|
Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Kéz) |
|
Egy kicsi faluban fellibbent a buszra.
Könnyű volt, mint egy balerina, szép, mint a legújabb filmcsillag, s erősen fiatal. Frufru-frizurás szőke haja volt, dekoltált selyemruhája s nagy kék szeme, mint egy diónyi ég.
A sofőr is hátrafordult többször, a vénasszonyok olyankor felszisszentek, és megkapaszkodtak a széktámlákban.
A fiúk összebújva susmotoltak, találgatták, melyik nagyvárosból csöppent ide, meg hogy ajjaj, micsoda divat lehet ott!
A jegyes ember visszaadott a százasból. Két papírpénzt s két marék aprót.
Így láttam meg a kezét.
Anyámnak volt csak ilyen keze, mikor még egész nyáron át kapált. Napszítta, kérges ujjak, mély ráncú kicsi tenyér, akár az őszi szántás.
És arra gondoltam akkor, hogy ez a lány személyazonossági bizonyítványát nyugodtan otthon is felejtheti. |
|
Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Legenda) |
|
Régi görög legenda szerint a háború istene egy napon nem ment csatába, mert harci sisakjában fészket rakott a galamb.
Első hallásra nagyon szimpatikus volt nekem ez a szépen kitalált legenda-isten. Olyan, mint egy igazi ember. S a galamb is nagyon tetszik. Olyan, mint egy bátor ember.
Az ilyen nemcsak a csatákat nyeri meg, a szíveket is. Az ilyent hősnek nevezi a történelem.
Mert gyűlöletes lenne ez a legenda-isten, ha fogja magát, s fél kézzel kihajítja a galamb fészkét, hogy sárba tapossák a katonái.
És nem mennék utána többé, ha én lennék a katonája. Mint ahogy mihaszna lenne a galamb, ha fészket rakni elhúzódna valahová a front mögé, bokroknak aljába, messze, ahová nem hallszik el a dobszó, se a kürt, se a lovaknak nyerítése.
Csak ilyen istennel, csak ilyen galambbal szép ez a legenda. A bátor galamb figyelmezteti a háború istenét, gondolja meg, hová indul, s miért, az pedig meghallgatja a figyelmeztetését, fészkét ki nem dobja, gondolkozik egy kicsit, miként is cselekedjék.
Arról nem szól a legenda, hogy másnap mi történt, csatába ment-é az isten, s ez már nem is érdekes.
Fontos az, hogy győzött a gondolkozás, a tetteknek megfontolása, az értelem. S hogy emberhez leginkább ez illik, azt már a régi görögök is tudták. Bizonyság ez a gyönyörű legenda, amit sajnos, sokszor elfelejtett az emberiség. Hányszor is zokogott már azóta ez a föld szelíd galambok kidobása láttán... |
|
|
Modern-igyekezetű embernek tartom magam, divatszeretőnek, nem háborít fel az op-art, sem a miniszoknya, nem tartom veszedelmesnek a nitt-szeges, szűk nadrágokat, sem a hózentrágot, sem a piramis-díszes inget.
Mégis, javasolnék egysmást az illemszabály-tervezőknek. Igaz, nem valami új találmány, időszámításunk előttről származik, a VII. századból, a filozófus Zaleucus eszelte ki, ő iktatta be a korabeli illemszabályba a következőket:
...Lokriszi polgárnő az utcán kíséretül nem vihet magával egy rabszolgánál többet, kivéve, ha részeg. Lokriszi polgár nem viselhet drága szövetű köntöst és ékszereket, kivéve, ha céda helyek látogatására indul...
Az okos ötletet ezerhatszáznégyben is felhasználták, amikor egy ruharendelet végére odaírták: - A rendelet csupán a tisztességes emberekre vonatkozik. Züllött személyek és gazfickók hordhatnak, amit akarnak... |
|
Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Véletlen) |
|
Egyre bizonyosabb, hogy azok az apró, bolondos dolgok, amiket a véletlen játékának szoktunk nevezni, sokkal bonyolultabb és jelentőségteljesebb történések, mintsem gondoljuk.
Nagyot kacagtam magamban például azon, hogy egy szórakozott ember bejött a kávézóba, s fejjel nekiment a fogasnak. Azért mulattam rajta, mert nyomban a fogasra nézett, vizsgálta, hogyan is történhetett az eset, ahelyett, hogy a fejét tapogatta volna.
De emlékszem sok futballistára, akik ha földbe rúgtak, szintén visszanéztek, úgy tettek, mintha valamit keresnének, mondjuk, egy kilométerkövet, amely most dugta ki a fejét az évszázadok sötétjéből. Eszükbe sem jutott a lábukat hibáztatni.
Az az érzésem, hogy a véletlen nem azért rendezi meg az ilyesmiket, hogy csak kacagjunk egyet, hanem éppen a tanulságért.
Mert nyilvánvalóan nem lehet hibás a fogas, ha fejjel nekimegyünk, s a föld sem, ha labda helyett belerúgunk.
A véletlen sokszor nagyon jól tudja, milyen példát válasszon a mi okulásunkra. Persze, jókat nevetni sokkal könnyebb, mint tanulni belőlük.
Amikor erre rájöttem, jól megnéztem magam. |
|
