Egy kis friss utazásos:

A mai út úgy kezdődött, hogy 23 perccel a vonatindulás előtt kiértem az állomásra. Gondoltam, megveszem a jegyet és utána kényelmesen beszerzem a szomszédos boltocskában a Pécsről-elrugaszkodáshoz szükséges (szokásos) reggelimet, a virslis párnát és a 3 barackos és 3 túrós fornettit. Vannak dolgok, amik nem változnak. 
Nade! Ha az ember –akár csak véletlenül is - közeledik bármely állomás épületéhez, azonnal csökkenni kezd az esélye arra, hogy a napja az általa eltervezett módon folyjon le. Merhát ugye, vannak dolgok, amik nem változnak. 
Két pénztár volt nyitva. Mindkettő előtt kb. 30 ember sorakozott. Beálltam az egyikbe. Nyilván nem haladt. A „mi pénztárosnőnk” kedélyesen cseverészett egy 60 körüli nővel, aki szélesen gesztikulált egy óriási csokor levendulával.
Kb. 15 perc elteltével többen begyanítottuk, hogy a levendulás nő elhadonászta a vonatunkat. Megkezdődött a morgás, hogy már csak 8 perc van. A hangzavar fokozatosan erősödött, többen előre kiabáltak, hogy haladjunk. Már csak 3 perc volt, és előttem még 4 ember, mikor a pénztárnál álló fiatalember elővette a kártyáját és betette a forgóizébe. Na, mondom: " Még ráadásul kártyával…Ennyi volt. Vége.”
És ekkor a kártya tulaja megfordult és megszólalt jó hangosan: Ne aggódjanak, senki nem fog lemaradni, máris megkeresem a forgalmistát és megkérem, hogy tartsa még vissza néhány percig a vonatot, mert több, mint 20 perce állunk sorban.
Hát, gyerekek! Látni véltem, ahogy hősünk szupermenpalástja meglibben a napfényben, miközben elhagyta a terepet.
És a vonat valóban megvárt! A fiatalember és a kalauznő kedélyesen társalogtak a peronon, miközben mi többen, egyenlő követési távolságot tartva vágtattunk el mellettük.
Azt már inkább el sem mesélem, ahogy a levendulásnő a fülkémben egy gázgyújtónak látszó tárggyal masszírozta (??) az arcát…

Majdnem

Az egyik szobatársam, Rozika (néni, mivel, az utánam következő legfiatalabb beteg is 60 éves, de ilyen fiatal sem túl sok van, pl. Rozika is bőven a hetedik x-et tipegi) kapott ma egy műanyag poharat, benne egy dugós kémcsővel. 
Instrukció: "Rozika néni, ebbe kellene a pisit beletenni". 
Rozika mozgáskordinációját látva a "beletenni" helyett én inkább a "belevarázsolni" szót használtam volna. 
De Rozika sem ma kezdte! Úgyhogy reggel vígan egyensúlyozta a pohárban a teli kémcsövet a lift felé.
Fél óra múlva összetalálkoztunk a szobánk felé menet, ismét a liftben. Rozikánál egy újabb pohár, benne egy steril kémcső. 
Mondom: Naaa, Rozika, mi történt? Elpárolgott mire leértél a nővérszobába?
Rozika: Neeem! Csak rossz kémcsövet adtak.
Én: Hogyhogy??
Rozika: Mert az sima vizsgálathoz volt és tenyésztéshez kellett volna. Az Erdős névre szólt én meg Bokros vagyok.