! (Rosa)
►
Sipos Győző (Viktor) azt hitte, hogy megüti a guta. Mostanig abban a hitben élt, hogy a Zulejka történetében ő az egyedüli kukkoló (nem számítva az olvasót), és ebbeli minőségéből hamarosan nagy profitot kaszálhat tudományos megközelítéséve l, egy eredeti fantáziavilág belső logikájának és logikátlanságán ak egyensúlyba állításával.

Most pedig azt kell olvasnia, hogy egy aktív dohányzó (az átkozott! legalább ne gyújtott volna rá őelőtte!), méghozzá a Legfelsőbb Parancsnokságró l, halálcenzorként , kritikusan összehúzott szemmel és összevont szemöldökkel követi a regénybeliek minden lépését-mozdulatát. De hát akkor az enyémet is! - hasított Győzőnkbe / Viktorunkba a felismerés, hiszen akaratomon kívül én is beleléptem a regénybe...

De ha én is - fűzte tovább logikusabbnál logikusabb gondolatat-pelyheit Sipos Győző /Viktor -, akkor bizony ő is, hogy a kutya rúgná meg ezt a fránya K-t...

És elhatározta, hogy az eddiginél sokkal jobban fog figyelni. Csak ne gyújtana rá az a rohadék minden negyedórában... (Gyalogos)
► 

K természetesen tudott Sipos Győzőről, régóta figyelte a munkáit. Már évekkel ezelőtt szemet vetett mindenki Viktorkájára. Viktorka úton-útfélen hintette a tudományos maszlagot, hogy túlvilág márpedig nincsen, az ördög nem más, mint sötét babona, holott olvasta a Mester és Margarítát, melyben maga a Mester jelenik meg, hogy kijózanító szavaival és tetteivel térítse észre a Sipos Győző-féléket. Csakhogy a Sipos Győző-féléknek éppen az az egyik legfőbb tulajdonságuk, hogy nem lehet észre téríteni őket és sohasem tanulnak semmiből semmit. Pedig egy valamire való ezoterikusnak azonnal nyilvánvaló kellett hogy legyen, hogy a regény nem afféle írói fantáziálás, hanem valóban magának a Mesternek a kinyilatkoztatása. A Szadovaja 302/b. 50-es számú lakása pedig mi más is lehetne, mint a pokol kapuja, amelyen annak idején Dante az emberélet útjának felén belépett. Dante természetesen, mint valódi avatár, nyomban fölismerte, mi az, ami előtt áll, nem úgy Viktorka, aki többszöri olvasás után sem fogott gyanút, hogy valójában miféle könyvet is tart a kezében. Fennen hirdette tovább  zagyvaságait a tudományról, antropológiáról, néprajrzról és abban a tévhitben élt, hogy a világból valamilyen lényeges részt lát, mint afféle avatott szemlélődő, holott fogalma sem volt, valójában mi is történik vele.

K évek óta várta a pillanatot, amikor Sipos Győző lépre megy. Amikor egy regény szereplőjévé válik. Sipos azonban nehezen állt kötélnek, esszék, versek, memoárok kerültek ki keze alól hosszú évek során, de regénybe nem fogott. K végül elhatározta, hogy csapdát állít Siposnak.

Néhány heti munka után már látszott némi eredmény, létrejött egy médium amely alkalmasnak tűnt a terv végrehajtásához.

Az első közösnek kiírt regényben azonban Sipos Győző még nem fedte föl magát. Bár beszállt a játékba, de nem a saját nevén, De K-nak Sipos Győző kellett, Sipos Győző regényhős, csakis így keríthette hatalmába. Egyre jobban sürgette az idő, még ebben az évben föl kellett mutatnia valami eredményt a Legfelsőbb Parancsnokságnak.

