|
Kocsmai miniatűrök 24. (Zsuzsák) |
|
Mielőtt a címben vállalt feladatomra térnék, fickándozok egy kicsit, cikázok térben és időben. Zsuzsa Újszászon az iskolákban, három Zsuzsa Szegeden (kettőbe beleszerelmesedtem, ám csak az egyiknél lett sikerem, a harmadik – őt is szerettem, szeretem, de másképp –, a csoporttársam az egyetemen tanít). Zsuzsa a kecskeméti (egyetlen, igaz) barátom első felesége, és Zsuzsa volt egy kolléganőm. Zsuzsanna a fiatalabbik lányom. Az óegyiptomi eredetű, liliom jelentésű név, bár gyakorisága óriásit csökkent, még mindig elég népszerű. Zsuzsannának hívták őt is, akiről ezt írtam a Régi idők mozijában (ivisz, 2011. március 01. kedd, 10:13) „Zsuzsa néni kosarából fruttit vásároltak, karamellát, bocskorszíjat, papírstanicliba kimért napraforgó- vagy tökmagot ”. (A 3. személyű múlt időt értsék többes szám első személynek.) Zsuzsa néni szerény üzletasszony volt, s nem csak mi láttuk öregnek. Jóval fiatalabb és harsányabb is a „mi Zsuzsánk”, a Szamovár Zsuzsája, esetleg Zsuzsikája. Tóth Zsuzsa. Vele még nem készítettem „interjú”, de istenuccse megteszem. Andi és Ő tökéletesen kiegészítik egymást. Ezt gyakran fel is emlegetjük nekik, mire ők kissé elvörösödve megköszönik. Rejtélyes módon Harsányi István barátom örökbecsű szállóigéje jut eszembe: „Nem szeretem, ha a hátam mögött dicsérnek! Mondják a szemembe, hogy fasza gyerek vagyok!”
Tulajdonképpen most nem is akartam többet mondani. |
|
Kocsmai miniatűrök 23. (Politika, beavatás és egy jó választás – Bán Mihály Jani mesél) |
|
„1969-ben néhányunkat kicsaptak az orvostudományi egyetemről, mert a Nagyerdőben
megemlékeztünk az egy évvel azelőtt Csehszlovákiában történtekről. Hiába volt apám katonatiszt,
anyám pártfunkcionárius, az akkori hatalom rettegett attól, hogy nálunk is ilyen történjen. Nagyon
bántam, de nem tehettem semmit. Egy szemesztert tudtam le Debrecenben, soha nem szereztem
meg a diplomát, de mindenképpen a szakmában akartam dolgozni, ezért jelentkeztem a kórházba.
Szüleimnek azért volt annyi befolyása a megyében, hogy felvegyenek. Felvettek. Hétfőn kezdtem,
mégpedig hogy! Sose felejtem el! Jó, jó, tudom, röviden! Emlékszel még a régi piacra? Nem? Ja,
persze, te nem egri vagy. Egyébként tudod, hogy az újszászi szanatóriumban is dolgoztam hat évig?
Szóval eljött a hétfő, én meg mentem dolgozni. Egy idős ismerősöm, aki már régen itt volt, szólt,
hogy a műszak előtt a régi piacra menjek. Odamentem. Már várt. Lángost ettünk. Utána rendelt
két fél rumot. Akkor még nem tudtam, hogy feles az öregnél fél litert jelent. „Lássuk, milyen legény
vagy! Megállod-e majd a helyed!” Még emlékszem, hogyan mentünk be a kórházba, aztán beállt
a filmszakadás. Arra ébredtem, hogy rázzák a vállamat, és mondják, menjek a piros szőnyegre.
Amíg úgy-ahogy rendbe szedtem magam, az ápoló elmagyarázta, hogy ez annyit jelent, raportra
szólítottak, s felkísért egy irodába. Ott fehér köpenyes orvosok és egy doktornő várt. Hallgattak.
Végre megjött a főorvos, aki engem felvett, s megtört a csend. Ő törte meg. Nemes egyszerűséggel,
nem cifrázva szavait így szólt: - Fiacskám, ha szeretnél itt maradni, tanulj meg inni, vagy eredj a
picsába!”
Jani az elsőt választotta. Maradt. |
|
|
Kocsmai miniatűrök 22. (Egy magyartanár betér) |
|
Be. És vittem magammal a „Hülyeségek Könyvét”, ezt a keményfedelű, közepes méretű csíkos
füzetet, amelybe összegyűjtöttem tanítványaim enyhén szólva furcsa mondatait, gondolat(talan)
meneteit. (És amelyből szerkesztő barátom már közölt A cingár nyelvész diszkrét bája című
írásomban – ivisz, 2011. március 08. kedd, 07:29.) Nem volt ezzel különösebb célom, csak azért
hoztam be, mert egy ismerősöm történetesen olvasta az említett szöveget, és kérte, hadd nézhessen
bele a többibe is. Mivel tanítványaim inkább gyakorlati emberek voltak, nem beszéltek róla, hanem
fogyasztották az italokat, ezért csak három ide illő idézetet találtam. (Ne vegyék sértésnek, hogy
magyarázatot csatolok hozzájuk, ezt kérték a kocsmában is! Pl. „Mi ebben a vicc?”, vagy „Miért
játszod meg a fejed? Fogadjunk, hogy nem értesz a…” Valóban nem értettem, s ma sem értek hozzá.)
„A kis Jézust meglátogatta a három király, és vittek neki ajándékba töményt.” Gondolkodtam,
mifélét? Szilvóriumot, fütyülős barackot, netán vodkát? Mária meg tömjént kapott.
„Széchenyi megalapította a bisztrót és a játékkaszinót.” A „legnagyobb magyar” alapította meg a
Nemzeti Casinot, de gyorsbüfé létrehozása nem járt az eszében.
„Ady szerette az itókát.” Ez tény, ő maga sem tagadta. A nőket is szerette, de nem barátjának Bölöni
Györgynek a feleségét, Márkus Ottiliát, akinek egyik írói neve volt Itóka. (Akit megemlítettem.) Találó
tévedés. |
|
Kocsmai miniatűrök 21. (Relativitás) |
|
Bejön egy férfi. Kalapja alól kilógó haja már kezd deresedni. A cowboyokéhoz hasonló ez a kalap,
az áll alatt meg is köthető. Ez a férfi nem kötötte meg. Ignác 73 éves kíváncsiságával hozzám hajol s
halkan mondja: „Nem szégyelli ez magát? Ilyen idős korban hogy mer felvenni egy ilyen kalapot!”
Eszembe jut egy réges-régi dialógus. Anyám mindenkivel jó viszonyban volt a faluban. Természetesen
a szomszédokkal leginkább. Szemben velünk lakott Ilonka néni, akivel anyám a legtöbbször
beszélgetett. Most is. „Tetszett hallani, hogy meghalt a Julis”. A 90 éves Ilonka néni megkérdezte,
melyik Julis, anyám megmagyarázta. „Hány éves volt?” „Hatvanhárom” – válaszolt anyám. „És még
élt?”
Náci még él. Él, és fejfedőt visel. A baseball-játékosokéhoz hasonlatosat. |
|
