Vallási tanítások mondják, hogy istent nemhogy elképzelni nem lehet, de még csak a nevét sem ejthetjük ki a szánkon. Isten rejtőzködik, mint Lucien Goldmann könyvének címében mondja. Nincs szavunk, fogalmunk, nincs gondolati szervünk, amellyel megérinthetnénk, van ellenben egy rejtélyes lelki szerv, amellyel, mint a vallásos emberek mondják, isten megszólítható: ez a hit, ami ebben az értelemben egy jelrendszer nélküli kommunikációs eszköz. Ha le akarnánk írni a működését, valahogy így lehetne: emberi szavakat, fogalmakat, vágyakat indítunk úra egy számunkra teljességgel megmagyarázhatatlan, létezését semmivel sem igazoló kommunikációs csatornán egy olyasvalaki felé, aki a mi fogalmi világunkkal elérhetetlen, ily módon nem is létező.
E gyermeteg elképzelés annyiban figyelemre méltó, hogy isten felőlünk, a mi létezésünk dimenziójából nem elérhető, nem érzékelhető, nem elgondolható, nem létező, vagyis nem látható.
Ez azonban minden bizonnyal isten felől nézve is így lehet: a mi létezésünk isten dimenziójából nem elérhető, nem érzékelhető, nem elgondolható, nem létező, vagyis nem látható. Az egyik mérhetetlenül nagy, mindent kitöltő, a másik mérhetetlenül kicsi, még önmagát sem kitöltő entitás.
(Lehet-e személyes viszonyunk egy papucs-állatkával?)
Az ember valamilyen céllal létezik. Minden szívdobbanása, minden cselekedete szolgálat. Valaminek a szolgálata, amit sohasem érthet meg, de mégis, mindenek felett elvégzi ezt a szolgálatot. Erre van programozva. Haláláig végzi szolgálatát, ebben mély vallásos meggyőződése segíti: ez a vallás nem az istenben való, hanem az életben való feltétlen hit. Annak a vakhite, hogy az élet mindenek felett való, a lehető leghosszabbra kinyújtandó állapot. A vallások mindössze ennek a hitnek a különféle kultúráknak megfelelő koreográfiái.
A szolgálatra teremtett ember a világra érkezését nem befolyásolhatja, viszont módjában állna szolgálatát saját akaratából megszakítania. Hogy ezt ne tehesse, tudata mélyén ott a parancs: az élet mindenk fölött való dolog.
A történelem számunkra legnagyszerűbb istenalakja a nazareti Jézus. Jézus nem istennek született, szabadságfilozófus volt, a genezareti tó környékén vándorolt folyton változó összetételű közönségével (micsoda figurák, micsoda hangulat!) és brilliáns gondolatokat hirdetett. Oszd szét vagyonodat, szeresd ellenségedet, ne törődj a földi dolgokkal, mert a te hazád nem itt van, de ha már itt vagy, mindent egybe véve legyél jó, szeretettel vedd körül magadat és embertársaidat.
Ezek a tanítások mélységesen ellenkeznek a legtöbb vallás tendenciózusan tudatszűkítő parancsaival: e tanítások azt mondják, ne szolgálj hatalmat, pénzt, szabadulj meg a földi szolgálat terheitől!
Jézus a saját útja által akarva-akaratlanul egyfajta példát is mutat. A halált választja, ami nem isten, hanem pusztán csak a Kajafás által megjelenített totális vallási diktatúra rendelése. Jézus nem hajlandó szolgálni ezt a fanatikus, rabszolga-vallást, a rendszertől teljesen idegen morált hirdet ott, ahol ez a morál maga az istenkáromlás.
Jézus választása a szolgaságot, embertelenséget jelentő élet és a szabadságot, valódi morált kínáló halál között a legmélyebb értelmű példa az ember sosrstörténetében.
Aki Jézus tanításai szerint próbál élni, szegény lesz és szabad, sosem lesz belőle bölcs öreg, lekiismeretes szolga, aki elvégezte a rábízott, de soha föl nem fogott feladatot. Aki szegény és szabad, és megérti, hogy nem itt van a hazája, az alkalmatlan a hosszú szolgálatra, lehet hosszú életű, de sosem jut előre a társadalmi hierarciában, mert sosem lesz szolgáló ember.
Jézus minden társadalmi rendet felforgató tanításait a vallás már születése pillanatában dióhéjba zárta és a közönségnek már csak ezt a dióhéjat mutatta föl. Senki sem tudja, hogy a csonthéj mit rejt. A dióhéj se bentről, se kintről nem átjárható. Legföljebb valóban csak Babits vágyával. |