Az első regény nem tartott sokáig, de rövidesen meghirdették a másodikat, a Zulejkát. K feszülten figyelt. És most nem csalódott. Alighogy végigolvasta Lujza bevezető sorait - Tetszetős kezdés - gondolta -,hirtelen megvillant a képernyő és egy új szövegdarab ugrott fel. Azonnal meglátta benne Sipos Győző nevét. - Megvagy - kiáltott föl magában. (Baudolino)
►

A nagyfőnök heves pökhendisége nem ismert határt. Mindenkit leteremtett a maga módján, látván, hogy nem sikerült a barlangba behatolni.

Csakhogy parancsai süket fülekre találtak, mert a sivatagi klímaviszonyok teljesen felborították a szereplők reagálókészségé t.

Képzeljük el, a nagy, határtalan, mégis kilátástalan sivatagot, egyik felén egy barlangbejáratt al, másikon egy kevergő-kavargó-süvítő-torok- és szemnyomorító számummal. Az, hogy szörnyű látvány volt, az még hagyján. De milyen élmény!

Ilyen körülmények között, még az élők is inkább a holtakhoz hasonlítottak, hát akkor a holtak! Szanaszét hevert mindenki a homokban, csak a nagyfőnök ágált még két lábon, a sívó homok csapkodásával dacolva, de hangját elvitte a szél, belefojtotta a dünékbe, visszatömködte a szájába, s az egész eszeveszett kavargás arra emlékeztetett, mint amilyen a Nagy Bumm utáni állapot lehetett a földön (amiről annyian és annyifélét beszélnek) - senki nem tudott semmit, nem látott semmit, csak azt, hogy minden mozgásban van...

... És akkor Zulejka, ahogy ott feküdt, elaléltan, élőhalott módjára, homokkal betemetve, arra gondolt, hogy látott valahol egy könyvet, amelynek az volt a címe, hogy: Eppur si muove... Igen, csak az író neve nem jutott eszébe... De a címben nem kételkedett...
És mégis mozog a föld.
De még hogy!
És nem csak a homok, ott fenn, hanem a lenti altalaj is ijesztően gyüremkedett.
Mi ez, újjászületés? Feltámadás? Kataklizma? Szemfényvesztés ?
A nagyfőnök ágáló alakját ledöntötte egy szélroham. Vadul üvöltött a számum... (Gyalogos)
►

Ez az egész szönyű szélvihar és összevisszaság nem más műve volt, mint Willy-é. Willy K segédje és könyvtárosa volt és minden titkok tudója, habár ezzel K nem volt tisztában. A helyzet tulajdonképpen a következő volt: itt volt ugye K, a rettentő halálcenzor, aki azt és akkor ölt meg a regényekben, ahogyan csak akart. Most éppen Sípos Győző volt terítéken nála, de ott volt talomban a Nagyfőnök is. Ez pedig valamilyen úton- módon a Nagyfőnök, előtte pedig Hugó Wittenberger tudomására jutott, méghozzá nem más volt a kiszivárogtató, mint Willy. Willy-nek a hatalomátvétel volt a célja. Le akarta győzni K-t és ő akart lenni minden regények halálcenzora. De ő maga nem tehetett semmit, hiszen K azonnal megölte volna, főleg, hogy mostmár ő is regényhős. Egy bábra volt szüksége, ez a báb pedig a Nagyfőnök volt. Ő nagyfőnöksége azonban túl együgyű volt ahhoz, hogy bármit is kieszeljen, így Willy Hugónak mondta el a nagy tervet, aki azonnal látott a pályán. Hugó elmondta a Nagyfőnöknek, hogy K meg akarja őt ölni. Mi sem lenne logikusabb, mint magát K-t megölni és így a Nagyfőnök megmenekül, ő maga lesz a nagy halálcenzor, Hugó pedig a segédje és könyvtárosa, ami hatalmas tisztség. K-t pedig nem lehet másként megölni, mint az ősi varázslattal, amit csak a bűvös hatos mormolhat el, K előtt és az abban a pillanatban köddé válik. Egy élő, egy halott, egy repülő, egy úszó és kettő, akik nagyon szeretik egymást. Ebből állt a mágikus csoport. Hugó összegyűjtötte őket, és átadta a Nagyfőnöknek. A trükk az egészben az volt, hogy az utolsó pillanatban – Hugó tervei szerint – a Nagyfőnököt beárulja K-nak, így hamarabb megöli, mint tervezte, a bűvös hatos gyorsan varázsol, Willy lesz az úr és Hugó pedig…már tudjuk. Azonban arra nem számított Hugó, hogy a Nagyfőköknek azért annyi sütnivalója mégiscsak van, hogy megöleti őt az utolsó pillanatban. Persze nem is volt. Mindezt Willy eszelte ki. Félt ugyanis Hugó eszétől, a Nagyfőnök azonban buta volt, mint a tök és önteltsége mindörökké elvakította. Őt könnyebb lesz kiiktatni, hiszen Willy, saját árulásából kiindulva, nem akart maga mellé segédet, egyedül akart uralkodni.
A dolgoknak haladniuk kellett, azonban azzal, hogy Zulejkáék mindenféle világítóhomok keresésbe kezdtek, semmi sem haladt. Willy hát homokvihart csinált, hogy végett vessen ennek a véget nem érő homokszemgyűjté snek.
Zulejkáék ott feküdtek, a homokban és egyszercsak világosság lett. Egy kis lámpás tűnt fel, melyet egy vékony, farmeres fiatalember tartott. Nyomában lenge nyári kis ruhácskában egy gyönyörű, barna nő. Ők voltak Igor és Elma, a kettő, akik nagyon szeretik egymást. Együtt volt hát a bűvös hatos és a háttérben a Nagyfőnök, miután kiköpködte a tonnányi homokot, ami a szájába került, megszólalt:
-Nossz! Eggyüt vagytok, kedveszeim. Induljatok a Világ Végéle, ott találjátok meg K-t. Hogy ki asz, aszt moszt még nem álulom el, mint aszt szem, hogy miélt kell elindulnotok. De menjetek. Elkíszél titeket Molt ész Tod, a két jegeszmedve, majd ők vigyásznak látok és elvezetnek a fontoszabb állomászokhosz. Lóduljatok!
Zulejkáék hát, így hatan, elindultak a nagy sivatag délebbi csücske felé, a Világ Végére, amit Zulejka igen nehezen tudott elképzelni, földrajz tanulmányaiból is az rémlett, hogy a világnak nincs vége, de végülis, ha ő halott és mégis itt gyalogol a sivatagban egy hallal, egy léggyel, no meg a többiekkel, akkor bármi lehetséges. Már egy ideje mentek, amikor egyszercsak váratlan dolog törént: az egyik jegesmedve megszólalt.
-Ejj, a fene egye meg ezt a meleget, de legalább kiértünk a Nagyfőnök területéről, mostmár beszélhetünk. Mondd inkább te, Tod!
A másik, ezek szerint Tod, beszélni kezdett. Elmondta, hogy ők bizony nem akármilyen jegesmedvék, nagyon is okosak és tudnak beszélni. Azt is elmondta, hogy Mortnak már megint elmegyógyító varázsra lesz szüksége, ugyanis az emberevés nagyon megviselte és végül, de legfőképpen azt mondta el, amit a Nagyfőnök és Hugó között halott. Tehát a nagy terv egy részét.
-Tehát, nekünk most meg kellene ölnünk ezt az izéé..K-t? – kérdezte Dave.
-Igen – vette át a szót Mort – de ha megölitek, akkor felborul a rend. K csak a dolgát végzi, csak azt öli meg, akivel, hogy úgy mondjam, elszalad a ló. A Nagyfőnök például már évek óta zsarnokoskodik a Purgatóriumban, aminek ő a főnöke. Az elején még egy rendes, jólelkű, csetlő-botló főnök volt, akit Roger-nek hívtak, de az évek alatt ilyen pökhendi dagadék lett és K ezért megöli. Nincs ebben semmi rossz. Azonban valaki ezt elmondta a Nagyfőnöknek és ez nem más volt, mint Hugó.
-Hugóó?? – hördült fel Louis – hiszen ő olyan jófej volt!
-Igen – folytatta Mort – de a hatalom sok lény elméjét megmérgezi. Azt nem tudom, hogy Hugó kitől tudta meg az információt, de az is lehet, hogy Willy-től, K segédjétől, hiszen ő férkőzhet egyedül a közelébe úgy, hogy K ne gyanakodjon.
-A lényeg tulajdonképpen az – vágott közbe Tod – hogy meg kell akadályoznunk K halálát, a
Nagyfőnöknek meg kell halni és nekünk ki kell játszanunk mindenkit a nagyobb jó érdekében.
-Ahha – rikácsolt az anyó – na majd ellátjuk a bajukat, igaz-e aranyom?! – azzal belecsípett Elma arcába, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy szoknyája egy letépett részéből turbánt csináljon Igornak, nehogy az napszúrást kapjon. /Lujza/
► 

