Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap
TED.com

"A TED a nevét a Technology (technológia), Entertainment (szórakoztatás) és Design (dizájn) szavak kezdőbetűiből kapta. Egy 1984-ben alapított non-profit szervezetet takar, amelynek kezdeti „küldetése”: gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni. Előadónak korunk kiemelkedő gondolkodóit, alkotóit(!) kérik fel, akik mindösszesen 18 percet kapnak, hogy bemutassák az eredményeiket és inspirálják a hallgatóikat!" ezabeszed.hu

A lejátszó ablak alatt található a View subtitles ablakocska, amelyet lenyitva 48 nyelv közül válasszuk ki a magyart. A teljes képernyős üzemmód ikonja a lejátszó ablak jobb felső sarkában található.

iviszenlightened



Ric Elias: 3 dolog, amit megtanultam, miközben a gépem becsapódott (az előadás szövege)

 

Fordította: Patai Anna

Képzeljenek el egy nagy robbanást, ahogy ezer méter magasan repülnek. Képzeljenek el egy füsttel telt repülőgépet. Képzeljék el, ahogy a motor ezt a hangot adja ki: klakk, klakk, klakk, klakk, klakk, klakk, klakk. Félelmetes hang. Egyedülálló helyem volt aznap. Az 1D ülésen ültem. Én voltam az egyetlen, aki beszélni tudott a légiutas-kísérőkkel. Szóval rögtön rájuk néztem, és azt mondták: "Semmi probléma. Biztos beszippantottunk néhány madarat." A pilóta már visszafordította a gépet, és nem voltunk túl messze. Látszott Manhattan. Két perccel később, három dolog történt egyszerre. A pilóta egyvonalba állította a gépet a Hudson folyóval. Általában nem ez az útvonal. (Nevetés) Kikapcsolta a motorokat. Képzeljék el, hogy egy repülő nem ad ki hangot. És aztán kimond két szót -- a legszenvedélytelenebb két szót, amit valaha hallottam. Azt mondja: "Becsapódásra felkészülni." Ekkor már nem kellett az utaskísérőkkel beszélnem. (Nevetés) Láttam a szemükön a rettegést. Vége volt az életnek.
 
Most szeretnék megosztani három dolgot, amit aznap megtudtam magamról. Megtanultam, hogy minden egy pillanat alatt változik meg. Van egy bakancslistánk, hogy mit szeretnénk elérni az életünkben, és azokra az emberekre gondoltam, akiket el akartam érni, de nem tettem, a kapcsolatokra, amiket rendbe akartam hozni, az élményekre, amiket át akartam élni, de nem tettem. Ahogy ezen gondolkoztam később, kitaláltam egy mondást, miszerint "Rossz borokat gyűjtök." Mert ha a bor kész van és az a személy ott van, kinyitom. Már semmit nem akarok későbbre halasztani az életben. És ez a sürgősség, ez a céltudatosság komolyan megváltoztatta az életem.
 
A második dolog, amit megtanultam aznap -- miközben épp elhúztunk a George Washington híd fölött, nem sok helyet hagyva -- Azt gondoltam, hú, valamit tényleg nagyon bánok. Jó életet éltem. A saját emberi hibáimmal, próbáltam jobb lenni mindenben, amit kipróbáltam. De az emberi gyengeségem teret engedett az egómnak. És megbántam az időt, amit elvesztegettem olyan dolgokra, amik nem számítanak, azokkal az emberekkel, akik számítanak. És a kapcsolatomra gondoltam a feleségemmel, a barátaimmal, emberekkel. És később, ahogy erre gondoltam, elhatároztam, hogy kiiktatom a negatív energiát az életemből. Nem tökéletes, de sokkal jobb. Két éve nem veszekedtem a feleségemmel. Nagyszerű érzés. Már nem akarom, hogy igazam legyen, azt választom, hogy boldog legyek.
 
A harmadik dolog, amit megtanultam -- miközben a belső órájuk kezd visszaszámolni: "15, 14, 13". Látják, ahogy közelít a víz. Azt mondom: "Kérlek, robbanj fel." Nem akarom, hogy a gép 20 darabra szakadjon, ahogy a dokumentumfilmekben szoktuk látni. És ahogy közeledünk, az az érzésem támadt, hogy a halál nem félelmetes. Mintha egész életünkben erre készültünk volna. De nagyon szomorú volt. Nem akartam meghalni, imádom az életem. És ez a szomorúság igazából egy gondolat köré épült, hogy csak egy dolgot kívánok. Bárcsak látnám a gyerekeimet felnőni. Egy hónappal később a lányom egy előadásán voltam -- elsős, nincs sok művészi tehetsége... ...még. (Nevetés) És bőgök, sírok, mint egy kisgyerek. És ez teljesen normális volt számomra. Rájöttem akkor, összekötve ezt a két pontot, hogy az egyetlen dolog, ami számít az életemben, hogy nagyszerű apa legyek. Mindenek felett, mindenek felett, az egyetlen célom az életben, hogy nagyszerű apa legyek.
 
Egy csodát kaptam ajándékba, hogy aznap nem haltam meg. Még egy ajándékot kaptam, hogy megpillanthattam a jövőt, és visszajöhettem, hogy máshogy éljek. És arra bátorítok mindenkit, aki ma repül, képzelje el, hogy ugyanez történik a repülőjén -- de remélem nem -- de képzeljék el, hogy változnának meg? Mit végeznének el, amit eddig halogattak, mert azt hiszik, hogy örökké élnek? Hogyan változtatnák meg a kapcsolataikat és a negatív energiát a kapcsolataikban? És mindenek felett, a legjobb szülők-e, akik lenni tudnak?
 
Köszönöm.
 
