|
 Cseke Gábor (Gyalogos) író, költő, műfordító, irodalomszervező
|
|
Levéltárban
Háborús irodalmat, feljegyzéseket olvasok. Most éppen az 1941-es leningrádi blokádról. Az állami tudományos levéltár igazgatójának naplójából: "Ma végigjártam az egész irattárat, számos utasítást adtam. A munkatársak ereje lassanként fogy. Sz., aki különben is mogorva természetű, beteges ingerlékenységgel fogad mindent. Meg is kérdeztem, hogy egészséges-e. A. O. mereven, üveges szemmel bámul. S. magába mélyedten hallgat. L. újra bejár dolgozni, de úgy néz mindenre, mint akinek »van magához való esze«. Hogy mit gondol, azt magába rejti, hogyan éli át az eseményeket - ez sohasem derül ki. És hirtelen az unalom, a magányosság érzése fogott el ebben a szobában, ahol mindenki titkol valamit." Igen, a titkok... És mégis, úgy tűnik, mindent tudunk...
Éhség az első vérig
Tovább olvasok a háborúról, az éhező leningrádiakról. 1941 telén kétgyerekes anya körmöli naplójába: "... Gondolatban azt akartam, hogy a halál engem és a gyermekeimet egyszerre érjen utol, mivel attól féltem, ha például engem az utcán eltalál egy golyó és meghalok, akkor a gyermekeim keservesen sírnak és hívogatnak majd: — Anya, anya! — azután pedig éhen halnak a hideg szobában. Nyinocskám állandóan sírt, sokáig, keservesen sírt, sehogy sem tudott elaludni. Ez a jajveszékelésszerű sírás szinte megőrjített. Ilyenkor, hogy elaludjon, hagytam, hogy a véremet szívja... A mellemben régóta nem volt tej, meg aztán már mellem sem volt egyáltalán, szinte eltűnt. Ezért tűvel átszúrtam a karomat, kissé a könyököm fölött, és a kislányomat odafektettem a karomra. Ő csendesen szívta és elaludt. De az én szememre sokáig nem jött álom, számolni kezdtem, belezavarodtam. Eszembe jutott, amikor a Háború és békét olvastam, Pierre Bezuhov ott is ezerig számolt, hogy elaludjon. Én meg belezavarodtam, folyton arra gondoltam, hol szerezhetnék ennivalót. Állandóan úgy rémlett, hogy nagy kenyereket látok, vagy krumplit szedek a mezőn. Egész zsákra valót gyűjtök össze, de elvinni nem tudom..." Ilyen álomból csak úgy érdemes felébredni, ha tudjuk, hogy teli a kamránk.
Reptér, esőben
Reptér. Kisrepülők tere. Májusi eső áztatja. A kifutópálya keskeny, körülötte a gyep egyenletesen kefefrizurás. Körben a hangárok zárva. Fészek építő fecskék repdesnek idegesen ide-oda. Olykor merész bukórepülésben. Vijjogásuktól hangos a reptér. Megannyi őszi, nemzetközi járat.
Beszállás
Az akart lenni, de a töpörödött, megpácolódott, nagyon rozoga és még annál is büdösebb emberpár sehogy sem érte fel a peronról az indulásra kész, bent álló helyi járatot. A legalsó lépcső egyszerűen a vállukig ért. A peronon bóklászó, unatkozó kalauz kétszer is megmosolyogta őket, de hát a peron berendezése nem az ő reszortja... Apó s anyó topogtak, méricskéltek, emelgették a lábuk, viaskodtak a mindegyre be-becsukódó önműködő ajtóval, fújtattak és anyáztak, morogtak, egyetlen szavukat se értettem, de az messzire látszott, hogy felkapaszkodnának a szerelvényre. Ha ilyenkor se segít az ember, akkor mikor? Viszolygásomat legyűrve odaléptem, mit sem törődve a szutyokkal és a bűzzel, valósággal araszonként, nagy nehezen feltaszigáltam őket, egymás után az áhított magasba. Izzadtan, lihegve, győzedelmesen néztek szét odafentről, s valami enyhe jó érzés bennem is megmozdult. Pedig tényleg szörnyen büdösek voltak...
