Dicsőség

Minden évben, a pontos dátumon, megjelenik az emlékműnél és farkasszemet néz vele. Több tucatnyian nyugosznak alatta, s igazság szerint neki is ott lenne köztük a helye, de valami isteni kegyelem folytán megmenekült. Életben maradt. Van ilyen. Azóta évről évre korholja a sorsot: miért ragadta ki őt a megdicsőültek sorából? Mi haszna életének, ha közben másé a dicsőség?

Pillanat virága

Az éjjel-nappal nyitva tartó péküzletet tartósan üli meg a frissen sült kenyér párás illata. A kemencéktől óránként tolnak be egy-egy rekesznyi rakományt. Még serceg a héjuk, ahogy a gördülő polcon rendre kihűlnek. Mire ehetnénk belőle, már enyhén szalonnás, tippanós. Mennyi eltékozolt, isteni falat! Hát nincs ki leszakítsa a pillanat virágát?

Nászajándék

Leendő após annyira kedvelte leendő vejét, hogy nászajándékul egyenesen a család frissen faragott márvány síremlékére felíratta az ő nevét is, születési évével együtt. Nagyot nyelt, mikor egy esztendő múlva az ajándék hirtelen érvényét vesztette: a fiatalok beadták a válókeresetet... Így lett a vő, legalábbis a sírkő tanúsága szerint, halhatatlan.

Együgyűség

Szólni se tudott, amikor lefogták, pokrócot dobtak a fejére, jól megdögönyözték, hátrakötötték a kezét, betömték a száját, úttalan utakon vonszolták magukkal, majd leültették a földre, pihentek, utána autóba gyömöszölték, két oldalról szorosan fogták, alig jutott lélegzethez, órákig hallotta a motor zúgását, érezte maga alatt a zötykölődő kocsit. Egyszer aztán kirángatták az autóból, ötször megforgatták a tengelye körül, meglódították, elterült, végül lehúzták a fejéről a pokrócot: éjszaka volt, néhány csillag pislákolt valahol a magasban. Nem látott semmit a sötétben. Illedelmesen megkérdezte: - Hol vagyunk?

Viola organista

Az isteni Leonardo (da Vinci) egyik tudományos-művészi álma volt ez a furcsa nevű isten tudja micsoda. Amit most, több mint fél évezred után megépített egy lengyel zongorista.Fából vaskarikának tűnő hangszere zongorabillentyűkkel bír, megszólaltatva viszont hangja csupa cselló és az orgona. A zongorista három esztendejét ölte a lélegzetállító mutatványba, s most már csak azt  a hírt várom, hogy valaki végre kitenyészti a költészet szárnyas lovát - a Pegazust.

Óda a közelítő télhez

Kapargatják már szélvédőikről a reggeli jeget istenelő szomszédok szaporán...

Horror a kéngödörben

A férfi a gödör alján feküdt, a nő meg fölé roskadva. Napok óta fekhettek ott - senki se járt arrafelé. A gyógyhatású mofetta kiment a divatból. De nem úgy az ereje! Akik ismerik, tudják: ha le is ejtesz valamit a gödörben, nem szabad lehajolni! Aki lehajol, a gödör foglya marad... Az áldozatok testvérek voltak. A férfi nyúlt ki először, a nő mentette volna, de maga is beszippantotta a gyilkos gázt... Hagyjuk hát veszni a bajban lévőt? - kérdem hitetlenül, bár eszemmel tudom: el kell fogadnom a horror logikáját.

Minden heti gyöngédség

Hetente egyszer kötelezően elérzékenyülök: takarítás előtt port törölök, s minden egyes alkalommal végigsimítom unokáim fényképét a tálalón. Gyöngéden, diszkréten. Meg se érzik...

Galambtekintet

Pár heti távollétem alatt csapzott kis galamb szokott oda az ablakpárkányom baloldali zugába. Oda, ahol a legjobban védve volt a havasi széltől. Hazatérve menten elkergettem a párkányra piszkoló jószágot, de néhány után mindegyre visszatért. Végül seprűnyéllel, dühösen estem a madárnak. Ekkor súlyosan, lomhán felrebbent, mereven rám tekintve. Nem láttam szemében se haragot, se félelmet, semmilyen indulatot, inkább csak néma kérdést: hogyan fog ő ide visszakerülni?