(Taps)
 
Ric Elias: 3 dolog, amit megtanultam, miközben a gépem becsapódott (videó)

 
Esther Duflo: Szociológiai kísérletek a szegénység felszámolásáért (az előadás szövege)

Fordította: Szabó Gergely

Amint látják: alacsony vagyok, francia, erős francia akcentusom van, ez világos lesz azonnal.

 
Talán kiábrándtó gondolat, és mind tisztában vannak vele. Azt gyanítom sokuk adakozott valamennyit az embereknek Haitin idén. És van ott még valami azt hiszem, tudatalatt, amit szinten tudnak, hogy mindennap 25.000 gyermek hal meg teljesen megelőzhető megbetegedésekben. Az egy Haiti földrengés nyolcnaponta. És azt gyanítom, sokan önök közül valószínűleg adakozott ezen probléma megoldására szintúgy, de valahogy mégse történik a dolog ugyanakkora intenzitással.
 
Miért is? Rendben, itt egy képzeletbeli kísérlet önöknek. Képzeljék el, hogy adományokból összegyűjtöttek néhány millió dollárt. Lehetnek önök politikusok egy fejlődő országban, megvan a keret; önök a szegényekre akarják fordítani. Hogyan fognak hozzá? Hisznek azoknak, akik azt mondják: csak anyagi ráfordítás szükséges, tudjuk, hogyan számoljuk fel a szegénységet, csak tovább kell rajta dolgozni? Vagy azoknak hisznek, akik azt mondják: a segély nem segít, sőt, árthat is, súlyosbítja a korrupciót, függőséget, stb.? Vagy talán a múlt felé fordulnak. Végülis milliárdokat költöttünk segélyre. Talán a múltba tekintve látjuk történt-e bármi jó?
 
És ezt, sajnálatosan nem tudjuk. És az a legrosszabb, hogy soha nem is fogjuk. És ott a válasz - vegyük Afrikát például -- az afrikaiak rengeteg segélyt kaptak. Azok a kék csíkok. És a GDP Afrikában nem igazán mutat fejlődést. Ok, rendben. Honnan tudhatnánk mi történhetett volna segély nélkül? Talán sokkal rosszabb lenne. Vagy talán sokkal jobb lehetne. Fogalmunk sincs. Nincs összehasonlítási alapunk. Csak egy Afrikánk van.
 
Tehát, mit teszünk? Segélyt adnunk es reméljük, imádkozunk, hogy valami történjen? Vagy a hétköznapokba temetkeznek és hagyják, hogy a földrengés nyolcnaponta továbbra is megismétlődjön? Az a baj, ha nem tudjuk vajon teszünk-e bármi jót, egyáltalán nem vagyunk jobbak, mint a középkori orvosok a piócáikkal. Néha a páciens jobban van, néha meghal. A piócáktól? Vagy valami mástól? Nem tudjuk.
 
Tehát itt van néhány más kérdés. Kisebb kérdések, de nem jelentéktelenek. Védőoltás; a legolcsóbb, hogy megmentsük egy gyermek életét. És a világ rengeteg pénzt áldozott rá. A GAVI és a Gates Alapítvány jelentős összeget különített el a célra. És maguk a fejlődő országok is rengeteg energiát fektetnek bele. És mégis minden évben, legalább 25 millió gyermek nem kapja meg a neki járó védőoltást. Ez az, amit az utolsó mérföld problémájának neveznek. A technológia adott. Az infrastruktúra adott. De valahogy, mégse valósul meg. Tehát van a milliójuk. Hogyan használnak egymilliót, hogy megoldják az utolsó mérföld problemáját?
 
És itt van még egy kérdés: Malária. A malária megöl közel 900.000 embert minden évben, többségüket a Közép-Szaharában, Afrikában, többnyire öt éves kor alatt. Tulajdonképpen ott ez az öt éves kor alattiak halálozásának vezető oka. Mar tudjuk, hogyan győzzük le a maláriat, de vannak, akik jönnek és azt mondják, "Millióid vannak. Mi van a szúnyoghálóval?" A szúnyoghálók nagyon olcsóak. 10 dollárért le tudod gyártatni és szállítani a rovarírtóval kezelt szúnyoghálót, és meg tudod őket tanítani, hogyan használják. És, nem csak azokat védi, akik alatta alszanak, de járványügyi szempontból is előnyökkel jár a használata. Ha a közösség fele alszik a háló alatt, a másik fele is jobban jár, mert nem terjed el a járvány. Ezidáig csak a veszélyeztetett gyermekek negyede alszik háló alatt. Ki kellene menni az alapítványoknak szubvencionálni a szúnyoghálót, odaadni ingyen, vagy, mi több, fizetni nekik, hogy használják járványügyi megfontolásból. "Ne olyan gyorsan", mondják mások. "Ha ingyen adod a hálót, az emberek nem fogják értékelni. Nem fogják használni őket, vagy legalábbis nem szúnyoghálóként, talán majd halászhálóként." Tehát, mit tesznek? Odaadják a hálókat ingyen, a maximális lefedettségért? Vagy kifizettetik velük, hogy biztosan értékeljék? Honnan tudják?
 
A harmadik kérdés: Oktatás. Talán az a megoldás. Talán iskolába kellene küldenünk a gyerekeket. De hogyan teszik mindezt? Tanárokat bérelnek? Iskolákat építenek? Menzát biztosítanak? Honnan tudják?
 
Itt van bökkenő. Nem tudom megválaszolni a nagy kérdést, a segély jó-e vagy sem, de ezt a három kérdést meg tudom válaszolni. Ez nem a középkor többé. Ez a 21-ik század. És a 20-ik században, véletlenszerű, irányított próbákkal forradalmasítottuk az orvostudományt lehetővé téve, hogy megkülönböztessük a gyógyszereket, amik hatnak a gyószerektől, amik nem. Megtehetjük ugyanezt véletlenszerű, irányított próbákkal a szociálpolitikáért. Ki lehet tenni a szociális fejlesztést ugyanannak a szigorú, tudományos teszteknek, mint amiket a gyógyszereknél használtunk. Ezáltal kihagyhatják a találgatást a stratégia-tervezésből tudva mi működik, mi nem, és miért. Hozok is rá példát az előbbi három kérdésen keresztül.
 