Amíg mindenki lelkendezett és anyót feldobálták az égbe, a két jegesmedve rosszul lett. Sajnos Nagyfőnök bűvös parancsa most kezdett hatni, mert amikor meggondolatlanu l kiadta az utasítást, hogy Hugót ki kell hányni, még hatása alatt volt élő és holt. Így aztán a medvék öklendezni kezdtek.

Ezalatt a roskatag kunyhóban, Hugó az áfonyás muffin fogyasztása közben, azt vette észre, hogy eltűnik az egyik térde, utána a másik bokája, majd a muffint tartó keze. ( Ilyen sorrendben jöttek ki a macikból Hugó testrészei ) Hugo Wittenberger csodálkozva nézett Daysire, aki kissé csüggedten arra a megállapításra jutott, hogy a Nagyfőnök meggondolta magát.

Volt aztán nagy meglepetés, mikor Tod és társa végre összerakták Hugót, mint egy puzzlet.

Ha láttad volna Nyájas Olvasó azt az örömet, mikor a halottnak vélt látó felocsúdott! Azt az ölelkezést és boldogságot...Szem nem maradt szárazon.

Amíg azonban a hangulat már-már az egekbe szökellt, újabb gond támadt: Louis, a légy, beleszeretett a Nagyfőnökbe. Persze, most felhördül mindenki, aki követte e regény folyamát, hogy ez a légy az előbb szeretett bele egy repülő szerkezetbe! Ez igaz, de sajnos azt kell, hogy mondjam, Louis csapodár volt. És mikor a Nagyfőnök feltűnt üvöltve és pulykavörösen, négy darab karral- a nagyobb hatás kedvéért ugyanis Sivának álcázta magát-, Louis beleszeretett. Arra gondolt, hogy akinek hat végtagja van, az csakis a légynemzettség egyik legkitűnő példánya lehet...(Rosa)
►

Éles, hetyke füttyszó...
Elégedett lábdobogás...
"Fékomadta, teringette!" (ez nagyon sokszor, látható kéjjel elismételgetve, szinte-szinte zsolozsmázva)...

Ekként juttatta kifejezésre Sipos Győző (Viktor) határtalan örömét afölött, hogy szinte ki sem kell nyújtania a kezét és magától ölébe hull a szerencse.

- Uff, uff, üvölt a néma indián!

Gyerekkori diadalüvöltése tört ki belőle, és úgy érezte, érdemes volt mostanig élni.

A következő pillanatban megrettent: de hiszen Zulejka és társai olyan sorsgörbéket írtak le mostanáig az egymással versenyt licitáló, buzgó regényírók révén, hogy azokat megfelelő grafikon felfektetése nélkül képtelenség követni. Mi lesz, ha a Párkák kezében lévő motollák még ördögibb pörgésbe váltanak, és akkor ő is simán bepöröghet. Meg kell vetnie a lábát a tudományos értelmezhetőség határán...

