|
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 63. (Holdfényes májusok) |
|
Dr. Koncz Enikő szemész szakorvosnak
Ígérem, este (amennyiben felhőtlen lesz az ég) megkapja viszonylagos aktualitását a cím. Viszonylagos, mert az írás ötlete május elején született, s a májust jobbára félhomályban láttam, mígnem 23-án megműtötték a jobb szememet, és legfőképp azért, mert csak ma, június 12-én vettem a bátorságot, hogy „félvakon” – hiszen a bal szemem operációjára várnom kell, ami igencsak lelassítja egyébként sem gyors tevékenységemet – újra a billentyűzetet silabizáljam. A május elején, a kapott blokkcédulákra írott jegyzeteim így állnak össze. „Csakis a látványra koncentráljunk, zárjuk ki a zajokat, látómezőnkből a fal mellett ülő árnyékát, sőt a képbe beavatkozó orrunk, orrnyergünk, szemöldökünk, – s ha van – ősz bajuszunk takarását. Nézzük és lássuk meg a szépet ebben a IV. osztályba kategorizált édesbús kocsmában. Nézzük a már korábban leírt, derékszögű pult rövidebb befogójának tőlünk távolabb lévő végébe elhelyezett, korsóra emlékeztető, öblös poharat, amelynek füle a zárt tér belsejének fordul, s amely hozzávetőlegesen háromnegyedig van vízzel. Tudom, a szem nem így működik! Azonnal a nyolc szál, hosszabbra-rövidebbre metszett, megnyílt, a piros különböző árnyalatában pompázó tulipánra, a kis csokor gyöngyvirágra, az egy-két lila orgonára, azok illatára, s hozzájuk tartozó levelek zöldjére kellett volna rávezetnem mások (pl. az önök) figyelmét! A tavaszra! (Találó cím lenne a Tavasz a Vallonban.) Ez a látvány csupán a nyitány volt, nyitánya annak, amit rohamosan romló szemmel tapasztaltam, hogy egy-két nap múlva asztalokra tett vázákban virágok virultak. Nagy részüket (pl. a szarkalábakat) a vendégek hozták. (Bár nem voltak s nincsenek, a „muskátlis ablakokról” máskor beszélek. Talán.) Mára helyre állt a módosított rend. Módosított, mert a rövidebb befogó végében egy kis ventilátor három propellere forog zümmögve, és már csak egy, a pult melletti, falhoz tett asztalon darvadozik néhány kókadt virág. Meleg van.”
2012. június 19. |
|
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 62. (Andi dühbe jön, de mérge másnapra eloszlik, mint a füst) |
|
Kérdezem Andit: – Dolgozol? Felháborodott hangon válaszol: – Nem! Reggel hat óta arra várok, mikor lesz ennek vége! Mi a fenét csinálnék? – Nem így, nem erre gondoltam! Fekete Bandi megjegyzi: – Nem jót szóltál, Karcsi! Jár az agyam. Andi azért kiadja, amit kértem. A szokásosat.
Másnap délelőtt ugyanott. Kikérem a szokásosat, aztán ekképpen szólok: – Ne haragudj rám, Andi! Tudod, hogy néha nem jól fogalmazok, nem az esik ki a számon, amit terveztem. Andi a tegnapihoz képest új hangon: – Én kérek bocsánatot. Zolival (Ő a barátja – a szerző megj.) két napja hagytuk abba a cigit. Tele vagyok feszültséggel Azért… Te is cigiztél, megértheted. Igen, én is cigiztem. Megértem. – Lassan bezárhatnak a dohánygyárak, mint az egri! Ezt Szecskó Jani mondta, elindítva egy kisebb vitát a dohányzás ártalmasságáról, illetve védelmében. Szóval oldódott a tegnapi feszültség. Olyannyira, hogy amikor kis Csonti (Csontos Tamás, a raliversenyző) panaszkodott, hogy a külső jelek alapján kolléganői rákra gyanakodva összesúgnak a háta mögött és én javasoltam, hogy nyugtassa meg őket, tényleg rákos, a nevetők közt Andi is ott volt. [Ezt a 47. darabnak szántam, ám másként alakult. Andi és Zoli ma is jó úton haladnak a leszokás felé.]
|
|
|
Kocsmai miniatűrök 61. ( Három testőr a Vallonban) |
|
Azoknak, akik még nem részesültek abban a kegyelemben, hogy
olvasták Rejtő Jenő (P. Howard) regényeit, jelen esetben
Az elátkozott part és A három testőr Afrikában címűeket
„Ha sok lesz a maligán, hazavisztek taligán!”– („Mily bölcs és mélyenszántó gondolat.” /Csülök/) – jósolja meg Oszlánczi Sándor (Oszi, Sanyó, Sanyika), aki… Amióta ismerjük egymást, bajban vagyok akár az Athos-Porthos-Aramis, akár a Csülök-Senki Alfonz-Tuskó Hopkins triász és a címbéli hármas párhuzamba állításával. Nemes Lajos (Lala) nehézgépkezelő a termete miatt lehetne Porthos vagy Senki Alfonz (ha az Tuskó Hopkinsszá hízna), esze szerint Athos vagy Senki Alfonz, érzelmi világa Aramisé, illetve Csülöké. A már említett Fekete András (Bandika, Sötét Bandi, Gumis), az erdész végzettsége ellenére jelenleg egy gumijavító cég alkalmazottjának. Alacsonysága az öreg Dumas Aramisát juttatja eszembe, és Rejtő Tuskó Hopkinsát (bár ő nem tömzsi), tekintete a dühös Athosé s a szerelmes Csülöké, az italhoz való vonzalma Porthosé, no meg a három Rejtő-hősé. Ugyanígy variálgathatnék a mi Sanyink tulajdonságaival is, de az már nagyon rejtős lenne. Még nagyobb a baj, amikor D’Artagnant keresek, aki Rejtőnél Török Szultán („Boulanger úr”, „Dörrög Zultán”, ,„A törrökk”, „Nedudddgi” stb.). Összetalálkozásunk idején – akár egy időben is – többen töltötték be a funkciót, rövid ideig – „vén” létemre – én is voltam ő.
