Hogy a meghatottság elszorította-e a torkom, vagy megkérdeztem-e, miután tudatosult bennem, hogy mire mondtam igent, nem emlékszem. Ha akkor nem is, kicsivel később megtudakoltam: „Szóval olyan munkát végezzek majd, mint Winston Smith Orwell 1984-ében?” A főszerkesztő elmosolyodott, aztán nevetni kezdett. „Úgy nézek én ki, mint egy (szörnyűbb: mint a) Nagy Testvér?” Ez annyira abszurd volt, hogy én is kacagtam, ezzel le is zártuk ezt a témát.

„Alig hallottam, sorsomba merülten, / hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.” Ez már József Attila megigéző és megdöbbentő, magyar és kelet-európai Duna-parti vallomásából való, előjelezve a Bibó István leírta nyomorúságát világunk e fertályának. Nem kiforgatva és félreértelmezve a második tagmondatot, így variálok: a felszín a politika, a mély a történelem.

A politika itt és most (és teszi ezt az utolsó politikus végezetéig, végzetéig) fecseg. Papirusztekercsekből, ékírásos táblákból, pergamenekből, könyvekből, hangszórókból, rádiókból, tévékből ordít s vigyorog ránk, és fecseg. Minden pillanatban zajlanak háborúk, meggyilkolnak embereket, folynak diplomáciai puhatolózások, csatározások, nyílt vagy titkos tárgyalások, köttetnek és szegtetnek meg békék…

A politika fecseg.

A történelem hallgat.

Hiába faggatja, kutatja Hérodotosztól, Tacitustól kezdve Spengleren, Toynbeen át Dubyig, Mandrouig (s nehogy már a kezdet kezdetén kritika érjen, s ugyanezen oknál fogva élőket nem említve: Anonymustól, Kálti Márktól kezdve Hóman Bálinton, Szekfű Gyulán át Unger Mátyásig, Kosáry Domonkosig), hiába készülnek többkötetes világtörténetek vagy részmonográfiák, hiába a viták a történelem értelméről… s hiába születnek teleologikus (céloksági) értelmezések, elméletek, sőt ideológiák, mint például a keresztényeké, aki Isten Országának, vagy a marxistáké, akik a kommunizmusnak az eljövetelében látják, látták a történelem célját s egyben végét. Hiába, a történelem nem válaszol, nem igazolta, igazolja ezeket. Hallgat.

Talán, mert nincs is. Ettől a csöndje.

Nem, ez nem saját elképzelésem, nemcsak az enyém. (Joyce Ulyssesében Stephen Dedalus ezt mondja: „A történelem lidércnyomás. Várom, hogy felébredjek.”!) Sokak álláspontja, hogy történelem – mint olyan – nincsen, csak történetírás van, az egykori, lejegyzett politikai események, társadalmi mozgások ilyen vagy olyan szempontú, ilyen vagy olyan láncolatba rakása. A történet megírója szerint lesz például az 1956-os eseményekből ellenforradalom, népfelkelés, forradalom, vagy éppen forradalom és szabadságharc.

Meggyőző ez a példa?

És nemcsak a hazugságok sora bővíthető!

Ám ne feledjük el, hogy azok (ezek) is a Történelem igényével és szándékával késszültek!

Igaz? Hamis?

Ezek egyáltalán azok a kérdések, melyekre választ várunk?

Az emberiség túlnyomó többsége nem ezekre a kérdésekre keresi válaszát… Eszébe sem jut erről érdeklődni…

A világegyetem fekete lyukainál is fontosabb kérdés ez!!!

Mert az ember alapvető tulajdonsága a felkínált rossz válaszokra való hallgatás, a kérdés nélküliség, az engedelmesség, az engedelmeskedés!

Hogy mégis miért vállaltam (s mint mondtam, örömmel) ezt a megbízatást?

Amiért társaim.

Nem a megváltás szándékával, mert az Krisztusnak sem sikeredett, de a szándék szándékával, ami…

Túl sokat fecsegek (elvégre is a politikai rovatot vállaltam), s látom, hogy szó volt már a Nagy Testvérről, József Attiláról, az „és még sokan másokról”, de Ciceróról még nem beszéltem. Nos, ő tévedés volt, nem szörnyű, de tévedés: mindig azt hittem, hogy ő mondta egykor, hogy Historia est magistra vitae, vagyis A történelem az élet tanítómestere, ám kiderült, hogy ez egy latin „bölcsesség”! Elnézést kérek Cicerótól, hogy egy ekkora ostobaságot az ő szájába adtam!

Mert ez a mondat általános iskolások töri füzeteinek első oldalára még csak-csak megfelel, de semmiféle igazságot nem tartalmaz!

Az én mondatomat leginkább a politikusok igazolják!

/2008. 06. 22./