A védőoltással kezdem. Ez itt Udaipur körzet, Rajasthan, gyönyörű. Nos, amikor elkezdtem itt dolgozni, nagyjábol egy százaléka a gyermekeknek kapott teljeskörű védőoltást. Szomorú, de ezek a helyek ilyenek. Most nem azért, mert a vakcinák nem jutnak el oda. Ott vannak és ingyenesek. És nem azért, mert a szülők nem törődnek a gyermekeikkel. Ugyanazon gyermek amelyik nincs beoltva kanyaró ellen, ha kanyarót kap, a szülei rúpiák ezreit költik majd rá, hogy megmentsék. Tehát kapják ezeket a falusi al-központokat és zsufolt kórházakat. Tehát, mi a baj? Nos, a probléma egy része minden bizonnyal az emberek tájékozatlansága. Elvégre, ebben az országban úgyszint, mindenféle mítosz és félreértés kering a védőoltások körül. Így, ha ez a helyzet, az nem egyszerű, mert a meggyőzés sem egyszerű. De talán van ott még más baj is. A szándéktól a cselekedetig terjed. Képzelje el, hogy ön egy anya Udaipur körzetben, Rajasthanban. Gyalogolnia kell pár kilométert, hogy be tudja oltatni a gyermekeit. És amikor odaér, ezt találja. Az al-központ zárva, vissza kell jönnie. Ön annyira elfoglalt, és annyi mást is el kell intéznie, ön inkább későbbre teszi, későbbre teszi, aztán egyszer csak túl késő. Nos, ha ez a baj, az az egyszerűbb mivel, A, meg tudjuk könnyíteni és B, talán tudunk okot adni rá, hogy még ma cselekedjenek, mintsem várjanak másnapig.
 
Ezek egyszerű ötletek, de nem tudhattuk előre. Próbáljuk ki őket. Tehát, csinaltunk egy véletlenszerű, irányított próbát 134 faluban Udaipur körzetben. Tehát a kék pontok véletlenszerűen lettek kiválasztva. Leegyszerűsítettük. Mindjárt elmondom hogyan. A piros pontokon, leegyszerűsítettük és okot adtunk rá, hogy az emberek azonnal cselekedjenek. A fehér pontok az összehasonlítás végett, minden maradt a régiben. Tehát leegyszerűsítettük megszervezve ezekben a a táborokban havonta, hogy az emberek be tudják oltatni a gyermekeiket. Majd leegyszerűsítik és okot adnak az azonnali cselekedetre egy kiló lencsével minden egyes védőoltásért. Napjainkban egy kiló lencse elenyésző. Sohasem fog meggyőzni senkit hogy olyat tegyen, amit amúgy nem tenne meg. Másik oldalról, ha hajlamosak lennének a halogatásra, talán ez okot ad rá, hogy cselekedjenek most, mintsem később.
 
Tehát, mit tapasztaltunk? Nos, előtte minden ugyanaz. Ez a gyönyörű a véletlenszerűségben. Azután. a tábor, csak a tábor jelenléte, megnövelte a beoltottságot hatról 17 százalékra. Teljeskörű beoltottságról beszélünk. Nem rossz. Igen szép fejlődés. Add hozza a lencsét és eléred a 38 százalékot. Na itt kapod meg a választ. Tedd egyszerűvé, és adj egy kiló lencsét, hogy a beoltottság a hatszorosára nőjön. Most talán azt mondják, "Jó, de ez nem tartható fent hosszútávon. Nem adhatunk lencsét az embereknek örökké." Nos, úgy néz ki, ez rossz gazdaságpolitika mert olcsóbb lencsét adni nekik, mint nem adni. Mivel a nővért úgyis ki kell fizetniük, a védőoltás költsége kevesebbre jön ki, ha motiválnak, mintha nem.
 
Mi a helyzet a szúnyoghálóval? Ingyen adnak, vagy kifizettetnék velük az árát? Tehát a válasz attól függ amit három egyszerű kérdésre válaszolnak. Az első: Ha az embereknek fizetniük kell a szúnyoghálóért, meg fogják-e vásárolni? A második: Ha ingyen adok szúnyoghálót, fogják-e használni? És a harmadik: Elveszi-e a vásárlókedvet a jövőben az ingyen szúnyogháló? A harmadik kérdés a lényeg, mert ha hozzászoktak hogy ingyen kapják, az talán lehetetlenné teszi a későbbi szúnyogháló kereskedelmet. Mostanra vita kerekedett, rengeteg érzelemmel és szónoki dühhel. Inkább elméléti, mintsem gyakorlati szinten, de úgy néz ki, ez egy egyszerű kérdés. Megtudhatjuk a választ. Csak egy kísérletet kell csinálnunk. És rengeteg kísérlet, mind ugyanazzal az eredménnyel zárult, csak egyet emlitenék.
 