Göncöl
Elalvás előtt, villanyoltás után tekintetem felsiklott a mennyezetre. És a szállodai szoba tetőablakán át éppen a fejem fölött ott ragyogott a Kisgöncöl. Tintasötét volt köröskörül az éjszaka, csak az üvegen át szikrázó csillagalakzat látszott őrködni a világ fölött. Soha nem érzett szabadság érzése fogott el, s valószínű, pillanatok alatt mély álomba zuhantam, mert a hajnal fénye ébresztett - szintén a tetőablakon át...
|
|
|
Átjáróban
Ha én átjáróban laknék, örökké azt érezném, hogy velem történik valami, amihez semmi közöm, de amely elől mégis jó lenne elmenekülni. Az átjáróba mindig betéved egy koldus és ott ténfereg egy spicli is. Néha virágárus cipeli át kosarait, a gyerekek macskát hajkurásznak. Olykor a megnyíló kapun beesik egy kapatos ember, s csak úgy csobog a húgy a kapualj kövén. Pardon - motyogja, de kénytelen végigcsinálni, ha már nekikezdett.
Reggeli mosakodás
Megeresztem a falicsapot, a mosdókagyló fölé hajolok és hirtelen megcsapja az orromat a kicsurgó víz tengerillata. Vajon miért nem éreztem mostanáig? És miért pont most? Majd eszembe jut: hát persze! A sokat emlegetett globális felmelegedés...
Tavasz-zöld
Minden lehetséges módon utánam nyúl a tavasz. Most éppen úgy, hogy zölden virít a fogam a hagymaszár zöldjétől, amit a leveshez haraptam. Délután meg úgy, hogy a növekvő fű, ahogy ráülök, boldogan kenődik szét a nadrágomon. Pedig a tegnap még havazott...
Restitúció
Régi szerkesztőségembe érkezett fotókat szortírozok: visszaadnám őket szerzőiknek, amennyiben találkozom velük. Egyikükkel a minap összefutottam: a valamikori fiatal emberből őszhajú, megereszkedett nagypapa lett. Tőle is közölt néhány fekete-fehér fotográfiát a lap, könnyen meg is találom őket. Borítékban adom át neki, ünnepélyesen. Mint aki áldást osztogat. Ő forgatja, nézegeti. Zavarban van, elérzékenyül. A digitális világból néz vissza múltjára: "Te jó ég, hogy is éltünk!" "Ahogy tudtunk..." kontrázok neki és nézzük a lakkozott képek fényes felületét. Még ki se kezdte az idő...
Márquez
Még egy Nobel-díjassal kevesebb. Gabriel García Márquez halála már-már borítékolható volt. Be a kórházba, ki a kórházból. Állapota stabil… Most aztán tényleg. Ennél stabilabb nem is lehet. Ámbár… a temetői stabilitás is oly relatív. Mint minden ezen a világon.
Változatok bárányra
A szopós bárány védtelen, de nem gyámoltalan. Ha úgy hozza a sors, és hagyják, akár bátor vezérkos is lehet belőle.
*
A fekete bárány csak a fehér ember szemléletében kapta meg rendhagyó, a többitől elütő jelentés-többletét.
*
Nyelvünkben annyiféleképpen és annyi párosításban használatos a bárány szó, mint csillag az égen. Ha nem egyéb, ez a nyelvileg leggyakrabban idézett állatunk.
*
A bárányok hallgatása csak mítosz. A bárányok ugyancsak nem tűrik némán a zaklatást, a veszélyt. Bégetnek, bégetnek - de hogy! Épp csak a kutya se figyel rájuk...
