Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap
Nyári mesék

Imreh Albert fotói alá

A Nyári mesék cím alatt Imreh Albert néhai papolci fotóművész néhány képének margójára született egy maroknyi történet. A művész bemutatását a Fotóművészet-ben megtalálhatják,



Nyári mesék / A csoda

 

alt
 
A negyedik szomszédban unoka született. Vagyis hát nem éppen ott, csupán az ott lakó idős házaspár lettek újra mámi és táti. 
 
Ez úgy derült ki, hogy az egyik vasárnap délelőtt Berci bátyót szíves vendégnek hívták, fotografáló masinájával együtt. A bátyó - nem mai csirke! - értett a szóból, át is szekerezett-motorozott időben a portára. Ahol akkor már, a kiskertben álló asztalra, leterített pokrócon, hófehér pólyában ott hasalt közszemlére a kisunoka, akit a felnőttek - szülők, nagyszülők, rokonok, szomszédok - csodálata vett körül.
 
Mikor Berci bátyónak sikerült mindent beállítania (amit be kellett állítani, de ezt ő jobban tudja, mi hadd ne emlegessük), a kisunoka, aki addig gyámoltalanul, hason fekve, ide-oda járó szemekkel, gurgulázva, öklét szopogatva nézte maga körül a nagyok sürgölődését, hirtelen felpöndörödött, mint parázson a szalonnahéj és a mutatványon maga is meglepődve, gyenge nyakával egy pillanatra levegőbe emelte a fejét.
 
A körül állók nem hittek a szemüknek. Hangosan álmélkodtak, kacagtak, a térdüket csapdosták, brávóztak és újráztak, miközben a csoda csak egy pillanatig tartott: a fejecske esetlenül visszahullott a pólyapárnára, a kis lény pedig nyöszörögni, majd sírni kezdett, hátacskája csak úgy rázkódott a rátört szomorúságtól.
 
Az apukának - tanítóember volt - akkor úgy tűnt, hogy ez a hihetetlen pillanat kísértetiesen emlékeztet egy száz valahány évvel korábbira, amelyben Petőfi Sándor megpillanthatta két hetes Zoltán fiát, amint az a szeme láttára, csodálatos módon ülő helyzetbe tornázta föl magát. Hogy is írta a költőnk a naplójában?
 
" Első bravourja az volt a fiamnak, hogy két hetes korában fölült az ágyán. E testgyakorlat annyira megtetszett neki, hogy aztán folyvást practizálta. Persze csak néha sikerült neki, s akkor is oly fáradsággal, hogy elvörösült és elkékült bele."
 
No, hát ez nem volt éppen ülés, állapította meg magában a büszke papa, de csodának azért csoda. Ebben megegyezhetünk. Ezért nem szólt egy szót sem, megtartotta magának a Petőfi-párhuzamot, s azt nézte közelebbről, nem kékült-e, nem zöldült-e el síró csemetéjük a nagy attrakció nyomán, amit attól kezdve ha nem is unos untalan, de egyre biztosabban és sikeresebben "practizált".
 
Igaz volt ismét csak a tanulság: minden csoda három napig tart. Vagy addig sem...
 
Nyári mesék / Este a madártanyán

 

altBerci bátyó szereti az estéket. Bár fél is tőlük, a hosszú éjszakáktól, amiket altató nélkül nem tudna átvészelni. Szerencsére, altatója még van, de olykor elfelejti bevenni, annyira belefeledkezik az alkonnyal beköszönő este hangulatába.
 
Ablaka alatt terebélyes orgonabokor áll. Nyáron hűs árnyat nyújtó paraván, s minden időkben találkahelyet nyújtó madártanya, ahol a környék égi vendégei találkát szoktak adni egymásnak. Ezek legtöbbször a verebek. Ők vannak többségben, legalább is itt, a falu szívében. Az énekes madarak inkább a kertek fáin keresnek maguknak fórumot, ahol nem csak trécselni, hanem dalolni is lehet, ha kell, akár magányosan is, csak úgy, az éneklés öröméért.
 
Berci bátyó szereti a lírát is, de a hétköznapok még jobban érdeklik. Ezért sose mulasztaná el szemmel tartani az esteledő madártanyát a háza előtt, azon egyszerű oknál fogva, hogy az orgonabokron túlról a főutca élete is odalátszik az ő ablakába, s ezzel az esti kukucskálásával két legyet is üt egycsapásra: kilesi az esti verébzsinatot, illetve falustársai alkonyi jövésmenését.
 
Berci bátyó soha életében nem próbálkozott versírással. Minden egyébbe belevágott, de ezt a luxust meghagyta azoknak, akik nappal is álmodoznak. Bezzeg ő, éjjel is csak a napi gondokat forgatja, őrli, teszi-veszi a fejében. Pedig ha megpróbálná, ha rájárna a gusztusa, talán őbenne is megszületne ez a néhány igénytelen strófa, ami nem változtat ugyan egy fikarcnyit sem ezen a világon, de valahogy elviselhetőbbé, szerethetőbbé teszi, akár az ő fotográfiái.
 
Ha nem, hát nem, megtesszük helyette, odaképzelve a homályos ablaküveg mögé az ő halványan áttűnő busa fejét, pamacsos bajuszát, csillogó-villogó szemüvegét s mögötte a kiapadhatatlan kíváncsiság tágra nyílt pupilláját...
 
*
 
Ott hol az orgonaágak
kesze-kuszán csupaszon
várják amíg a madárhad
összegyűlve zsinatol
 
ott ahol az ablak mögül
ki-kilesve hallgatom
csicseregve és fecsegve
mint száll ránk a nyugalom
 
minden dolgunk kibeszélve
egy szál titkunk se maradt
belőlük szőtt álmaikkal
ülnek el a madarak
 
olykor halkan felsipítnak
kileng az orgonaág
én meg álmatlan tűnődöm
milyen lesz majd odaát
 
(Imreh Albert fotói)
 
Nyári mesék / Fürdőzők

alt

 

 
Nyári mesék / Dallas

 

alt
 
 
 
 
Nyári mesék / A viadal

alt

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>

3. oldal / 8

Chanson d'automne

új-iVisz

 

Ki van itt?

Oldalainkat 471 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs