Székely Sándor a fiam lehetne, de már ő is megütötte az ötvenet. Kezem alatt lett fotóriporter. Mert vadzseni fotós már akkor is volt, amikor még nem dolgozott a bukaresti magyar napilapnál: előbb az Előrénél, majd a Romániai Magyar Szónál. Tapasztalatlan szertelensége miatt mellém adták örökös kísérőnek, hogy elegyengessem riportútjait, ezért amolyan páros brigádot alkottunk: ő volt a szem és én voltam a fej. A viselkedő ember. Ő meg az olykor makacskodó, de végül mindig megtérő árnyékom volt. Később valahogy kinőtt a kezeim közül, elindult szerencsét próbálni más lapokhoz. Román, magyar napilapoknál kísérletezett beleszokni a sajátos munkarendbe, de minduntalan vissza-visszatért az első fészek családi melegébe. Sok-sok kópiáját, filmjét őrzöm. Mint alkotó, meghasonlott, munkanélküli. Eltávolodtunk egymástól, emlékeinkből élünk. Szeretem pörgetni a képeit. Játékos árnyjáték sorozata az ő gyerekes lelkületének bravúros fotós kivetülése.

sanyi05sanyi09sanyi10sanyi12sanyi16sanyi18sanyi19sanyi20sanyi21sanyi22sanyi23sanyi24sanyi25