 |
|
Elekes Károly munkája |
Soha nem írtam naplót. Ha írnék, elvesznék a részletekben.
Ha most csak a tegnapi napomról mesélnék, hiába mondanék el mindent pontosan úgy, ahogyan történt. Elvesznék a részletekben.
Vegyük a szigorú tényeket: tegnap vendégeim jöttek. Svédországból, Elefántcsontpartról, Peruból és Ecuadorból.
Eddig rendben van minden. Semmi hazugság, semmi túlzás, semmi részletezés.
Vegyük a részleteket: jön Tar Károly barátom Svédországból, mondja, hogy hát itt két udvar van! Mondom, annyi van, két udvar. És milyen szépek azok a felfutó növények a szemközti falon! Mondom, szépek. Különösen nyáron.
Ilyenkor, ősszel szürke és szomorú minden...
Ismerkedjetek meg, mondja Károly.
Egy hölgy nyújtja a kezét, mondja a nevét és kérdi, jártam-e valaha Atyhában? Mondom, jártam. Mert mi most oda igyekszünk, Atyhába, mondja a hölgy.
Egy férfi is bemutatkozik, mondja, hogy ő viszi a társaságot autóval Atyhába.
Kérdem, hát ti nem hozzám jöttetek? Mindenki Atyhába megy? Mi van Atyhában? Mert úgy emlékszem, Atyhában a házakon kívül csak kövek vannak...
Azt mondja Károly, a hölgynek háza van Atyhában. Azt szeretné megnézni. És a köveket, mondja a hölgy, a köveket is szeretné megnézni. Hogy megvannak-e még a kövek. Atyhában...
Mondom, gyertek be, üljetek le, érezzétek jól magatokat addig is, míg mennétek tovább. Atyhába.
Te tudod, hogy hívják ezt a fiatalembert, aki itt ül veled szemben? –kérdi Tar Károly. Úgy hívják, hogy Tar Károly!
Mondom, ez roppant érdekes, mert ebben a házban még soha nem járt egyetlen Tar Károly sem, most pedig kettő is van! Két Tar Károly.
De te azt nem tudod, hogy ki ez a másik Tar Károly, mondja a barátom, Tar Károly. Ez a másik Tar Károly a francia hadsereg tisztje. Most érkezett Elefántcsontpartról.
És mind a hárman megyünk Atyhába.
Kérdem a francia hadsereg tisztjétől, a másik Tar Károlytól, van-e kedve mesélni nekem valamit Elefántcsontpartról, soha nem jártam arrafelé. Vagy legalább arról, milyen csapást szándékszik mérni az ellenségre, légicsapást-e, vagy szárazföldit?
Azt feleli, szárazföldit. Mondom, az jó, de van-e ellenség, akire azt a csapást mérhetné? Azt mondja, még akad ellenség erre-arra a világban...Mondom, az jó, mert van nekem egy barátom, generális, maholnap teljesen leéli életét és még soha nem volt háborúban, nem kedvezett neki ez a hosszú békeidő...
Hozhatok egy sört?
Ne hozz, mert a sör hideg, mondja Tar Károly. És meleg sört hozhatok? Azt se, neki sör nem kell, se hideg, se meleg.
Teát?
Azt igen. Milyen tea? Mondom, szép a doboza, az van reá írva, hogy Tropical.
Az jó, de csak mézzel, mert a cukor árt az egészségnek, mondja Tar Károly. Itt a mézes üveg az asztalon, igaz, méz csak az oldalán van, s a fenekén valamennyi, mert a minap elutazott a feleségem és én roppant hanyag ember vagyok.
Ilyenkor azt kell csinálni, hogy az ember beleönti a teát az üvegbe és forgatja, rázogatja. Ameddig a méz feloldódik. Ha ezt nem akarod, akkor marad a cukor. Pedig a cukor árt az egészségnek, mondja Tar Károly.
Aztán elbúcsúztak. Siettek Atyhába.
Még nem mentek ki a kapun, amikor a fejünk fölött nagy robajjal elhúzott egy lökhajtásos repülőgép. Nem szállt le az udvarunkon.
Azt hiszem, sietett Atyhába.
Estefelé három vándorló muzsikus látogatott meg. Nem pont engem, hanem általában a város főterét. De én voltam a zenészekhez legközelebb, tehát inkább én tekintettem őket vendégeimnek, mint mások.
Furcsa öltözetű fiatalok voltak ezek a muzsikusok. Engem valósággal vonzanak a furcsa öltözetek. Ezért ha futólag is, de barátságot kötöttem velük.
Mondom, nagyon szépen muzsikáltok, honnan kerültetek ide? Az egyik azt mondja, ő Peruból jött, a másik kettő Ecuadorból való.
Aztán elmondták, milyen gyönyörű minden Peruban és Ecuadorban. Különösen az időjárás ragyogó. Állandóan ragyog a nap, meleg a tenger, tiszta a levegő. De ők annyira szeretnek muzsikálni, hogy eljönnek ilyen ködös, hideg éghajlatú tájakra is, mint amilyen most ez a város.
Mondom, az én udvaromon kellemes az időjárás, se köd nincs, se nagy hideg. A falakra felfutó növények minden szélsőséges időjárástól megvédik az embert, jöjjenek hozzám, szívesen látom őket.
Már vártam, hogy azt mondják, most nincs idejük, mert sietnek Atyhába.
Kérdem a nagyhajú Peruitól, mégis, mire kellene figyelnem legjobban, ha elmennék Peruba és Ecuadorba? Mert nem árt, ha tudja az ember, hol, mire számíthat...
Azt mondja, bármikor szívesen látnak, hiszen már mondhatni barátok vagyunk. De ha arra járok, jó, ha mellőzöm az ékszerek viselését. Nagy a világ, sokfélék a népek... Mondom, miféle ékszerekről beszélsz, mert rajtam ékszer soha nem volt és most sincs. Azt mondja, sajnos, rajtuk volt. De Elefántcsontparton is muzsikáltak és ott valami csavargók megszabadították őket az ékszereiktől.
Nem meséltem el, hogy nekem már Elefántcsontparton is van barátom. Tar Károly. Hadiember, magas termetű és erős. Csak egy szavamba kerül és szárazföldi csapást mér az ellenségre, ha úgy hozza a helyzet. Márpedig aki ékszert lop, az ellenségnek számít, Elefántcsontparton ez a szabály.
El is felejtettem mondani, hogy ha Atyhába mennek, ne mellőzzék az ékszerek viselését. Mert Atyhában tolvaj nincs. Csak házak vannak és kövek.
Elveszni azért ott is el lehet veszni. Különösen a részletekben.
