|
Kocsmai miniatűrök 9. (Apák és fiúk – Kismálna) |
|
Gyerekkorom egyik legnagyobb, gazdasági szempontból a legkifizetődőbb egyházi ünnepe a húsvét
volt. Mentünk, mentünk apámmal rokonokhoz, ismerősökhöz. Én a férfikerékpár vázán ültem. Le-
leszálltam, amikor kellett. Tartott ez mindaddig, amíg apám kezdte érezni az italok hatását, és még
volt a tudatában annyi, hogy megkérjen egy, a bisztróhoz közel lakó rokont, hogy holnapig vigyázzon
a biciklire. Közös húsvétolásaink végállomása mindig ez volt. A bisztró. Apám előre küldött: „Nekem
el kell menjek pipilni, addig kérjél Józsi bácsitól két kismálnát. Mondjad, hogy az egyik apunak lesz!
Ezt el ne felejtsd!” Nem. Soha. Már az gyanús lehetett volna, hogy a csapos összekacsint néhány
vendéggel és barackot nyom a fejemre. Nem volt gyanús. Hálás voltam apámnak, hogy rám bíz egy
ilyen felnőttes feladatot, és büszke, hogy én fizethetek neki. Igen, büszke voltam, ám meghallva,
mennyit kell fizetnem, elfogott a düh és a kétségbeesett kiszolgáltatottság érzése. Kiabáltam, hogy én
nem, nem fizetek ilyen sokat! Gyűlöltem a felnőtteket, a csapost, gyűlöltem apámat. „Ne dühöngjél,
kisfiam! Itt ez a szokás, a pálinkát kismálnának nevezték el, igaz, Józsikám?” Nem részletezem.
Kifizettem. Miközben segítettem apámnak viszonylag egyenesen járni, megjegyeztem: „De azért
engem be tetszett csapni! Miért?”
Ma már tudom. |
|
Kocsmai miniatűrök 8. (Telik-múlik…) |
|
Telik-múlik az idő, mert múlatjuk. Megfájdult szemem, folyományaként a fejem is, aminek
következtében lejöttem ide. Poharazással és beszélgetéssel múlatjuk az időt. Balfékségünkről
beszélgetünk. „Én egyszer a szemüvegemet kerestem, pedig az orromon volt!” „Én a
kamrakulccsal jártam így. Ott szorongattam a kezemben, közben halálra kerestem.” „Engem a
hegesztőszemüvegem tréfált meg. Hiába kerestem. Aztán vécére kellett mennem. Ahogy a tükörbe
nézek, ott van a szemüveg a homlokomon!”
Andi, a csinos, vonzó kiszolgálólány, aki eddig hallgatott, olykor elmosolyodott, most
megszólal. „Velem is történt ilyen, talán még az eddigieknél is ostobább. Telefonáltam Anyummal,
s arra panaszkodtam, hogy sehol nem találom a mobilomat. Megkérdezte, hogy min beszélgetünk.
Basszus, ott volt a kezemben. Hallottam, Anyum hangja nevet: Az anyád lánya vagy!”
Ezt valóban nem lehetett túlszárnyalni! Miután kinevettük magunkat, új témát kerestünk. Hamar
találtunk. |
|
|
Kocsmai miniatűrök 7. (sok beszédnek sok az alja) |
|
„Egertől 12 km-re délkeletre, a Bükk-hegység lábánál, két domb völgyében fekszik Novaj az azonos
nevű patak mentén.” Nincs fenn a wikipédián, bár megérdemelné Tamás, a barátom és egykori
kollégám. Mint minden valamirevaló férfiember, ő sem veti meg az italt. Szereplője ennek a valóban
rövid párbeszédnek, amely a falu egyik kocsmájában zajlott le, az Alfában. (A másik Novaj túlsó végén
van, a nevét nem tudom.)
Tamás: Hogy vagy?
A kérdezett: Egy sört. |
|
Kocsmai miniatűrök 6. („Cigányok, barátok…”) |
|
Mint minden, ez is egyszerűsítés a világ mérhetetlen, bonyolult gazdagságához viszonyítva.
Természetesen nem minden cigány a barátom, mint ahogy nem minden magyar, angol, német, sőt
mongol sem. Miért e cím?
Anyámnak nem volt teje, a szomszéd cigányasszonynak, Irén néninek volt, miután megszülte fiát,
Toncsit. Volt teje bőséggel, engem is elvállalt. Anyám sokszor emlegette, milyen „édesek” voltunk,
én, a fehér, s ő, a barna csecsemő Irén néni két emlőjére tapadva. Tejtestvérek vagyunk. Aztán jöttek
az iskolás évek, a gyerekszerelmek, a háborúskodások (sosem „faji alapúak”). Ez volt az Arankák,
Ilonák, Barnusok, Tibik, Péterek és a többiek korszaka, az aranykor. Felnőttem, felnőttünk. Ha néha
elmegyek születésem helyére, még van, aki megismer, s akit én is megismerek. Főleg a kocsmákban
akadnak ilyenek. Összeölelkezünk, meghívjuk egymást, s kezdődik a múltidézés.
Jó pár éve az akkori törzshelyemen, az egri Malomárokban megemlítettem az öreg cigányembernek,
Jani bácsinak, mit tervezek. „Verd ki a fejedből! Nem érdemlik azt meg!” – felelte ingerülten. Ő, aki
egy munkahelyen szakmunkásként dolgozott egészen nyugdíjas koráig, s haláláig segített feleségének
vásározni. Akkor elvetettem az ötletet. Most megcsináltam. Senki ellen, senki mellett. Csak úgy. Csak
így. |
|
