|
Kocsmai miniatűrök 19. (Rock ’n’ Roll 2 – Zerge kommentál) |
|
„Andika szemérmesen félbehagyta a mondatot, amikor a fiatalokról beszélt, de mi van abban
szégyellni való, hogy öregszünk? Csak nézzetek, nézzünk szét itt! A vendégek egyik fele nyugdíjas,
a másik leszázalékolt. No, jó, ez egy kicsit túlzás, de hétköznap délelőttönként csakis öregekkel
meg sántákkal, féllábúakkal és még sorolhatnám, milyen bajúakkal találkozhatunk. Nincs igazam?
(Egyikőnk sem tiltakozik.) El is neveztem Roki Kocsmának! Nem, nem a rock and rollból, hanem a
rokkantból. Jó, mi?! Rokkant – roki!”
Minden tragikuma ellenére szelleme, találó név. Megalkotója Tótpál Lajos, aki születése óta biceg.
A szintén rendkívül szellemes és láttató becenevét nem tudom, kitől kapta. Gyakorta látjuk, amint
kapatosan kiszökell az ajtón. Ilyenkor még „zergébb”. |
|
Kocsmai miniatűrök 18. (Rock ’n’ Roll – Andi mesél) |
|
„Ez még egy régi munkahelyemen történt, egy másik kocsmában. Nem, nem volt az kocsma, volt
konyhája is. Mindegy! Főleg fiatalok jártak oda, nem úgy… Hallgatom sokszor, ahogy beszéltek
és néha nem értem, mit. Gondolom, ti is átéltétek már ezt. No… szóval a fiatalokon van a lényeg.
Szabadnapos voltam, ráértem, este lementem oda. A váltótársam azonnal észrevett, megpusziltuk
egymást, ahogy ez a nőknél szokás. Megkérdezte, hallottam-e már a rock and rollról. Szemébe
néztem, láttam nem viccel. Valami keveset – mondtam –, miért? Idejött egy srác, az, aki ott táncol,
s azt mondta, hogy egy rock and rollt kér. Nem táncolok – feleltem –, különben is dolgozom. A srác
nevetni kezdett, s elmagyarázta, hogy egy italról van szó. Egy koktélról. Elsorolta a hozzávalókat.
Én megcsináltam neki. Mit szólsz? Így még én sem használtam ezt a szót, csak zenének és táncnak
ismertem. Felírod a receptet, ha máskor vagy más is ilyet kér? Felírta.” |
|
|
Kocsmai miniatűrök 17. (Ultima ratio) |
|
Az ember jár itt-ott, s bárhová vetődik, mindig megtalálja kocsmáját. Minél nagyobb a település,
annál nagyobb annak az esélye, hogy több helyen lesz törzsgárda tag. Szeged meglehetősen
nagy, érthető, hogy több kocsmát fogadtunk szívünkbe, s sok-sok élményt elmékbe, amelyek
mára „emlékké nemesedtek”. A kocsmák közül kettő emelkedett ki: favoritként a Sárkány, s
közvetlenül mögötte a Béke, a Béke Tanszék. (Nem véletlen a titulus, hisz az út túloldalán terült el
a tanárképző főiskola.) Sokáig morfondíroztam, nevesítsem-e hőseinket, aztán rájöttem, hogy sem
a fiúk, sem a pultos nő nevét nem is ismertem akkoriban, amikor ez a párbeszéd lezajlott, a ’70-
as évek második felében. Szóval ott voltunk, ahol kellett, ahová sorsunk rendeltetett. („Keserves
sors! adjatok bort!”) Kora délután volt, a műszakváltás előtt időszak. Elég sokan voltunk, nagy volt a
kocsmazaj. Két srác, feltehetőleg a két csapatvezér vitájára lettünk figyelmesek. Azon alkudoztak, ki
vigye el a nőt. Nem látszottak ellenségnek, csak kívánásuk, gerjedelmük hevessége miatt emelték fel
a hangjukat. Pattogtak az érvek, miközben a nő mosolyogva kiszolgált, számlázott. Végre elhangzott
az ultima ratio, a végső, döntő érv: „Néni, kérem, mi tízen leszünk!” Valószínűleg ő nyert. |
|
Kocsmai miniatűrök 16. (Hej, horgászok, horgászok…) |
|
Kik ők? Egy elit csoportja a kocsmavendégeknek. Kiváltságosak, pedig nem tesznek érte semmit. Csak
horgásznak. Hol a Tiszán, hol az egerszalóki tónál, hol másutt.
Itt iszogatnak. És beszélgetnek a halakról, az eredményekről. Gyakran Krúdyt megszégyenítő ízzel a
saját készítésű halételekről. Néha másról is. A Malomárok gárdájában nem volt ilyen szoros kapcsolat
azok között, akik e szenvedélynek hódoltak.
Kik is ők? Mindenféle értékelés, életkor, szimpátia nélkül sorolom neveiket. Jani (Szecskó János),
Józsi, Joci (Szókup József), Sanyi, e’ Sanyi (Antal Sándor), Sanyi, a’ Sanyi (Barta Sándor) – e két utóbbi
kijelölő jelzőt Szecskó Jani aggatta rájuk; azt nem is árulom el, ki szólítja Józsit Jocinak –, Bandi
(Bata András), Bundás vagy Bundi. Nagy Lajos becenevének magyarázata túllépné e műfaj határát.
Alkalmankénti „tag” Jani (Bán Mihály János). Idén veszítették /veszítettük/ el kedves barátjukat /
barátunkat/, a halk szavú, mosolygós Jakab Zolit.
Egyik alkalommal a fehér hajú Szecskó Jani fekete trikóban jött be, melyen szitanyomással egy fohász
állott: „Istenem, add, hogy egy ilyen [az ábra közepén sematikus nagy hal volt látható] halat fogjak,
hogy ne kelljen hazudnom!”
Ám amikor halott társukra terelődik a szó, az ő szemében is könny csillog. |
|