Ez Kenyában történt, körbementek és kiosztottak az embereknek kuponokat, kedvezmény-kuponokat. Tehát az emberek a kuponjaikkal megkaphatták a szúnyoghálót a helyi gyógyszertárban. Voltak akik 100 százalék kedvezményt kaptak, voltak akik 20 százalékot, és voltak akik 50 százalékot, stb. Láthatjuk, mi történt. Szóval, mi történt a vásárlókedvvel? Nos, amit láthatnak, az az, hogy amikor fizetniük kellett a szúnyoghálóért, a lefedettség tényleg nagyot esik. Még részleges támogatással sem -- -- három dollár nem a teljes ára a szúnyoghálónak. És alig van 20 százalék aki használja a szúnyoghálót, elveszítik a védettséget, nem túl jó. A másik dolog, hogyan használják? Nos, a jó hír, ha van szúnyoghálójuk, használni fogják, akárhogyan is jutottak hozzá. Ha ingyen kapták, használják. Ha fizettek érte, használják. Mi a helyzet hosszútávon? Hosszútávon azok, akik kaptak ingyen szúnyoghálót, egy évvel később, felajánlottuk nekik, hogy vásárolhatnak szúnyoghálót két dollárért. És az emberek, akik kaptak az ingyenesből előtte, sokkal hajlamosabbak voltak fizetni a másodikért, mint akik nem kaptak az ingyenesből. Tehát nem az ingyen hálóhoz szoknak hozzá, hanem a szúnyoghálóhoz. Lehet, hogy egy kicsit több hitelt kell nekik adnunk.
 
Ennyit a hálóról. Most majd azt gondolják, "Nagyszerű. Tudja, hogyan adjon védőoltást, tudja hogyan adjon szúnyoghálót." Viszont a politikusoknak a lehetőségek skálájára van szükségük. Tudniuk kell: Mindközül amit választhatok, melyik segít majd elérni a célomat? Tegyük fel, az önök célja az iskoláztatás. Rengeteg dolgot tehetnek érte. Kifizethetik az egyenruhát, megszüntethetnek tandíjakat, latrinákat építhetnek, egészségügyi betétet adhatnak a lányoknak, stb., stb. Tehát, melyik a legjobb? Nos, valamilyen szinten, azt gondoljuk mind működőképes ötlet. Szóval hogyha ez elég, ha teszik a dolgukat ösztönösen, miért kellene beavatkoznunk? Nos, gazdaságilag, persze nem kifizetődő.
 
Gondoljanak csak például az áruszállításra. Mielőtt a csatornát feltalálták Nagy Britanniában az ipari forradalom előtt az áru lovas szekeren utazott. Majd csatornák épültek, és ugyanaz a lovas ugyanazzal a lóval, tízszer több rakományt szállíthattak. Tehát folytatniuk kellene az áruszállítást szekérrel, a szárazföldön, hogy célba érjenek? Nos, ebben az esetben, nem lett volna ipari forradalom. Akkor miért nem tesszük ugyanezt a szociálpolitikával? A technológiában rengeteget időt töltünk kísérletezéssel, finom-hangolással, hogy megtaláljuk a legolcsóbb megoldást, szóval, miért nem tesszük ugyanezt a szociál-politikával?
 
Nos, kísérletekkel, amit megtehetsz az válasz egy egyszerű kérdésre. Tételezzük fel, van 100 dollárjuk, hogy közbenjárjanak. Mennyi plusz évet kapnak az iskolában száz dollárért? Most megmutatom önöknek mire jutottunk különböző próbálkozásokkal az oktatásban. Az elsők, amik rögtön eszünkbe jutnak, tanárokat bérelni, menza, egyenruha, ösztöndíj. Nem olyan rossz. Száz dollarjukért. kapnak egy és három közötti extra évet az iskolapadban. Ami nem annyira megy, az a szülők megvesztegetése, mivel sok gyerek amúgy is jár iskolába és a végén rengeteget költenek rá. Ime a legmeglepőbb eredmények. Mondd el az embereknek az iskoláztatás előnyeit. Nagyon olcsó. Szóval száz dollárjukat erre költve, kapnak plusz 40 év iskoláztatást. Vannak helyek férgekkel, bélférgekkel, kezeltesd ki a bélférgességből őket. És kapsz minden száz dollárért közel plusz 30 év iskoláztatást. Ez nem egy megérzés. Ez nem az amit az emberek választottak volna, és mégis, ezek a működő programok. Kellenek az ilyen fajta információk. Több kell belőlük. Majd irányítanunk kell a szabályozást.
 
Tehát, kezdtem a nagy kérdéssel és nem tudtam rá választ adni. Ezért kisebb kérdésekre osztottam, és megvannak a válaszaim a kis kérdésekre. Működő, tudományos, szilárd válaszok.
 
Menjünk vissza Haitire egy pillanatra. Haitin körülbelül 200.000 ember halt meg. Igazábol egy kicsit több a legfrissebb számítások szerint. És a világ válasza óriási volt. Két milliárd dollár folyt be csak az elmúlt két hónapban. Tehát az körülbelül 10.000 dollár elhalálozásonként. Az nem túl sok, ha utánagondolnak. De, ha 10.000 dollárt költenénk minden gyermekre aki öt éves kor alatt meghal, az 90 milliárd lenne évente csak erre a célra. És ezidáig mégse történt. Szóval, miért is? Nos, szerintem egyrészt a probléma Haitivel, habár nagy a baj, valahogy megértettük, behatároltuk, Adják a pénzüket a "Doktorok Határok Nélkül"-nek, és adakoznak a "Partnerek az Egészségben"-nek, és ők beküldik az orvosokat, beküldik az épületfát, és ki- meg behelikopterezik a dolgokat. A szegénység nem ilyen. Elsőként, nagyrészt láthatatlan. Másodszor, óriási. Harmadszor, nem tudjuk, amit teszünk, jó-e. Nincs csodafegyver. Nem lehet a szegénységből kihelikopterezni az embereket. Ez nagyon frusztráló.
 
Viszont, nézzék, csak amit ma tettünk. Adtam három egyszerű választ három kérdésre. Adj lencsét, hogy beloltasd az embereket, biztosíts ingyen szúnyoghálót, féregtelenítsd a gyermekeket. Védőoltással vagy szúnyoghálóval 300 dollárért megmenthetnek egy emberéletet. Féregtelenítéssel kaphatnak plusz egy iskolában töltött évet három dollárért. Tehát nem törölhetjük el a szegénységet most, azonnal, de elkezdhetjük. És talán elkezdhetjük kisebb dolgokkal, amik tudjuk, hogy működnek.
 