Menekülő kapitány
Elítélték az elsüllyedt sétahajó elsők között - hanyatt-homlok - menekülő kapitányát, miközben sok utasa veszett a vízbe. Lebukását egy ártatlan videófelvételnek köszönheti: az egyik utas hidegvérrel rögzítette a süllyedő hajón történteket. A kapitány azzal védekezett: az emberiség többet ér egy életben maradt kapitánnyal, mint egy akármilyen utassal. Utasból még mindig maradt elég, de kapitány csak egy van...
|
|
Kocsmán innen és túl
/Költészet napi játék - József Attiulára emlékezve, aki így fogadkozott: "én túllépek e mai kocsmán..."/
itt a tavasz süssél napocska
nyílik a világ nyitott a kocsma
*
túl a vasúton kertek füstje
rátekeredik a mozdonyfüttyre
van egy kocsma s benne én ülök
én búsulok és én hegedülök
*
a söntés mögött jó világ van
mámor szendereg a piákban
*
árnyékszék is akad hátul
kulcs meg ott lóg elől
ha meghalok, barátim
a kocsma menten összedől
*
az utcán vidáman lógó jasszok
kocsmaasztalnál sűrű passzok
mikor a bűnt nincs kire kenni
itt az ideje hazamenni
*
szorítja, nyomja összefogja
egyik kocsma a másikát
s így mindenik determinált.
*
hó hull kavarog odakint
mint fekete medvékben a kín
nem férünk már a korcsomában
pedig csak te meg én vagyunk
csak mi hárman
*
túl a kocsmán mai kocsmán
elveszett a báránykucsmám
ha valaki megtalálja
várom ide a kocsmába
*
a kocsma üres, senki
nem fog minket kitenni
*
ne nézz bután:
napra nap telik
délre délután
s hiába szólsz pincér után
- és ez már így lesz ezután
|
|
|
Három nyelven?
Büszkén írja az újság, hogy a Kászonok falvaiban három nyelven fogadja a jelzőtábla az arra utazókat, jelezvén azt, hogy az illető a Kászonokban jár. A három nyelv - ezt is a lapból olvasom - a magyar, a román és a - székely rovásírás! Ez testvérek között is csak két nyelv, a harmadik csak olyan, mint a díszmagyar: cifra, de csak magyarul hangzik...
Új melleket Júliának!
Az a hír járja, hogy elkoptak Júlia rézmellei, mindenek előtt a jobb, amit a látogatók agyonsímogattak Veronában. Méghozzá abban a hitben, hogy azáltal jobban mennek majd a dolgaik. Annak dacára, hogy Júlia igazából nem is létezett, csak Shakespeare halhatatlan zsenije teremtett belőle - s Rómeóból, illetve családjaikból - hús-vér embereket. Akik annyira elevenek ma is, hogy a róluk készült szobor mágikus tulajdonságában senki sem kételkedik. Olyannyira, hogy máris új szobor készül, újabb mellsimogatásokhoz...
Nagy szelek fújtak ezen a télen, többször is. A bajszos öreg székely faszobrához kötözött reklámpannók két ízben is meg akartak futamodni, de állta a rohamot a strázsa: csak a pannók görbültek jobbra balra, s a sodronyok bogozódtak nyakatekerten. És ismét csak feltört belőlem a szent sóhaj: mire jó az öreg székely!
Krími helyzet
Napokig nem firkáltam semmit: erősen aggaszt a krími helyzet. Aztán a tegnap a színházban megvilágosodtam. Mielőtt felment volna a függöny, egy barátom hangja reccsent pár sorral mögöttem. Odasandítottam: körülötte ülő ismerőseinek magyarázta nagy hangon a krími helyzetet. Bosszantott, hogy csak mondatfoszlányok jutnak el hozzám, mint például: háborús veszély... orosz kisebbség... nem hagyja Putyin... a tatár kancsuka... Mit nem adtam volna, ha közelebb ülhetek a bölcsesség forrásához... Aztán megkezdődött az előadás és barátom se szó, se beszéd véget vetett a krími helyzetnek.
