|
Már így pár óra elteltével tényleg kifejezetten zavar, hogy a mögöttem ülő nő folyamatosan olvassa amit írok.
Látom a laptopban, ahogy visszatükrözi. Látja magát is benne, meg engem is. Néha összeakad a szemünk a visszatükröződésben. De az sem zavarja. Meg az sem, hogy ezt is látja, amit most írok.
Meg ezt is.
Meg ezt.
Ezt is.
Ezt is.....
Sebaj.
{jcomments on} |
|
Érzelmek tengerében élünk |
|
Megfigyeltétek már az érzelmek "áradását"?Ahogy tesszük amit teszünk és a tetteink hatást gyakorolnak másokra.Mintegy hullám söpör végig az érzelem amit kiváltunk vagy kiváltottak belőlünk.Ha megsértenek,rossz kedvünk lesz és jó eséllyel mi is megsértünk valakit.Direkt.Tudjuk,hogy amit továbbadunk az rossz,de mégis továbbadjuk.Ez ugyanaz a "durcizás" amit gyermekkorunk óta képtelenek vagyunk kinőni.Akkor még nem tudtuk szavakba foglalni az érzéseinket,és sirtunk,azért,hogy a felnőtt átérezze amit mi
érzünk,hogy részese legyen a mi tapasztalásunknak.Ez a tulajdonságunk mind a mai napig bennünk van.Meg akarjunk osztani másokkal az érzelmeinket.De nem csak a rosszakat,hanem a jókat is.Mostanában inkább a rossz érzések terjedésének adunk teret,ezért vagyunk olyan sokan szomorúak,ezért tűnik minden olyan kilátástalannak,mert a legtöbben körülöttünk nem akarnak egyedül megbirkózni a szomorúsággal és továbbadják.Az hogy a körülöttünk lévő világot milyennek látjuk fejben dől el.Lehet a legrosszabb dolgot is ami velünk történt pozitivan szemlélni.Nem kudarcként,hanem értékes tapasztalatként emlékezni rá.Nem szabad hagyni,hogy a múltunk problémái megbélyegezzék a jelenünket.Minden ami veled történt,te vagy,formálta a jellemedet.Minden ami történni fog még veled az is te vagy.Ezt úgy értem,hogy bármilyen dolog is fog veled történni,te döntheted el,hogy hogyan fogsz viszonyulni hozzá,pozitivan,vagy negativan fogod-e fel majd azt az eseményt.Ha pozitivan
fogod fel,nem próbálod eltaszitani magadtól a tapasztalást,akkor tanulni fogsz belőle,és jó eséllyel nem kell újra elszenvedned.Ha negativan állsz hozzá,próbálod szőnyeg alá seperni,vagy csak egyszerűen tragédiaként fogod fel és elmerülsz az önsajnálatban,abból nem
fogsz tanulni,és jó eséllyel ezeket a negativ gondolatokat átadod a körülötted élőknek is.
Szóval úgy képzelem el ezt a dolgot,mintha dominóznák.Az első elemet elinditó erő hat az összes többi elemre is,mert továbbadják azt egymásnak.Meg lehet változtatni valaki gondolkodásmódját.Az őt érő pozitiv és negativ hatásokkal.Mi manapság mindenhonnan csak a rossz dolgokat halljuk,és már képesek vagyunk még a jó dolgokat is rossznak látni.
Mi lenne,ha lenne egy nap minden hónapban,amikor mindenki,legalább 3 jó dolgot megtesz egy idegennek,nem nagy dolgokra gondolok,csak olyanra aminek te is örülnél,és feldobná a napodat.Mondjuk,előreengedni valakit az ajtón(nem csak lányokat lehet ám)vagy átengedni a zebrán,megdicsérni,jó napot kivánni(nem az üres köszönésre gondolok)vagy csak rámosolyogni.Ha valakit jobb kedvre tudsz deriteni,biztosan tovább fogja majd adni ezt az erőt másnak is és akkor nem csak a szomorúság hullámai terjednének szét közöttünk.
Tudom,naivnak tűnik ez az egész,de csak mert már eleve negativan állunk hozzá.A gondolkodásunkon kell először változtatni,ha változtatni szeretnénk a körülöttünk lévő dolgok alakulásán.
|
|
|
Mai kávé
Először lefotóztam, aztán belekortyoltam, majd a hatalmas, habos kortyot egy az egyben tüdőre küldtem. Utána telefújtam vele a klaviatúrát, a maradék egyik felét az ágyneműmbe, a másikat a szőnyegre folyattam a számból fuldoklás közben, és a párom ezt végighallgatta egyenes adásban telefonon és miközben kérdezgette, hogy "Miazistenvanmárott?Jólvagy?Hallóóó?Jólvagy?", csak azt hallotta, hogy hörgök, meg köhögök. Azt nem látta, hogy eközben rémülten törölgetem a klavit, mert gép nélkül akkor sem tudnék élni, ha megfulladnék.
 kv
|
|
Bár már 2 és fél éve van jogsim, nagymamám ma délután ült mellettem először.
Kb. 50 méter után már úgy nevettem, hogy le kellett húzódnom az út szélére, mert nem bírtam vezetni.
Az első 10 méter után:
Ő: - Te! Hát úgy kanyarodsz ki, hogy szét sem nézel?
Én: - Szétnéztem. De nem jött semmi.
Ő: - Ott meg kell állni.
Én: - Miért álltam volna meg, ha nem jött semmi? Stopp tábla sincs. Szétnéztem.
Ő: - Dehogy néztél. Csak kivágódtál.
Én:
Kb. huszonöt méternél:
Ő : - Jajjj, jajjj rángat a kocsi, mit csinálsz?
Én: - Ne parázz már csak vizes a cipőm talpa és lecsúszott a pedálról.
Ő: - Kezd halálfélelmem lenni.
Én: - Mama, így hosszú lesz az út (3km). Lazíts, lélegezz mélyeket. És biztos ami biztos, kapaszkodj.
Kb. 45 méternél:
Ő : - Héjjjj, mit csinálsz? Egyenesen megyünk neki a villanyoszlopnak!
Én: - Dehogy megyünk! (Épp megyünk amúgy) Csak kerülünk egy aknát.
Ő: - Mindjárt nekimész!!! És fél kézzel fogod a kormányt. (1 másodpercig fogtam egy kézzel!) Tessék két kézzel fogni!!!
Én: - Ez hihetetlen. Nagggyon kész vagy! (Leállok, röhögök, folyik a könnyem)
Valami azt súgja, hogy a „The Mother Road”-on ( 66-os út) nem együtt fogunk végigautózni. Nem vállalnám, hogy valamelyikünk inkább kiszálljon a sivatag kellős közepén
|
|