Itt egy példa, hogy ez mekkora erővel bír. Féregtelenítés. Bélférgek nem kerülnek a címlapra. Nem néznek ki jól és nem ölnek meg senkit. Amikor Davos fiatal vezetői szembesültek a számokkal, amiket mutattam önöknek, elkezdték a "Féregtelenítsük a Világ"-ot programot. Hála a Féregtelenítsük a Világnak, és számos ország kormányának, alapítványainak közreműködésével, 20 millió iskoláskorú gyermek lett féregtelenítve 2009-ben. Szóval a bizonyíték meggyőző. Cselekvést válthat ki.
 
El kellene kezdenünk. Nem lesz könnyű kezdet. Ez egy lassú folyamat. Kísérletezniük kell, néha az elméletet a gyakorlatiasságnak kell felülbírálni. Néha valami működik valahol, de máshol nem. Ez egy lassú folyamat, de nincs más kiút. A közgazdaságtan, amit javasolok, olyan mint a 20-ik századi orvosság. Egy lassú, egyezkedő folyamata a felderítésnek. Nincs csodagyógyszer, viszont a modern orvostudomány milliókat ment meg minden évben, és mi is megtehetjük ugyanezt.
 
Illetve most, talán visszamehetünk a nagyobb kérdésekhez, amikkel az elején kezdtem. Nem tudom elmondani, hogy a segélyezés a múltban segített-e egyáltalán, de visszajöhetünk ide 30 év múlva, hogy elmondjuk, "Amit tettünk, az valóban pozitiv változásokat idézett elő." Hiszem, hogy képesek vagyunk rá, és remélem, meg is tesszük.
 
Köszönöm.
 
(Taps)


 
Esther Duflo: Szociológiai kísérletek a szegénység felszámolásáért (videó)


 
Nyomor, pénz - és szeretet - (az előadás szövege)

 

Fordította: Pintér Krisztián
 
Személyes történeteink nagyon fontosak. A saját életünk története, ahogy magunkat látjuk, fontos.De mindenek felett az, hogy hogyan veszünk részt mások történeteiben, az a legfontosabb. Hat évesen hallottam először a szegénységről. Nem a szegényektől maguktól, hanem a tanítótól a vasárnapi iskolában, és Jézustól, a tanítón keresztül. Emlékszem, hogy megtanultuk: a szegényeknek szükségük van valamire, ételre, ruhára, fedélre, amit nélkülöznek. Azt is megtanultam még, hogy az én dolgom -- hatévesekkel teli osztálytermet képzeljenek el -- a mi dolgunk volt segíteni rajtuk. Erre kért minket Jézus. Azt is mondta, "ha megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg." Mondhatom, ez hatott rám.Buzgón próbáltam a világ hasznára lenni. Azt hiszem, mindenkiben megvan ez az érzés. De érdekes is volt, hogy Istennek segítségre van szüksége. Ez új volt nekem, és úgy éreztem, hogy valami fontos dolognak vagyok a része.
 
De azt is megtanultam kicsit később, hogy Jézus azt is mondta, nem pontosan idézem, hogy mindig lesznek szegények. Ez frusztrált és összezavart.Mintha kaptam volna egy házi feladatot, amit meg kellett csinálni, és ami érdekelt, de akárhogy is próbálnám, nem sikerülhet. Tehát zavarodott voltam, frusztrált és mérges, hogy talán valamit nem értek egészen jól. És nyomasztott is. És először életemben elkezdtem félni ezektől az emberektől, negatív érzéseim voltak velük szemben. Elképzeltem őket egy hosszú sorban,hogy sosem hagynak békén, mindig velünk lesznek. Mindig a segítségemet fogják kérni, hogy adjak nekik ezt vagy azt, amit szívesen megtettem,de nem tudtam, hogy ér-e ez valamit. És nem tudtam, mi lesz akkor, ha nem lesz már mit adjak,főleg, hogy a probléma sosem fog megszűnni. A következő évek sem hoztak javulást, továbbra is rossz híreket kaptunk szegénységben felnövő gyerekekről. Például gyakran láttunk képeketszomorúságról, szenvedésről. Hallottam, hogy mi minden fordulhat rosszra, ha szegény vagy.Hallottam betegségekről. Hallottam háborúkról.Ezek valahogy mindig összefüggtek.Összességében az a képem alakult ki, hogy a szegények élete szenvedés, szomorúság,pusztulás és reménytelenség.
 
Egy idő múlva kialakult bennem az, és talán másokban is, kiszámítható módon, hogy elkezdtem rosszul érezni magam, amikor csak meghallottam. Elkezdtem bűntudatot érezni a relatív gazdagságom miatt, mivel láthatóan nem sokat tettem, hogy javítsam a dolgokat. És szégyelltem is magam emiatt. És aztán, perszekezdtem eltávolítani magam. Kevésbé figyeltem oda a történeteikre, mint korábban. És már nem hittem, hogy a dolgok valaha változni fognak.Adakoztam továbbra is. Kívülről úgy látszott, még mindig megmozgat. Adakoztam pénzt és időt.Adakoztam, ha adta magát a helyzet. Ha egy kávé ára megmenti egy gyermek életét, legyen. Ki szállna vitába ezzel? Ha sarokba szorítottak, adtam. Amikor nem lehetett elkerülni. És amikor a rossz érzések összegyűltek bennem, hogy enyhítsem a saját szenvedésemet, nem pedig másokét. Őszintén szólva ezért adatkoztam, nem őszinte reménnyel, vagy izgalommal, hogy nagylelkűen segíthetek. Üzleti tranzakció lett belőle, egyfajta árucsere. Pénzért vettem valamit.Megvettem a jogot, hogy a saját dolgommal foglalkozzak és ne kelljen a rossz hírekkel törődni.Az a mód, ahogy megéljük ezeket a dolgokat,először is testetlenné tesz egy egész csoportot, élő embereket. Másodszor árucikké változtatja őket,ami elég ijesztő dolog. Szóval én ezt csináltam, és szerintem sokan csinálják. Fizetünk az eltávolodásért, megvesszük a jogot, hogy élhessük a saját életünket. Ez a fajta csere megakadályozza, hogy elérjük, amit leginkább akartunk. Útjában van annak a vágynak, hogy értelmesen és hasznosan legyünk jelen a másik életében, és röviden, hogy szeressük.
 
