Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap
Kocsmai miniatűrök


Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 133. (Muzsika)

Éppen tizenöt és félszer hallgattam meg John Cage 4’33” című darabját, amikor dörömböltek az ajtón. Kinyitottam. Egy közeli ismerősöm belém kapaszkodva, a magas küszöböt káromolva lépett be. Kezet fogtunk. „Mit csinálsz?” „Magnót hallgatok.” A sáros cipője miatt csak a szobám ajtajának keretébe kapaszkodva hajolt be. „Normális vagy te?Nekem mindegy. Öltözz, indulunk!”  „Hová?” „Te tényleg hülye vagy! A kocsmába! Ma van a születésnapom.” Átöleltem. „Az isten…” „Mást csinál veled, ha nem sietsz!” Siettem. Meglepetésemre elmentünk a Szamovár, a Fakocsma mellett is. „Melyikbe megyünk?””Oda.”. És az úttest túlsó oldalán kb. száz méterrel álló „objektum” felé mutatott.  A Tinett Sörözőben hangos üdvrivalgás fogadott minket. Pontosabban őt, mert egy-két emberen kívül senkit nem ismertem. Egész nap ittunk, ettünk, marháskodtunk.

 

Rátérek a címre és Dezső félkövérrel szedett kérdésére. Igen, normális vagyok! Bizonyságul keressék meg Cage művét a Youtube-on.

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 132. (Morzsák…– D. Laci – rendhagyó miniatűr)

Zoli, mi és a véletlen kivételével, nem hiszem, hogy sokan ismerték a Vallon vendégeit.  Kivéve egyet: Domány Lászlót, akit elvileg az egész ország megismerhetett. Előadóművésznek definiálja magát. Nincs időm megrajzolni karakterét, de megtette ő a Csillag Születik, a Megasztár, az X-Faktor szereplőjeként. Önök is élvezhetik akár néhány produkcióját, akár interjúit, ha gépükön a nevére kattintanak.

Jó szórakozást!

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 131. („Anarchisták”)

Alkalmanként (általában társaságban, mert ott nem volt ismerősöm) betértem a Betűz nevezetű kocsmába is. Azon a péntek késő délutánon egyedül mentem. Köszönésemre talán csak a pultos válaszolt, pedig jócskán volt vendég. Főként fiatalok, akik ide jöttek be, míg ki nem nyitott a MÁS klub. (Ebben csak egyszer jártam, amikor a MagyarÁllamvasutak együttes – melynek két tanítványom is tagja volt – meghívott. Hogy a kép teljes legyen: zűrös ügyek miatt bezárt a MÁS, EGAL néven működött egy darabig, ma már ő is a múlté.)

 

Odakéredzkedtem az egyetlen háromnegyedig telt asztalhoz.  A 80-as évek végét írtuk, a fiúk színesre festett, különböző alakzatú frizurákat s ennek megfelelő öltözéket viseltek.

Volt köztük egy idősebb, konszolidáltabb kinézetű férfi is. Ilyen testközelben még nem találkoztam ilyenekkel, megkérdeztem: „Kik vagytok?” „Anarchisták” – válaszolták. Elmosolyodtam. „Mit tetszik nevetni?” („Ez se anarchista frazeológia!) „Inkább punkoknak néztelek benneteket.” „Hát ez a kettő nem ugyanaz?” „Igen, sok közös vonásuk van, de a punk kevésbé igényes, mondhatnám kései dadaizmusnak vagy másnak is, és nagyon sok benne az öncélúság, önmutogatás. És a legfontosabb, hogy a punk szinte kizárólag „zenei” jellegű”. Megkérdezték, mi a foglalkozásom s egymásra néztek, amint meghallották, hogy tanár.  Rövid csend lett.

 

„Bizonyára ismeritek Bakunyint, a leghíresebbet, Kropotkint, de legalább Jaroslav Hašeket. „Aki a Švejket írta? Olvastam.  Ő is anarchista volt?” „Az ám, a javából, persze az orosz fogságban kommunista lett, amíg hazatért.” Ekkorraazegész anarchista társaságrámfigyelt. Egyikük a „konszolidáltabbnak kinéző férfit” kereste szemével,dehiába, szellemivezérükeltűnt. „Jellemző!” – szólt, aztánvallott. – „Tudja, tanár úr, mi egytől-egyik gimnazisták vagyunk, csak péntek délutántól szombat hajnalig vagyunk… mik is? Nemsokára nyit a MÁS, nem jönne velünk?” Egymásik: „Mindent fizetünk!”

Csupánabbaegyeztembele, hogyaközeliboltbólvásárolt Kövidinkábólés Zöldszilvnibólkoccintottam és ittam velük. Természetesen üvegből.

