,,magam...

magam"

Rengeteg közös volt bennünk.

Én szerettem őt

Ő szerette Önmagát.

Én mélyen a szemébe néztem.

Ö mélyen a sajátjába.

És egyszerre mondtuk: szeretlek!

Az én szívem visszapattant mellkasáról,

Ő elolvadt sárga, napfényes önmagában.

És én csak álltam ott, szótlanul…

Visszagondolva a nyári derengésekre és szikrázó

Napsütésekre, madárfüttyökre és mosolyokra.

Sok-sok fiatalságom ragyog e képekben.

Édes nyalóka-pillanatok, elomlik számban

Ruhámban az édes íz…

Csókolok, beszélek, nem figyelek, elázom

Felszáradok és fázom, ez mind az élet, a múlt

S a jövő is talán.

Platánfa illata az utcában

Felsejlő földek szaga az avar alól.

Egy kósza virág a sárban, rálépünk,

Mámorban úszunk, sokat dolgozunk, hogy ne érezzünk.

Szeretünk és szaladunk, szépek, kócosak…

Csak vágyunk és nem kapunk

Pedig annyi mindenünk van

Észre se vesszük…