Fotó: Ádám Gyula
Eleget nyüsletett a macskás Sáriné, hozta, vitte a pletykát a falunkban, akkora sár nem tudott lenni az utakon, hogy le ne ment volna alszegbe is a legfrissebb hírekkel, hallottad-e Juliska, miket csinálnak mostanában ezek a furcsa Magyariék?
Eleget nyüsletett a macskás Sáriné, hozta alszegből a hírt, vitte egyenesen Vargáékhoz, hallottátok-e, viselős ez az alszegi Juliska, az bizony, viselős, hiába takargatja a hasát, kilátszik úgyis a domborodás, törheti a fejét, kit nevezzen meg a gyermek apja gyanánt, ha megszületik a csöppség.
Eleget nyüsletett a macskás Sáriné, hiába minden, még most is tele van a falu titokkal, megfejthetetlen, csuda dolgokkal van tele. Senki nem tudja, kinek építik a sportpálya fedett lelátóját, a hatóságnak-e, vagy pedig felsőbbrendű vendégeknek, hogy el ne ázzanak a pályára való lenézés közben, ha jön egy jó, nagy zuhé. Mindenki csak sejt valamit, hallgat, találgat, kételkedik és csodálkozik.
Eleget nyüsletett a macskás Sáriné. De most már vége a sejtésnek, hallgatásnak, találgatásnak, vége a kételkedésnek és csudálkozásnak. Megjelent végre egy ausztrál fickó, úgy jelent meg, mint a fényes üstökös, vagy a villám. Ott csap le, ahol éppen akar. Az igazsággal csap le, a csóré igazsággal, s ahová lecsap, ott országok maradnak meztelenül, királyok, elnökök, diplomaták, szenátorok és püspökök maradnak úgy, mint az ujjam kesztyű nélkül. Kiszivárognak a rejtett titkok, elszólások és mutyizások. Szándékok, tervek jönnek elő a homályból, a sötétségből, a ködből, asztalok fiókjaiból, az eldugott lajbizsebekből, kiderül, hol csattant el egérfogó. Még azt is megtudjuk immár, gömbölyű-é egy fontos ember feje, vagy ovális, mint a besztercei szilva.
|
Fotó: Imreh Albert
A sors összehozott egy vadidegen, eléggé nyomorúságosan öltözött emberrel. Ilyenekkel általában éjnek idején, csöndes vasúti állomásokon lehet találkozni.
Beszélgettünk. Olyasmikről beszélgettünk, amikről eddig senkivel sem beszélgettem. Például arról, hogy jóból is megárt a sok, s mert a boldogság jó, mennyi lehet az az öröm, ami már ártalmas az egészségre. Ezt ő fogalmazta meg. Erre én azt mondtam neki, szerencsés ember lehet, ha ez az ő gondja.
Azt felelte, tévedek, mert neki fogalma sincs a boldogságról, nem volt része még benne. De ez a kérdés foglalkoztatja, mert soha nem lehet tudni, mit hoz a jövendő. Hátha egy napon megüti a lottó főnyereményét? Jó, ha erre is előre fölkészül az ember.
Kérdem, mégis, milyen stádiumban van ezzel a fölkészüléssel, az elején-e, vagy már a vége felé. Azt feleli, a közepes stádiumban lehet, mert képzeletben már megütötte a főnyereményt. Aranyat is vásárolt képzeletben. De sokat. Annyit, hogy karórán, ékszeren kívül aranyból való ágyat is vett magának, mert eddig ócska vaságyon aludt. És nem egy aranyból való ágyat vett, hanem tízet, hogy legyen, ha már van miből. És pont ennél a pontnál akadt meg a stádiumban. Mert ha már az embernek van tíz arany-ágya, kipróbálja mind a tízet, olyan a természete, telhetetlen. De hogy lehet egyetlen éjszaka leforgása alatt tíz ágyban aludni? Ahogy elszenderedik az egyikben, kelhet is föl, hogy kipróbálja a másikat és így tovább. Tehát nem alszik egész éjjel, csak rendezgeti a pokrócot, lepedőt, párnát. És reggel, nagy, kialvatlan, piros szemekkel néz maga elé, elátkozza a lottót, hogy miatta nem tudott nyugodtan aludni. Mint ahogyan a vaságyban tudott, a kopott pokróc alatt.
|
|
Megspóroltunk egy herceget |
E-mail |
Fotó: Báthori Zsigmond
Régen, amikor még kocsmába jártam, hallgatni jártam a kocsmába. Ha sokat ittam, leborultam a kocsmai asztalra, úgy hallgattam. Leborulva. Apró búbánatok, sértődések, szomorúságok vacogtak a hallgatásomban. És revolúció! Hogyne lázongott volna a lelkem, mert amikor végignéztem a rekedten éneklő, részeg társaságon, nem láttam magam körül egy árva nemes embert. Egy okos beszédű, halkszavú, falusi tudóst szerettem volna látni a közelemben, akibe kevesebb búbánat, sértődés és szomorúság rekedt, mint belém.
Mondtam is magamban, leborulva, milyen falu az én falum, hogy a kocsmában megkérdezni sem érdemes senkit, például arról, miért nem teremnek minálunk hírességek? Bezzeg, vannak falvak, ahol szobrok állnak a főút mellett, kőbe, márványba öntve és koszorúzni járnak oda a miniszterek.
Egy napon mellém telepedett egy pénzefogyott ember és azt kérdezte tőlem, hát belőled mi lesz öcsém, mert az idő telik...Kérdem, hát mi kellene, hogy legyen belőlem, bátyám? Valami híres, nemes ember, felelte a pénzefogyott ember. Mégis, milyennek képzeli azt a híres, nemes embert, szögeztem neki a kényelmetlen kérdést.
|
Mint gyarló, elfuserált ember, sokszor nézek föl az égre, s le, a földre is. És sokszor fölteszek magamnak egy bűnös, szemtelen kérdést: milyen szemmértéke lehetett Istennek, amikor ezt a világmindenséget teremtette? És milyen eszközzel számította ki, hogy mi mekkora legyen? Nagy-e, vagy kicsiny? És miből mennyit érdemes teremteni ahhoz, hogy a világnak értelmes kinézete legyen.
|
|