|
Egyszer, egy idősebb Cherokee bennszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól:
"Harc dúl bennem... egy szörnyű háborúskodás két farkas között.
Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az
önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.
A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.
Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben."
A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját:
"Melyik farkas fog győzni?"
Az öreg Cherokee egyszerűen ezt felelte: "Az, amelyiket táplálod." |
|
Vehetsz házat,de otthont nem;
Vehetsz ágyat,de álmot nem;
Vehetsz órát,de időt nem!
Vehetsz könyvet,de tudást nem;
Vehetsz pozíciót,de tiszteletet nem;
Megfizetheted az orvost,de az egészséget nem!
Megveheted a lelket,de az életet nem;
Megveheted a szexet,de a szerelmet nem! |
|
|
Még egy jó kis példamese:) |
|
Volt egyszer egy csoport béka. . . . . . akik versenyezni akartak.
Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni.
Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és bíztassák a békákat.
Elkezdődött a verseny. . . De. . . A nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára.
Ilyeneket mondogattak: „Oh, de fárasztó!!! Sosem fognak feljutni!“
Vagy: „Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!“
 A békák kezdtek lemaradozni. . . . . . egyetlenegy kivételével aki élénken kapaszkodott felfele. . .
A nézők kiabáltak: „Ez túl fárasztó! Senki sem fog feljutni!“
Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza. . . . . . Csak az az egy haladt tovább kitartóan. . .
Egyáltalán nem akarta feladni!
Végül mindenikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambicióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára! Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek. Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje hogy feljusson a csúcsra.
Ekkor derült ki, hogy. . . A győztes béka SÜKET volt !!!
A tanulság?
Sose hallgass azokra az emberekre akik mindig negatívok és pesszimisták. . . …mert ők elrabolják a legszebb vágyaidat és reményeidet, amiket a lelkedben hordozol!
Gondolj mindig a szavak erejére,
mert bármit hallasz vagy olvasol befolyásolja tetteidet! |
|
Egy elgondolkodtató példamese... |
|
Istennel beszélget egy ember: -Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol. Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta:
-Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt,
mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú
nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve
beszélgettek egymással. A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
-Én ezt nem értem!
-Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak ‘képesség’ kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak. |
|