Szerencsére pár évvel ezelőtt megváltozott a helyzet, mert hallottam ezt az urat beszélni. Dr. Muhammad Yunus. Tudom, hogy sokan itt pontosan tudják, ki ő, de elmondom röviden, azok kedvéért, akik még nem hallották őt. Dr. Yunus elnyerte a Nobel-békedíjat pár éve úttörő mikropénzügyi tevékenyégéért. Ez három évvel azelőtt volt, hogy én hallottam beszélni. A mikropénzügy, aki esetleg erről sem hallott,mondhatjuk úgy, pénzügyi szolgáltatás szegényeknek. Vegyék a szokásos banki szolgáltatásokat, csak éppen képzeljék el olyanokra szabva, akik pár dollárt keresnek egy nap. Dr. Yunus megosztotta velünk saját történetét, hogy mit tudott elérni az általa alapított Grameen Bank. Beszélt többek között a mikrohitelről, ami egy kicsi hitel, ami segíthet elindítani vagy fejleszteni egy vállalkozást. Amint hallgattam, izgalomba jöttem, számos ok miatt. Először is, megtudtam, hogy létezik ez a módja is a világ javításának, hogy végre talán találtam egy lehetőséget úgy együttműködni valakivel és adni, megosztani amim van anélkül, hogy zavarna, vagy rosszul érezném magam. Izgalomba jöttem. De ami még fontosabb, olyan történeteket mondott a szegényekről, amiket nem hallottam korábban. Igazából az, hogy ezek az emberek szegények, mellékes volt. Ő vállalkozókról beszélt, akik keményen dolgoztak, erősek és okosak voltak, és reggelente azért keltek fel, hogy javítsák saját és családjuk életét. Ahhoz, hogy ezt gyorsabban és jobban tudják csinálni,csak egy kis tőke hiányzott. Ez egy elképesztő felismerés volt számomra.
 
Annyira mélyen megérintett, nehéz elmondani, mennyire hatott rám, annyira megérintett, hogy pár hétre rá felmondtam, és Kelet-Afrikába utaztam,hogy lássam a saját szememmel. Most először, hosszú idő óta, találkozni akartam ezekkel az emberekkel, a vállalkozókkal, és megnézni, miről is szól az életük. Három hónapot töltöttem Kenyában, Ugandában, Tanzániában, vállakozókat interjúztattam, akik száz dollárt kaptak üzletük beindítására. És eközben, először életemben,elkezdtem összebarátkozni néhány emberrel ebből a nagy, alaktalan tömegből, akik azelőtt olyan távoliak voltak. Összebarátkoztunk, és megismertem a személyes történeteiket. Újra és újra, miközben beszélgettünk, együtt voltam velük,elmesélték, hogyan változott meg az életük,bámulatos részleteket meséltek.
 
Hallotam kecskepásztorokról, akik a pénzből, amit kaptak, pár új kecskét vettek. Ettől az üzletük jobban beindul. Kicsit több pénzt kereshetnek. Az életminőségük megváltozik, jobbá válik. És igazán érdekes változások történnek az életükben: a gyerekeik iskolába mehetnek, moszkitóhálót vehetnek, zárat tehetnek az ajtajukra, hogy biztonságban érezzék magukat, vagy akár csak megcukrozhatják a teájukat, és úgy kínálhatják, ha vendégül látnak, és ettől büszkék lehetnek. Folyton ilyen élmények értek, ha húsz pásztorral is beszéltem egyhuzamban, ami tényleg előfordult,ilyen csodás változások, amik jelentősek voltak számukra. Volt még valami, ami nagyon megérintett. Ez mélyen átalakította a világképemet,megértettem, hogy még ha varázspálcám lett volna, és bármit meg tudok változtatni, valószínűleg az se lett volna elég jó. Mert a legjobb módja a változásnak az, ha az emberek a maguk útját járják, és eldöntik, hogy mi a legjobb nekik. Tehát ez nagy hatással volt rám.
 
Más érdekes dolog is történt, amíg ott voltam.Soha senki nem kért tőlem adományt, ami nekem természetes lett volna. Ha egyszer szegények, adakozunk. Senki nem kért adományt. És még csak azt sem akarták, hogy sajnáljam őket. Ha valamit, azt akarták, hogy jobban tudják csinálni azt, amit csináltak, a saját képességeikkel. Tehát a helyzet az volt, hogy az emberek hitelt akartak -- és ez ésszerűnek és nagyon érdekesnek tűnt. Amúgy én filozófia- és költészet szakon végeztem, és ekkor még azt se tudtam, mi a különbség haszon és bevétel között. Csak egy benyomásom volt, hogy a pénz használni fog. Ezeken a kis 100 dolláros tőkeinjekciókon át kerültem kapcsolatba az üzlettel. A farmerektől, varrónőktől és kecskepásztoroktól tanultam meg, hogy mi a haszon, a bevétel vagy a tőkeáttét. Az jutott eszembe, hogy ezeket a reményteli sikersztorikatmegoszthatnám barátokkal, családommal, és így talán sikerülne kis pénzt szerezni nekik, hogy tovább léphessenek az üzletben, és ebből nőtt ki aztán a Kiva.
 
Pár hónappal később visszamentem Ugandábaegy fényképezőgéppel, hogy a weboldalunkhoz,amit párommal, Matthew-val raktunk össze,néhány felvételt csináljak hét új barátomról, majd kitettem a vállalkozásuk sztoriját az oldalunkra, és a barátaimat és családomat bombáztam vele: "Azt hiszem, ez legális, a SEC még nem válaszolt a megkeresésre, de mit gondoltok, akartok részt venni ebben, és előteremteni a pénzt, amit kérnek?" A pénz egy nap alatt összegyűlt. Elküldtük Ugandába. A következő hat hónapban csodálatos dolog történt, a vállalkozók megkapták a pénzt, és a vállalkozásuk tényleg nőni kezdett, fenn tudta tartani önmagát, és az életük jobbra fordult. 2005 októberében, amikorra az első hét hitelt visszafizették, Matt én én levettük a béta szót az oldalról. Azt mondtuk: "A kísérlet sikeres volt,indítsuk el élesben." Ez volt a hivatalos indulás. Az első évben, 2006 októberéig, 500 000 dollár hitel ment át a Kiván. A második évre ez 15 millóra nőtt.A harmadikban az összeg 40 milliónál volt. A negyedik év végére majdnem elértük a 100-at. És mostanáig, nem egész öt év alatt, a Kiva segítségével több, mint 150 millió dollárnyi hitel jutott el a hitelezőktől a vállalkozókhoz, többmillió darab 25 dolláros csomagocskában, kétszáz országból.
 
Itt tart ma a Kiva, csak gondoltam megmutatom, hova jutottunk el. És ezek a számok és statisztikákpersze érdekesek és jó róluk beszélni, de a Kiva nekem a történetekről szól. Arról, hogy újrafogalmazzuk a szegények történetét. Arról, hogy úgy tudunk közeledni hozzájuk, hogy közbenmegőrizhessék a méltóságukat, hogy partneri viszonyban legyünk velük, és nem a szokásosadakozó-kedvezményezett furcsa helyzetben.Hanem olyan viszonyban, ami tiszteletet vált ki,reményt és optimizmust, hogy együtt többre megyünk. Tehát azt szeretném, hogy a Kiva ne csak a pénz áramlásáról szóljon, ami persze nagyon fontos, hanem remélem, hogy kicsit el tudjuk mosni azt a határvonalat, amiről azt tanultuk,hogy szegény és gazdag között van, ezt a hamis kettősséget, mi és ők, tehetős és nincstelen. A Kiva talán elmossa ezt a határvonalat. Mert ha ez megtörténik, felszabadultabbá válhatunk, hogynyitottabban, igazságosabban és kreatívabbanközeledjünk egymáshoz, és segítsünk egymásnak.
 
Képzeljék el, milyen érzés látni valakit az utcán koldulni, odamenni hozzá. Képzeljék el, milyen az.Aztán képzeljék el, mennyire más látni valakit,akinek van egy története, amit el akar mesélni,kemény munkáról, a vállalkozásáról. Lehet, hogy mosolyog, és el akarja mondani, hogy mit vitt véghez. Képzeljék el, hogy akivel beszélnek, az termel, létrehoz, és felvirágoztat, használja a tehetségét, hogy valami újat hozzon létre, aki felépítette az üzletét a semmiből, aki körül nem hiány van, hanem bőség, aki maga hozza létre a bőséget, akinek a keze tele van, és kínál vele, nem pedig üres, amit nekünk kellene megtölteni.Képzeljék el, hogy ilyen váratlan történeteket hallanak, olyanokról, akik minden nap korán kelnek, és fáradhatatlanul dolgoznak, hogy előre léphessenek. Ezek a történetek megváltoztathatják, ahogy egymásról gondolkodunk. Ha sikerül elérni,hogy egy segítő közösség jöjjön létre, részvétel ilyen történetekben egy kicsinyke pénzösszeg kölcsönzésével, azt hiszem, el tudjuk érni, hogy higgyünk egymásban, egymás képességeiben.
 
Számomra a Kiva csak a kezdet. És ahogy a továbblépésen gondolkodom, segít, ha átgondolom, hogy mit tanultam eddig. Az első, amit már mondtam, hogy a vállalkozás nekem új gondolat volt. A Kiva kölcsönvevői, akiket meginterjúvoltam, és akikkel megismerkedtem,megtanították nekem, mi a vállalkozás. Azt hiszem, a lényeg az, hogy elhatározzuk, az életünk javulni fog. Látunk egy lehetőséget, és elhatározzuk, hogy megragadjuk. Röviden: elhatározzuk, hogy a holnap jobb lehet, mint a ma, és hogy teszünk érte.A másik, amit tanultam, hogy a hitel egy érdekes módja a kapcsolódásnak. Ez nem adomány. Talán nem hangzik nagyon különbözőnek. De igazából ha adsz valakinek, ő megköszöni, és esetleg elmondja, hogy mennek a dolgok, ez egy dolog. De ha kölcsönzöd a pénzt, és aztán részletekben kapod vissza, alkalmad van rendszeresen beszélgetni velük. Ez a visszatérő figyelem, folyamatos figyelem nagyon fontos, hogy kapcsolat alakulhasson ki közöttünk. A harmadik dolog, amit hallottam azoktól, akiket megismertem, hogy ha amúgy minden más változatlan, ha az egyik lehetőség csak a pénz, a másik lehetőség a pénz és egy támogató, bátorító globális közösség, az emberek a közösségi változatot választják. Ez egy sokkal tartalmasabb, erősebb kombináció.
 