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 130. (Aprólékok innen-onnan)

Megvilágosodás

Ismét a Malomárokban! A Sovány vigasz című miniatűröm 1997 áprilisából való. Éppen azt olvasta egy közeli ismerősöm, akinek a nevére nem emlékszem már, csak annyit tudok róla, hogy szinte tökéletesen kerek fejű, általában mosolygós férfi, balesete előtt a karhatalomnál szolgált, szerette nézni a Spektrum tv állatokról szóló műsorait, és 1998-tól Apcon él(t). Végzett az olvasással, de nem csukta be az újságot, bámult maga elé s félhangosan, áhítattal, alig hallhatóan megismételte írásom befejező három szavát: Sankó, Sankó, Sankó…   

Azt hiszem, ekkor értettem meg, hogy mit írtam.

 

Különbség

1999 egyik délutánján álltunk szokott asztalunk mellett a Malomárokban. A „bemelegítő” kis konyak és a borsodi sör megtette hatását: István (Harsányi) elővette diplomata táskáját és visszaadta a Vizeim valahányadik fejezetét is tartalmazó Újszászi Híradót, amit tegnap adtam oda neki fénymásolásra. „Tudod – mondta kaján mosollyal –, mi lehetne a következő sorozatod címe? Vizeleteim!” Nem tudom, milyen arcot vághattam, ő gyengén hátba vágott s fizetett egy fröccsöt.  „Most haragszol?” – kérdezte. Nem haragudtam. Megszoktam már.

 

Emancipáció

Folyik (folyt) a vita a Vallonban, hogy a férfi, vagy a nő (az stb. elismerve, de törölve) felsőbbrendű? Nem részletezem az érveket, ellenérveket, és a nevek közül is csak egyet emelek ki, Őri Janiét. Ő volt az, aki belesuttogott a fülembe. „Engem nem érdekel, mit hadovál ez az okos társaság! Május 19. Ivó napja! Nekem minden nap május 19!” És kacsintott. És itta kisfröccsét. Egy hajtásra.

 

Medvebőr

Zoli hívott telefonon egy újabb „világmegváltó” ötlettel.

„Ne igyunk előre a medve bőrére!”

Rögtön jött a válasz: „Miért ne? Utána már minek!” Röpke szünet. „Tudod mit, Karcsikám? Igyunk előre is, utána is meg közben is!”

 

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 129. (Morzsák… – Az erdész gumis)

Szép dolog a lokálpatriotizmus, az (általában a szülő-) helyhez való ragaszkodás.  Akkor is, ha már a múlté. Fekete András nyírségi eredetű, Nyíregyházán vagy ahhoz nem messzire született. („Szégyelld magad, hogy még ezt se tudod! – mondja, és mondja szülőfaluját is, amelyet rendre elfelejtek, és már éppen kezdeném a szégyenkezést, mikor – talán huszonhatodszor – elkezdi ócsárolni a hegységeket, Egert, amire a másik oldalról az a válasz, hogy ha így vélekedik, maradt volna övéi közt, maradt volna meg tirpák (e területen a szó negatív jelentéstartalma az erősebb) erdésznek, vagy fogja be a száját. Feltántorog törzsszékéről, s kacsázó léptekkel távozik, mert… muszáj nekem ezt részleteznem?) [Eszembe jut lét helyzetem, amit a Vizeimben úgy fogalmaztam meg: „Itt betolakodó vagyok, megtűrt jöttment, Újszászon áruló, szökevény.” Ez az érzés évtizedek óta is bennem él. Megértem Bandit.]

 

Tompa fényű, véreres szemének fénye a kisebbik, a kamasz fia, akit egyedül nevel.  Fittipaldinak nevezi, talán a sok gyerekkori rollerozás miatt. (Megesett, hogy a gyerek ezen „járművön” robogott be a Vallonba.

 

Szeme felcsillant, amikor egy földije tévedt be. Ha a „testvérem” ráért, akár órákig is eltartott társalgásuk, hát még ha ismerték is egymást a múltból! Olyankor volt könnyezés, ihaj-csuhaj, dáridó!  Szerencsére Bandi a Vallon melletti lépcsőházban lakott…

 

Akkor is könnybe lábadt a szeme, amikor kedvencéről, a Keresztapa című filmről „filozofált”. „Nagyon szép film! Benne van az egész világ…”

 

A triumvirátus darabokra hullása után (Nemes Lajos felesége halála után új társra lelt, Oszi és Bandi nem a nagyközönséget érdeklő ok miatt (Könnyű ezt mondani! Hányan de hányan érdeklődtek, hányan de hányan súgtak össze, pusmogtak! Rá jellemző módon Sanyi nem szépíti a történteket, én tapintatból nem beszélek.) Fekete András teljesen elhagyta magát.  A Szamovár/Vallon megszűnése óta nem találkoztam vele.

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

5. oldal / 31

Chanson d'automne

új-iVisz

 

Ki van itt?

Oldalainkat 394 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs