|
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 103. (Ahány ház… – idézetekkel spékelt szöveg) |
|
Itt fekszik előttem egy ambuláns lap a pszichiátriáról. „Javaslat: SZIGORÚ ALKOHOLTILALOM! … Amennyiben az az alkoholprobléma fennáll, az Addiktológiai rendelésre irányítandó! [Mármint én.] „Dr. Moretti Magdolna főorvos … vizsgáló orvos (Aláírás, pecsét.)
Itt áll előttem egy borosüveg. A bor neve LELKIBÉKE. Nézem a palackra ragasztott fényképet, olvasom a szöveget: „Amikor Csutorás Feri [Ő látható a kép bal oldalán.] először invitált Egerbe, azt gondoltam, ő is csak használni akar. Végül elmentem Csutihoz, ott ragadtam Egerben, mi pedig barátok lettünk. A gondolkodása, a borai és dédelgetett álma az érseki szőlő megmentésére úgy húztak magukkal, hogy végül Mészáros Petivel hárman megalapítottuk az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokot. Mellettük döntöttem, mert mernek kockáztatva alkotni és hiszek abban, amit csinálnak” Dr. Csernus Imre [Pszichiáter, ő van a kép jobb oldalán.]
Itt motoszkál az agyamban az Illés együttes Human Rights című lemeze A oldalának 3. száma [Szövegíró Bródy János.]: „Te kit választanál?” |
|
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 102. (Morzsák… – „Fenyegetés”) |
|
Öcsi bácsitól már lejegyeztem egy „klasszikus” mondatot a Bóta András történetében, hiszen a Vallon-ballada elmondója ugyanaz a személy. Kissé szokatlan egy meglett embert (négy évvel idősebb nálam) leöcsizni (Vö. 41. miniatűr Öcsikéje!), de – lelke rajta – ő szereti, ha így hívják. Kétbázisú személyiség volt: a Vallonnal párhuzamosan törzsvendége a Lugasnak is. Ma már csak az utóbbinak.
Valójában világosbarna, korcs, apró termetű kutyájával ismerkedtem meg először, éveknek előtte. Vele, amikor észrevette, hogy a kis állat a lábszáramon kaparászik, s rászólt: „Dorisz, nem szabad!” Aztán beszédbe elegyedtünk. Egy rövid szünetet kivéve, azóta is társalgunk. Beszélgetéseink intimitását némiképp befolyásolja, hogy a jobb fülére süket. Testes, kerek arcú, mosolygó, kissé mongoloid szemű, szakállas. Amikor megtudtam, hogy vegyipari végzettségű, beszéltem neki egy katonatársamról, aki vegyészmérnök szeretett volna lenni, és ezért mindent meg is tett: leolvasta a tájékoztatóról az egyes vegyületek összetételét, s ha megfelelőnek találta, megitta. „Jó faszi lehetett a sortársad! Nekem is volt egy ilyen, aki az öltözőben bedörzsölte az arcát Pitralonnal, és persze közben meg-meghúzta az üveget!” – helyeselt Öcsi bácsi. Megkedveltem őt is, Doriszt is.
Aztán jött a június 2-i összeomlás. Ő lecövekelt a Lugasban, én meg – egy ideig – a semmiben „tevékenykedtem”. (A semmi fogalma csupán egy átmeneti állapotot jelöl, amit – szokásomhoz híven – csak később magyarázok meg.)
Már nem emlékszem, mikor mondta, csak egy biztos: a múlt héten „hitelesítette” (Le- és aláírta.) A szituáció előttem van. Megkérdezte, kérek-e valamit. Látta habozásomat, s kimondta: „Erőszakkal is, ha jólesik!”
Töredelmesen bevallom: jólesett. |
|
|
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 101. (Morzsák a Vallon/Szamovár közelmúltjából – Béla bá’) |
|
Bejön Kollár Béla. Barna kalapot visel (Fedora márkájúnak nézem), overallt à la Presser, Bródy János stb.), de ing nélkül, továbbá szőrös mellkast. Alacsonyabb nálam, aki mellékszereplő vagyok most itt, és ápolt a szakálla. Kutyástól – emlékeznek még, Endzsire? – érkezik Márkus Sanyi. Kérdez:
- Mi van, elittad az ingedet? Rizl-ing-re cserélted?
Nevetés hallatszik.
Béla bá’ elismerően emeli poharát.
Zsuzsa már bent van. Kiszolgálja, s ő is kérdez:
- Hova ilyen szexuálisan, Béla bácsi?
70 év őszítette mellkasával Béla bá’ megissza borát, és gunyorosan búcsút mond.
Felhangzik Sanyi sátánian gyöngyöző kacaja. Mások is nevetnek.
Nekem csak egy fájdalom torzította mosolyra telik. |
|
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 100. (De profundis = A mélyből) |
|
Édes emlékezetű kocsmák! Kocsmáim! Mennyi boldog és keserves percet, órát, napot, évet, évtizedet töltöttem bennetek! De mennyit! Mennyi kocsma és bennük mennyi ember!
Akiket véletlenül meglöktem, akik véletlenül meglöktek, akik részegen meghívtak, akiket részegen meghívtam, akik az asztalomhoz kéredzkedtek, akiknek az asztalához kéredzkedtem, akik ráborultak a vállamra, akiknek vállára ráborultam, akik távolról intettek, akiknek távolról intettem, akiket „ezer éve nem láttam”, akik „ezer éve nem láttak”, akik mellett sírtam, akik mellettem sírtak, akik kezet nyújtottak, akiknek kezet nyújtottam, akik csókoltak, akiket csókoltam, akikkel koccintottam, akik koccintottak velem, akik a fülembe harsogták búsuló vagy mulatós nótájukat, akiknek a fülébe harsogtam búsuló vagy mulatós nótámat. És azok, akik belépésemkor felálltak és tárt karokkal, örömtől könnyes szemmel siettek felém, akiket meglátva felálltam, kitártam karjaimat, és könnyes szemekkel szaladtam feléjük. Ők az enyéim.
Ó, italok! Ti, mostohák és gyámolítók! Ti, lélekerősítők és lelket sorvasztók! Ti, miszticizmusba kergetők és istentől eltaszítók! Ti, békés kábulatba ringatók és fantáziát serkentők, ösztönöket felszabadítók! Ti, elmecsiszolók és elmepusztítók! Ti, kárhozatba döntők és mennybe emelők, szennyet, mocskot hozók és megtisztítók! Ti, elgyöngítők és megerősítők! Ti, felgerjesztők és lelohasztók! Ti, életszínezők és életszürkítők! Ti, végtelenbe röpítők és magunkba láncolók, hazugságra és őszinteségre kényszerítők! Ti akaratot silányítók és megedzők! Múlt-bűnt feledtetők, illatos jövőt kancsalítók és örökös jelenbe süllyesztők! Nyelvet botladoztatók és tiszta, szép szavakat a számba adók!
Takarodjatok! Gyertek!
Jöjjetek! Távozzatok!
[A fenti írás a tervezett, s a Prológban meg is ígért, ám – most már tudom – soha meg nem valósuló „Mégis meghalunk – Emlékek a szesz-korszakból” címűnek szánt szövegem „Készülődésének” (értsd előszavának) rövidített változata.]
|
|