A véletlen rendeltetése, vagy sorsunk labirintushoz hasonló működése folytán már csak múlt időben beszélhetek róluk. Szétszéledtek, akiknek egykor a gyakorlata volt az „Egy mindenkiért, és mindenki egyért.” |
|
Kocsmai miniatűrök - A korhely, a művész 60. (Bata Sándor 1998 júniusában) |
|
Hajdanában-danában, még a Keoma című film újszászi bemutatója idején, élt egy művészember. Ma is él. Bennem biztos, hogy él.
Kalandjairól, arról, hogy hányszor verték meg és hányszor vert meg ő mást, hogy hányszor aludt kábán faluszéli istállókban, szóval élete eseményeiről hallomásból már tudtam. Nekem, értelmiségi palántának nem volt ínyemre ez az életforma. Akkoriban jóformán semmit sem ismertem, az életet… őt… Mai felfogásom szerint szükségszerű volt találkozásunk. A véletlen szintjén ekképp esett meg.
Ültünk két szűz gimnazista legény a Fecske Vendéglőben és fene nagy dolgokról beszélgettünk. Nem a világot, magunkat próbáltuk megváltani. Becsületünkre legyen mondva, nem féltünk! (Egyikünk sem volt akkor még tanár vagy textilmérnök, nem a mai jelen, hanem az akkori jövő állt előttünk.) Tehát beszélgettünk. Amikor hívatlanul asztalunkhoz ült ez a mokány, jókötésű, fél szőke, hullámos hajú, szabályos, csontos arcú férfi, és keskeny, ázsiai szemeivel végigmért minket, abbahagytuk. „Folytassátok csak!” – szólt rekedtes hangon. És már folytatta is. Egész este ő beszélt. Mi, jámbor beavatlanok ámulva hallgattuk. Haragudjanak meg a finnyás filoszok, a kényeskedő nyelvfilozófusok, kijelentem: a sör- és pálinkaedzett hangján a korhely művész angyalnyelven szólt hozzánk. Elmesélte életét, a büntetésnek értékelt sorsát, álmait, hazugságait. Hitről beszélt és bizalomról. S beszélt a Keoma című filmről.
- Te úgy nézel ki, mint a főszereplő, bár annak szakálla is van.
Tollat, papírt kért a csapostól. Lerajzolt. Én meg modellt álltam neki. Helyesebben ültem. Kezemben a korsó füle. A korsó az asztalon. Az asztal a Fecske Vendéglőben.
Bizonyára sokuknak volt már olyan élménye, amit ésszel nem tudott megmagyarázni. Egy-egy álom, megérzés, furcsa képzettársítás. Másnap, vagy évek múltán,, amikor bekövetkezik a megálmodott, megérzett esemény, helyzet, megvilágosodik a furcsának hitt asszociáció értelme, fejéhez kap az ember: „Ó, ha akkor megértem és az érzésemre hallgatok! Nem is olyan egyszerű ez! Itt minden mindennel összefügg! Hogy is van ez?”
Most, amikor újra itt ülök a Fecskében leendő textilmérnök barátommal, és nézem a készülő – azóta rég elveszett – rajzot, átvillan bennem a felismerés. A rajz szakállal ábrázol, holott akkoriban eszem ágában se volt szakállt ereszteni! Ma meg?! Aztán a másik. Ő kékkel rajzolta meg a szőrzetet, én imádom Rejtőt, akinek kedves figurája, Wágner úr, kék szakállt viselt.
Ennyi véletlen? Észérveket keresek. Az alkotó bennem Franco Nerót is megmintázta; a kocsmában csak kék színű golyóstoll volt, mi mást használhatott volna?; Wágner úrnak világoskék szakálla volt!
Az vesse rám az első követ, aki mindig ésszel él! Néha a misztikus magyarázatok rokonszenvesebbek! Mindegy.
A könyörtelenül elsuhanó évek alatt néhányan lerajzoltak már, lányom, barátom, tanítványom. Egyik-másik, lehet, karakteresebb, de az volt az első és legkedvesebb. Legkedvesebb talán azért, mert elveszett, így alkotójával együtt bennem él, és ha valami agyat roncsoló betegség el nem ér, bennem is marad halálomig.
Köszönöm.
/Újszászi Híradó/ |
|