Boldogságom hivatalos napja
Két éve hivatalosan is boldog vagyok március 20-án. Ó, te boldogság világnapja! Mennyit vártunk rád, mint ama kék madárra. Amely hol eljött, de már ment is, vagy senki se látta. Hát most megvagy! (Arcomon illő, széles vigyor - csak nehogy félreértsék!)
Átjáróban
Ha én átjáróban laknék, örökké azt érezném, hogy velem történik valami, amihez semmi közöm, de amely elől mégis jó lenne elmenekülni. Az átjáróba mindig betéved egy koldus és ott ténfereg egy spicli is. Néha virágárus cipeli át kosarait, a gyerekek macskát hajkurásznak. Olykor a megnyíló kapun beesik egy kapatos ember, s csak úgy csobog a húgy a kapualj kövén. Pardon - motyogja, de kénytelen végigcsinálni, ha már nekikezdett.
|
|
Ambíció
Jól el van tévedve az az író, aki fejébe vette, hogy tanulmányban áttekinti a Nobel-díjak történetét, hogy bebizonyítsa: hazaszerető, normális ember eddig irodalmi Nobel-díjat nem igen kapott, ha igen, az tiszta tévedés volt. Merthogy a Nobel-díjat nem a hazaszeretetért és a normalitásért osztogatják. Azokért tiszti keresztek és egyéb civil prémiumok járnak...
Láng és fagy
Valahol a mínusz harminc tájékán csikorog talpunk alatt a hó. Sziréna vijjogása töri meg a fagyos csendet: piros tűzoltókocsi robog velünk szembe, ismeretlen objektum felé. Vijjog az istenadta - jajongva, bántóan. Siet, hogy a nagy télben keletkezett tüzet eloltsa. Örök nonszenszre kárhoztatva...
Öngyilkos jégcsap
Lehet, az istenek azért teremtették a házunk ereszén képződött jókora jégcsapot, hogy végső igazságot szolgáltatva, valakit eltegyen láb alól. A jégcsap azonban az utolsó pillanatban magába szállt és jobbnak látta öngyilkos ugrással megelőzni a tragédiát. Mikor a bejárat előtt tiszta volt a terep, leugrott és szilánkokra tört az aszfalton.
Rossz vicc
A rossz vicc felér az agyba fúródott dumm-dumm golyóval. Nem csupán megsérti, de szétroncsolja a velőt.
Kódex
És mi van akkor, ha - mielőtt még körmömre égne a gyertya - arra ébredek, hogy egész életem egy nagy kódexmásolásban telt el és sehogy sem akar fogyni a másolni való?
Ami lehet és ami nem
Olvasom, hogy egy fiatal marosvásárhelyi üzletember Gambia utazó nagykövete lett Romániában. Erről mindjárt az jut az eszembe, hogy ezen a sárgolyón hányféle lehetséges kifutópályája létezik a magyar embereknek, ráadásul a világ bármely szegletében. De a következő gondolat mindjárt az, hogy mi minden nem lehetséges a számukra. Egy meleg, egy hideg.
Aláírások
Váratlanul előkerült régi-régi, elemista tankönyvemben bukkanok apám sok-sok aláírására. Egy-egy lap szélén akár 12-őt is összeszámolok. Az úgy történhetett, hogy azokat az aláírásokat én magam követtem el, kísérleti célból. Arra számítva, hátha szükséges lesz majd láttamoznom egy-egy intőt, fegyelmi beírást. Mivel ezekre valahogy nem került sor, az aláírások is ott maradtak, próbaképpen, az olvasókönyvbe zárva. Milyen kár! - borzongok bele, mikor már nincs aki helyett használnom, pedig mekkora tökélyre vittem a hamisítást...
Köd, röhögés
Valaki röhög a ködben. Nem látni, ki, azt se, hogy hol van, milyen irányból szűrődik át a tompára szelídített harsány röhögés. Honnan ennyi jókedv ebben a nyomasztó szürkeségben? Lám, én csak köhögni tudok - kényszeresen, tikkadozón. Hangjaink egymásba oldódnak a sűrű semmiben.
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
|
5. oldal / 48 |