Minden porcikája érezte, hogy a regény cselekményének bonyolításában olyan sötét törvényszerűség ek érvényesülnek, amelyek szemben állnak erkölcsi normáival, ízlésével, eszmevilágával. Igen, a szerzők tojnak minden konvencióra, fantáziájuk szabadosan szárnyal, mint a jódlizó pávián torkából a megismételhetet len mutatvány, de éppen, mert nem lehet kánonba foglalni, kodifikálni, szabni és mérni, ellenőrizni, skatulyázni, felbecsülni és sokszorosítani, hát vissza kell szorítani minden áron, vagy ha nem is, de le kell leplezni, ha a fene fenét is eszik.

Ehhez azonban tudományosan alátámasztott tényekre van szüksége. Viktorunk / Győzőnk ebben sántikált, felajzottság és cselekvésképtel enség között hánykolódva, miközben kínban összeráncolt homlokán kidagadt egy ér, ami úgy szelte ketté homlokát, mint egy otromba sebhely, amit ki tudja, milyen párbaj során inkasszált be? Sötét egy jel volt, annyi bizonyos. (Ha messziről nézem, már-már elhiszem, hogy valamiért megbélyegezte az élet...)

Furcsa, de ma valahogy nem érezte K "kitüntető" közelségét. Gyanakvó lett és azt mérlegelte, vajon mi történhetett a rettegett halálcenzorral? (Gyalogos)
►

K., a halálcenzort végre hazaengedték a kórházból. Tizenöt napja történt, hogy miközben hivatali kötelezettségei nek eleget téve, felgyűrt ingujjal elemezte a Zulejka-féle történetet - ahogy az az ivisz-en napról napra, sőt óráról órára felsejlett - és bemérte a Sipos Győző /Viktor/ - áldatlan? áldásos? hm, ezt kellett kideríteni, de mindenáron! - jelenlétét ebben a történetben, hirtelen elgyengült, úgy érezte, mintha elfogyott volna körülötte a levegő... - és már csak a kórházi ágyon tért magához. Mindenféle csövek és vezetékek lógtak ki teste különféle részeiről (az orvosok szerint ő volt rákapcsolva mindenféle életmentő és -pótló szerkezetre, de ez már nézőpont kérdése), s azt mondták, hogy már három napja így van, kómában, életfunkcióival egy fekete alapon zöldesen villogó monitorra költözve...

Az oxigénmaszk alatt kínos fintort vágott: ezt is megértük! a halálcenzor szigorú megfigyelése!

És kik figyelték meg? Tök ismeretlenek. Köpenyes senkik. Fontoskodó professzorok. Akik istennek gondolják magukat. Azért, mert gyógyítanak, s a haldoklót életre pofozzák, az élőt meg sokszor átutalják a túlvilágra, a kövérből soványat, a férfiból nőt, a csúnyából szépet, az épből rokkantat stb. fabrikálnak, még nem kellene úgy odalenniük, mert ez nem tévesztendő össze a teremtéssel. Ez amolyan "hozott anyagból dolgozunk", akár a szobrász vagy a sírkőfaragó...

De K. leginkább attól szenvedett, hogy bentléte alatt senki se látogatta. Még a közvetlen főnöke se. Pedig ő úgy tudta, hogy jó viszonyban vannak. Mert sose vitatkoztak. A főnök mindig csak utasította, ő meg sose mondott nemet. Igent annál többet. És egyik se emelte fel a hangját, amikor telefonon értekeztek. Igaz, találkozni csak egyszer találkoztak, amikor K. átvette a megbizatását, de most azt remélte, hogy az ő egészségének a megrendülése lesz olyan fontos pillanat az Intézmény életében, hogy szemtől szemben megtárgyalják vele a jövőjével kapcsolatos részleteket.

Úgy épült fel, elhagyottan, kivert kutyaként, hogy a kórházi személyzeten kívül senki se nyitotta rá az ajtót. Telefonon se keresték. Leírták volna? Mással helyettesítetté k a munkáját? De hamarosan mindent megtud - remélte, miközben otthon szétnézett az elhagyatott lakásban.

Az eltelt két hét a kórházban furcsa változásokat idézett elő benne, amikről nem egyszerre, csak fokozatosan szerzett tudomást... (Gyalogos)
►