|
Képtelen szövegek / AZ ÓRA KÖRBEJÁR
Alig hogy felcseperedett és amolyan eladó lány lett, már következett is a lakodalom, majd az áldott állapot, a szülés, végül a keresztelő. De az idő nem áll meg: a lányát révbe juttató anya megunta földi létét. Az éppen csak anyává lett lánya, gyászba öltözve most maga is gyermekszívvel kuporog: anyját siratná, tiszta szívvel, de mert saját gyermekét tartja a kezében, bánatát visszanyelve fásultan csitítja. Aki jobbra-balra forgatja kíváncsi szemét, és mindebből még nem ért semmit.
Ahogyan nem értenek semmit, de már riadtan húzzák meg magukat a ház földjére telepedett pipék. Meg a kotló. De a macska már talán...
Mi azért tudjuk, hogy az óra körbejár. Csak a szerepek cserélődnek, s a szereplők váltják egymást...
Képtelen szövegek / TORBAN
A halottat elbúcsúztatták. Annak rendje-módja szerint eltemették. Most meg szigorú rendben a hosszú asztalokhoz ültek, s a hagyománynak megfelelően elfogyasztják a csángó galuskát.
Változnak az idők, recseg-ropog a hagyomány állványa is: a hosszú asztalra, ó jaj, itt is, ott is nájlon abroszt terítettek, mindenféle gyári dísszel kicicomázva, s rajta az étel is rikító színű nájlonedényekben kínáltatja magát.
A toros asztalt körbeülők öltözékén is meglátszik: bomlóban a közösség. Már nem szorít senkit a szokás, csak aki továbbra is aláveti magát neki. De a gyász, a tor még egybeterel: a hosszú asztalnál, szűken ugyan, mindenkinek egyforma helye van.
|
|
Képtelen szövegek / SZITAFÉNYKÉP
Naponta, anélkül, hogy tudnánk, vajon hány fotográfiát szalasztunk el, mialatt fénybe lépünk vagy a fény elé tartunk valamit?
Most például éppen egy szitával próbálkozik a kíváncsi kéz. És hirtelen rácsodálkozik a szem.
Milyen egyszerű, pontos, éles, jelentéses a földre vetített kép! Nahát!
És milyen természetes a kísérletező szándéka, hogy fénybe illesztett saját tárgyainak elemzője, csodálója legyen!
Az éppen jelenlévő fotográfusnak nem maradt más hátra, mint beemelnie e játszadozást a fotóba.
Ezzel kész is a szitafénykép.
Képtelen szövegek / PÁRBESZÉD ÉGI HATALOMMAL
A moldvai kolostorban szent könyvet olvas a pópa.
A fotós már másodszor jár nála vendégségben, de mintha megállt volna az idő. A pópa ugyanannál az asztalnál, ugyanazt a könyvet bújja.
A fotóst a kényszer hajtja: az első látogatás során készült képei egy baleset folytán megsemmisültek. Nem is remélte, hogy pár év múlva a történelem megismétli önmagát s ugyanúgy viszontláthatja egykori vendéglátóját.
A kolostori világ önkörébe záródó élmény, látvány és tanulság egyben. Az elszállt képeket lehetetlenség ugyan rekonstruálni, de a pópa a maga sajátosan meditáló, ájtatos módján a világ, élet és halál nagy kérdéseit véget nem érő, néma párbeszédben szembesíti az égi hatalommal, s jut el a végső válaszokig, akár ha a Tórát, a Szent Bibliát vagy a Sfânta Scripturát olvasná.
|
|
|
Képtelen szövegek / RÖPPÁLYA
Valami gyors suhanású jel futott át egyből az égen. Volt — nincs.
Látogatásának nyomát — foszladozó kondenzcsíkját — hátra hagyta.
Mint az istállószagot az állatgondozó.
Mint füstszagot a szénégető.
Mint a szénaillatba oltott verejték szagát a kaszás ember.
Mint a dohánybűzt a csapos.
Mint kattogását a távolodó vonat.
Mint az elkészült ebéd páráját a csöndbe fúló déli harangszó.
És most már örökké itt marad, bennünk.
Képtelen szövegek / ILLATOK EMLÉKEZETE
Elég a szárak tétova tapintása, elég futó pillantást vetni a szirmokra s az illatok maguktól mesélnek.
Mondják, sorolják a történéseket; hogy ez így volt, pedig másképp kellett volna lennie. De aztán úgy hozta a sors, hogy mégsem úgy... Csak az a vasárnap... Az az ünnep... Az a mikor is volt csalódás... A későn feltámadt szánom-bánom...
Hogy fecseg ez a virágillat!
Nem is fecseg... Csak suttog, félszavakat szottyant, sejtet, alig hallani a hangját. Elkopott, megkérgesedett az ujjak bársonya.
A fanyar, tavaszi illatok hogy incselkednek!. Nyers föld szagával elegyesen. Nyugtalanítja a lelket a megkésett, fojtogató üzenet.
|
|
Képtelen szövegek / NAGYAPA
Csak nézem, pedig már nem él. Szembe könyököl velem, úgy fürkész. Mert én még élek. Metszett arcának, nézésének szigorúsága örök mérték. 103 megélt évét egyenes derékkal viselte. Túlélte Doberdót, a hadifogságot, túl egy újabb háborút, minden nyomorúságot. Emlékei tiszták. Szavai direktek. Száz év fölött az emberről minden jó elmondható. Hogy rendtartó. Hogy bölcs. Világlátott. Igazságos. Következetes. Gerinces. Dolgos. Hogy családszerető... Szemében egy teljes élet fénye, s a felejthetetlen, írásba tett doberdói emlék: “Hull a golyó mint az eső zápora, de sok baka vére ömlik a porba...”
Képtelen szövegek / GÓBÉ SIVATAG
Mivé lettél, gyönyörű kaszáló, ott a Nagyhagymás alatt?
Milyen átok telepedett a tájra?
Mi ez a futóhomokkal telehintett sivárság a havasi világban, melyen most a legkisebb szélfúvás is csattanósan végigkorbácsol?
Hová lett faunád, flórád, zöldellő ragyogásod, útjaid szalagja?
Ki indul könnyű szívvel vándorútra e térkép-nem-látott sivatagban?
Ki tudja, merre vegye az irányt, ha nem menekülni, de haladni kíván az ember?
Ennyi panaszos góbéságnak se vége, se hossza, csak szállongó pora, kóválygó füstje...
|
|