Tehát ezzekel az élményekkel gazdagodvakezdtem hozzá ahhoz, amit most csinálok. Ma már mindenhol vállalkozókat látok, annyira ráhangolódtam. És észrevettem, hogy sok támogató csoport van szerte a világban. A közösségi hálózatok nagyszerűek, mert egyre több és több ember lehet körülöttünk, akik segítségére számíthatunk. Tehát azon gondolkodtam, arra gondoltam, hogyan tudnánk ezeket a támogató közösségeket felhasználni, hogy még több vállalkozást katalizáljanak, hogy ösztönözzenek minket, hogy egy jobb jövőt teremtsünk?Utánajártam, mi a helyzet az Egyesült Államokban,és előjött néhány érdekes dolog. Persze, ahogy sejthetik, sok kis vállalkozásnak az USA-ban és világszerte továbbra is pénzre van szüksége, hogy nőjön és terjeszkedjen, vagy hogy átvészeljen egy rossz hónapot. Mindig találni a közelben valamilyen szükségletet. Mégvalami, amire rájöttem, hogy az erőforrások nem mindig onnan jönnek, ahonnan számítanánk rá, bankoktól vagy kockázati befektetőktől, vagy más támogató szervezetektől, hanem barátoktól, családtagoktól.Egyes statisztikák szerint a kis cégek beruházásainak legalább 85%-a barátoktól, családtagoktól jön. Ez kb. 130 milliárd dollár évente. Ez rengeteg. Harmadszor, ha az ember barátoktól kér kölcsön, az nagyon kényelmetlen, az ember nem tudja, pontosan mit kérjen, hogy kérje, mit ígérjen cserébe, pedig a legjobb szándék vezérli őket, és szeretnék kifejezni a hálájukat a segítőknek.
 
Tehát, hogy ki tudjuk használni a támogató közösségeket, és lehetővé tegyük a vállalkozóknak, hogy kitalálják, pontosan milyen pénzügyi konstrukcióra volna szükség, milyen megoldás volna jó nekik és a környezetüknek, ezen a hétencsendben beindítottuk a Profoundert, ami egy közösségi beruházás-segítő platform kis cégeknek, amivel a szükséges befektetést összeszedhetik ismerőseiktől. Beruházást. Nem segítséget vagy hitelt, hanem beruházást, dinamikus részesedéssel. Tehát a részvétel egymás történetében a jóban-rosszban elv mentén alakul. Röviden, ez egy kis cégekre kialakítottcsináld-magad befektető kereső. Arra jó, hogy csinálhatsz magadnak egy profilt, megadod a befektetési feltételeket, nagyon egyszerű. Úgy csináljuk, hogy bárki megértse, még én is, és akárki, aki használni akarja az oldalt. A vállalkozók megoszthatják a bevétel százalékát. Akár egymillió dollárig kereshetnek befektetőket tetszőleges számú képzetlen, hozzá nem értő befektetőktől,uram bocsá', egyszerű emberektől, akik majd részesedést kapnak a bevételből, a beállított feltételek szerint. A befektetők pedig választhatnak, hogy beszállnak-e a feltételek mellett, és a nyereséget kérhetik készpénzben, vagy dönthetnek úgy, hogy non-profit célokra fordítják. Tehát pénzért vagy egy ügyért. Azt remélem, hogy ez az eszköz hozzásegíti az ötletgazdákat, hogy utat találjanak az ötletük megvalósítására, és közelebb hozza hozzájuk a meglévő barátaikat, akik a legjobban ismerik őket, és szeretik, és támogatni akarják,hogy együtt valósítsanak meg valamit.
 
Ezen dolgozom most. Végül, még egy dolog. Ez itt csak egy eszköz. A Profounder éppen hogy csak elindult, és érezhető, ez számomra is világos, hogy ez csak egy eszköz. Az kell, hogy az embereket érdekelje, és használják, ahogy a Kivát is használták, hogy kapcsolatokat építsenek. A jó hír, hogy nem kell meggyőznöm Önöket, hogy törődjenek ezzel. Nem is fogom megpróbálni. Mert ugyan gyakran győzködnek minket, erkölcsi és morális érvekkel, vallásos érvekkel, hogy a törődés és a jótékonykodás boldogabbá tesz. De én azt hiszem, erről nem kell győzködni. Tudjuk mindannyian. Sőt, olyan jól tudjuk, annyira mélyen érint, olyan őszintén törődünk vele, hogy éppen azért nehéz, mert félünk, hogy elrontunk valamit,mert annyira fontos nekünk, hogy egymásnak segítsünk, és hasznosak legyünk egymás számára.
 
Tehát, amiért ma itt vagyok, a legtöbb, amit tehetek,hogy elmondtam Önöknek a saját történetemet. És emlékeztetek arra, hogy igenis törődünk. Szerintem mindenki tudja ezt. Tudjuk, hogy a szeretet elég erős ahhoz, hogy kimozdítson és bárorítson.Pillanat.
 
(Taps)
 
Köszönöm.
 
(Taps)
 
Köszönöm.
 
(Taps)
 
Nekem az adja az inspirációt, ha megállok, és odafigyelek mások történeteire. Hálás vagyok, hogy ma itt lehetőségem nyílik erre. És hálás vagyok, hogy minden egyes alkalommal biztos lehetek abban, hogy inspirálni fog az, amit a másik mond. És minden egyes alkalommal jobban és jobban hiszek a másik emberben, hogy csodálatos dolgokat csinálhat, és magamban, hogy segíthetek neki. És... felejtsék el az eszközöket, az erőforrásokat, az nem probléma.Hinni egymásban, bízni abban, hogy ha eljön a napja, mindenkiben ott a lehetőség, hogy csodálatos dolgokat vigyen véghez. Ettől fog a történet a szeretetről szólni, és ettől lesz a közös törénetünk egy reményt adó történet, ami mindenkinek jót hoz. Ez a hit egymásban,kételkedés nélkül, minden nap, akármivel is foglalkozunk, megváltoztathatja a világot, és így lehet a holnap jobb, mint a ma.
 
Köszönöm.
 
(Taps)
 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

17. oldal / 21

Chanson d'automne

új-iVisz

 

Ki van itt?

Oldalainkat 174 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs