|
Kocsmai miniatűrök 48. (Székelyudvarhely a Vallonban) |
|
Újdonsült ismerősöm, Vitus Lajos, nálamnál néhány évvel fiatalabb, székely származású ember, aki régóta él országunkban. Beszélgetésünk során kiejtette ezt a mondatot: „Apám arra tanított: fiam, mindig legyen a zsebedben egy bicska, a tarisznyádban egy darab kenyér meg szalonna.” „Értem. A bicska arra kell, hogy megvédd magad, a kenyér és a szalonna, hogy ne halj éhen.” Tágra nyílt a keskeny szeme. Nevetni kezdett. Amikor végzett, keserű mosollyal nézett rám. „Nem érted! – szólt. – A bicska arra van, hogy el tudjam vágni a szalonnát és a kenyeret! Látom, nem tudsz kibújni az itteni magyarságodból. A székely ember nem az ellenséget látja először egy idegenben! Ráér kiismerni.” Ám azt is hozzátette: „Persze változtunk mi is!”
Máig éget a szégyen, pedig van már legalább öt napja, hogy lezajlott ez a beszélgetés. |
|
Kocsmai miniatűrök 47. (Akik már túl vannak a dolgon (4., Egy szál virágot Erzsike sírjára)) |
|
Halála után, február 27-én tudtam meg, hogy így hívták. Erzsébet. A héber eredetű név jelentése: „Isten az én esküvésem”. Nem hallottam, hogy istent emlegette volna, igaz, mindössze ennyiből állt a kapcsolatunk: egymásra mosolyogtunk, tegezve köszöntünk. Néha megkérdezte, hogy vagyok, de a választ már nem várta meg, csak gyengéden – már csupán ennyit bírt – megsimogatta a vállamat. Alacsony, karcsú, egykor szép arcú öregasszony volt. Kizárólag kisfröccsöt ivott a „törzsszékén”, de nem háborodott fel, ha elfoglalta valaki. Ahogy életének alakulásáról, halálának körülményeiről sincs tudomásom. Kedves teremtés, aki – bocsánat a közhely miatt – a légynek sem ártott, s akinek még azt is elnézték, ha ültében elaludt. Vigyetek a sírjára egy szál virágot. Fehéret, mint a haja volt. |
|
|
Kocsmai miniatűrök 46. (Két nő – két mondat) |
|
(Az első, az aktuális, Andi húsvét vasárnapi – mivel a hétfő munkaszüneti nap nálu(n)k – ódzkodása, a második Zsuzsa örök érvényű kijelentése, figyelmeztetése)
Pintér Andrea:
„Tizennyolc éven aluliakat, ittas személyeket és locsolkodókat nem szolgálok ki!”
Tóth Zsuzsa:
„Ha bármi panasza van, kérdezze meg kezelőorvosát vagy kocsmárosát.” |
|
Kocsmai miniatűrök 45. (Tragédia) |
|
Eme drámai műfajnak nem kötelező sajátossága, hogy a főhős meghaljon. Attila sem halt meg. Viszont kell a tragédiához, hogy egy pozitív értékeket (és természetszerűleg hibákat) hordozó hős elbukjon. Attila se volt hibamentes, főleg zavaros politikai nézetein vitatkoztunk néha, de, akárcsak Antigoné, ragaszkodott igazához. Bármennyire is szélsőségeseknek véltem elveit, ha belenéztem sajátosan kék szemébe, néztem gyerekes arcát, nem tudtam haragudni rá. Alapvetően pozitív hős volt. Ma is az, csak egy kicsit másképp. Szó szerinti bukását egy kb. 70 cm magas szék (bárszék), és – főleg – az az italmennyiség okozta, ami miatt leesett. Hiába álltam mellette (ő ült), nem tudtam olyan gyorsan reagálni, hogy segítsek, elkapjam. Az alacsony, vörös hajú pultos nő (ő is Timi volt) majd’ elájult. Bundás kapott észbe elsőnek, letérdelt a szürke járólapokon fekvő, vérző fejű Attilához, ujjaival előrehúzta az ájult nyelvét, s szólt, hívjunk mentőt. Nem részletezem. Attilával azóta mindössze kétszer találkoztam. Nehezen, de felismert. A tőle megszokottnál lassabban, akadozva beszélt, de ki tudtam hámozni, hogy nem emlékszik a néhány hónapja vele történtekre. Hirtelen abbahagyta és ment. Nem is köszönt. Másodszor csak láttam. Az édesanyjával. Ő ment elől. Láttuk, se jobbra, az úttest felé, se balra, a kocsma (s felénk) sem néz. Néztük, s arra gondoltunk, jó, hogy nem velünk történnek ilyenek. |
|
