|
Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Sebesség) |
|
Az a gyanúm, valamit kifelejtenek a relativitáselméletből. Van ugyanis egy furcsa sebesség, amellyel én személyesen foglalkozom. Ennek felgyorsításában, persze, illetékes az egész emberiség. Azért mondom, hogy az egész, mert a rengeteg másféle sebesség növelésére már berendezkedtek a tudósok, technikusok, sportolók, forgalmisták és hírközlők.
Csudálkozom is éppen eleget a motorok fordulatszámán, űrhajósok vakmerőségén, a százméteres síkfutók lihegésén, járművek robogásán, a hírek és pletykák villámgyors terjedésén, de engem egyre inkább érdekel az a furcsa sebesség, amit a tudományokból kifelejtettek.
Íme, miről beszélek. Ha igazságtalanul bántanak, s szomorú vagyok, fájjon valakinek az én szomorúságom, még mielőtt őt is éppígy megbántotta volna valaki. Ha csak azután érzi át az én bajom, akkor már elkésett nagyon, akkor hiányzik belőle az emberség sebessége.
Ha örömöm van, örüljön annak valaki, még mielőtt őt is hasonló öröm érné. Ha csak azután örül, elkésett megint, hiányzik belőle a jóság sebessége.
Azt hiszem, ez az a furcsa sebesség, aminek fokozásában illetékes az egész emberiség. |
|
Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat Akkor) |
|
- Nem is hiszem! És mondd, mikor mentél férjhez?
- Ó, már rég, szívem, éppen abban az évben, amikor azt a gyönyörű nercbundát megvette nekem Béla.
- Csakugyan, a te Bélád már akkor olyan kedves, olyan figyelmes...
- Ó, hát te ezt nem is tudod? Nem hozzá mentem én férjhez, szívem!
- Nem is hiszem! És mondd, kihez mentél?
- A mérnökhöz, szívem, épp akkor végezte az egyetemet, amikor a kontyomat levágattam. Emlékszel?...
Emlékszik. Persze, hogy emlékszik. Egy évtized fontosabb eseményeit is könnyedén el tudná sorolni, olyan jól emlékszik. Csak így kell kezdeni: Gagarin épp akkor ment fel a világűrbe, amikor ő a rakott szoknyáját kiégette vasalóval. A toronyblokkot épp akkor adták át a lakóknak, amikor ő a kígyóbőr táskáját elveszítette. Pont akkor halt meg az édesapja, amikor ő azt a gyönyörű, hófehér blúzát kivette a tisztítóból.
Milyen jól megértik egymást s a dolgok összefüggéseit! Titokban talán arra gondolnak mindketten, azért fontos a mai tereferéjük, mert éppen ma találják föl a rákszérumot, a világbékét vagy a kozmikus egyetértést.
Erre gondolnak?
Nem is hiszem. |
|
|
Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Sietés) |
|
Nem én találtam ki, mástól tudom.
Az antikvárius már kifizette a gyermeknek a könyvet, s épp fel akarta tenni a polcra, az eladók közé, mikor megszólalt a fiú:
- Kérem szépen, ha meg tetszene engedni, hogy egy kicsit még visszavegyem. Tetszik tudni, még nem olvastam ki egészen. Csak nyolc oldal van hátra.
Valamiért néha túlságosan sietünk e gyors szívverésű korban. Sietve adjuk-vesszük dolgainkat, azután meggondoljuk, vagy bánkódunk miattuk.
Vannak, akik elsietik a házasságot, a válást, a döntést, a munkát, a dicséretet, a büntetést, a bizalmasságot.
Egymást nem értjük meg, mert elsietjük a szavainkat. Véleményt mondunk, mikor még nincs is véleményünk. Válaszolunk, mielőtt megkérdeznének. Kérdezünk valamit, s nem várjuk meg a választ.
Jól mondta Freud professzor:
- Csuda, hogy drót nélkül telefonálhatunk, de még nagyobb csoda, hogy dróttal telefonálhatunk, és legnagyobb csoda, hogy két ember a puszta szó által megérti egymást.
Az értelem közlekedési eszközei a szavak.
Éppúgy ki tudnak siklani, fel tudnak borulni, képesek összeütközni, akár a járművek. Érzelmeink, indulataink kormányozzák őket.
Azokat kellene megtanítani, hogy az emberközi utak jelzőtábláira figyeljenek. |
|
Lehulló levél
Sokat és sokfélét beszélnek a népek. Azt mondják, ezer esztendőkkel ezelőtt nagy betegen ott ült a kínai császár a kertjében lévő teabokor árnyékában és törte a fejét, mitévő legyen, hogy kijöjjön az ő végzetes betegségéből. És egyszer a bögréjébe esett egy lehulló levél. Sokáig töprengett, kidobja-e a levelet, vagy ne dobja ki. Tudósokat hívatott maga köré, döntsék el ők, mi legyen azzal a levéllel. Mert okos ember lévén sejtette, nem hullott oda véletlenül az a levél. A tudósok azt mondták, legjobb várni. Aztán az idő kiforogja, mi legyen azzal a levéllel, egyelőre ne dobja ki.
Magára maradván, a beteg császár illogatott a teából és azt vette észre rosszabbul van tőle, mint azelőtt, hogy a levél a bögréjébe esett volna. És maga köré hívatta ismét a tudósait, mondanák meg, mi lehet ennek a rosszabodásnak az oka. A tudósok azt mondták, megvan a magyarázat: a lehulló levél gyógyszert csinált a lagymatag teából és a császár helyre fog jőni. A rosszabbodásnak pedig az az oka, hogy amikor a szervezetünkben megfordul a betegség, egyet még rúg belénk, csak azután hajlandó onnan kijőni.
Sokat és sokfélét beszélnek a népek. Azt mondják, ezer esztendőkkel ezelőtt kigyógyult betegségéből a kínai császár. Attól a teától, amelytől rosszabbul lett az elején. Mert úgy van elrendezve, hogy minden betegség egyet még rúg belénk, mielőtt elmenne tőlünk. Lehet, kettőt is rúg. Vagy hármat is. A makacsságától függően. De elmegy.
Most nem a kínai császár, hanem a világ beteg. Ilyenkor nincs mit csinálni. Várni kell.
Hátha egyszer teánkba hull egy lehulló levél. És ha így talál lenni, akkor várni kell. Mert amiképpen megmondták a bölcsek, minden betegség egyet még rúg belénk, mielőtt elmenne tőlünk. Lehet, kettőt is rúg. Vagy hármat is. A makacsságától függően. De elmegy. Csak éppen a rugdosást bírjuk ki.
|
|
