Blogolkodom,  tehát vagyok

valahol…valamikor a múltban… foglal helyet ez a történet…egy pandamacival történt…

>Amikor belép, megölel. Lefekszünk az ágyra. Átöleljük egymást. Beszélgetünk. Simogatás, csók. Szeretkezünk. Aztán öleljük egymást tovább. Elalszunk. Közben is öleljük egymást. Felébredünk. Szeretkezünk. Mikor elmegy, megcsókol.<

Így nézett ki, amikor a pandamaci a szeretője volt egy tevének.

Miközben bambuszt rágott, elgondolkozott azon, vajon miért nincs itt vele a teve?

Odaszállt a varjú az egyik bambuszágra és megkérdezte: ,,miért nincs itt veled a teve? Ez de szar!”

A panda felnézett a varjúra és elmesélte neki, hogy milyen volt az előző éjszaka, mikor a teve vele volt. A varjú erre csak annyit felelt: ,,miért nincs itt veled a teve? Ez de szar!”- károgta, majd visszarepült a vízibivalyhoz, akivel tisztes kapcsolatban éltek már március óta. A bivaly hangosan möffentett, mikor a varjú megérkezett. Leszállt a hátára és a tollát fénysítette, közben pedig a griffmadárra gondolt, aki talán nem is létezik. Nem is érdemes vágyakozni utána, hiszen ura hátán egy egész földrésznyi kisvarjút felnevelhet és talán még egy kamcsatkai raftingra is rábírhatja.

A panda csendesen rágta tovább a bambuszt és maga is azon gondolkodott, hogy miért nincs vele az az átkozott teve? Közben néha még arconcsiklandozták az elmúlt éjszaka rózsaszín emlékei.

A teve eközben a sivatagban pöfékelt egy sivatagi rókával és egy csörgőkígyóval, akik a legjobb barátai voltak. Kártyáztak, legurítottak egy-egy kupicányi fügepálinkát és a tevének olykor nagyon hiányzott a pandamaci. Ilyenkor felkerekedett és elügetett ázsiába, egészen a bambuszerdőkig, ahol a kedves panda csendesen rágdosta a zöld leveleket és nagyon örültek egymásnak. De a teve nem maradhatott sokáig, hiszen az ő otthona a sivatag volt és félt attól, ha a panda mellett maradna, talán csak egy egyszerű, állatkerti teve lenne belőle, egy oda nem illő teve, egy szomorú teve. Fügepálinka, pöfékelés, sivatagi róka és csörgőkígyó nélkül. Nem akarta ezt, de a panda is kellett neki. Így hát, úgy döntött, mivel a panda úgyis mindig ott rágja a bambuszt, ugyanazon a helyen, ezért megteheti, hogy gyakorta elmegy hozzá, majd mintha mi sem történt volna, vissza a sivatagba és carpe diem!

Így voltak ők, a panda meg a teve, egymást szeretve, sose együtt és mégis összetartozva.

A varjú csak károgott, a selyemmajmocska krákogott és bólogatott, értette ő és nem is bánta, neki is volt egy krokodilja, akit szeretett, de a krokodil minduntalan fel akarta falni szegényt, bármennyire is szerette.a majmot, nem bírt a vérével, mindazonáltal a csípőmozgása párját ritkította.

A panda meg csak várt, a teve meg csak jött és így ment ez, míg világ a világ, míg a panda már egyszercsak nem várt és a teve már egyszercsak nem jött.

Nem mindenki illik össze. A panda meg a teve nem illettek össze. A sejemmajmocska és a krokodil sem, sőt, még a varjú és a vízibivaly sem.

Talán semmi értelme sem volt annak, hogy együtt voltak. Mégis, gyönyörű volt és ott voltak egymásnak mind, vagy így, vagy úgy.

A panda boldogan folyt el a szerelemtől a teve karjaiban, a varjú hidegen símogatta bivalya tarkóját és nyugodtan olvasott neki szerelmes verseket(közben azért néha köhintett a folytott idegességtől), a selyemmajmocska pedig játékosan nyalta a színes fagyiját, amit a krokodil vett neki és közben néha örömtáncra fakadt.

A varjú és a vízibivaly kéz a kézben jártak, egy tálból ettek, egy malomban őröltek. Károgott is a varjú, hogy a panda táljának aztán semmi köze a tevééhez és a malmuk sem egy cím alatt van.

A panda mégis tudta, a szerelemnek mindig van értelme, főleg, ha átölelnek…!

valahol, valamikor a múltban…………………………………………………………………...