-->
Folytatás jó esetben lesz, legalábbis én szeretnék.

A történetről:

Anabelle megtudta az igazságot családjával kapcsolatban; bár ezt eddig is sejtette, de most már teljesen világossá vált számára, hogy az élete hazugság volt. Miután fátylat borít a múltra, megismerkedik Alec Volturival, a szívdöglesztő vámpírral, aki egész életében a lány biztonságát őrizte. Amikor látszólag minden helyre áll, újabb félvéreket változtatnak vámpírrá, akik történetesen Vladimír lányai. A drága apuci nem örül ennek és egy rakás újszülöttet küld a Volturi nyakára. Az uralkodóház azonban meghiúsítja a támadást és végez minden vámpírral, kivéve hármat, akiknek sikerült eljutnia Romániába.

Itt kezdődik és egyúttal folytatódik a történet, melynek címe:

Before The Dawn~ Hajnal előtt



Jogok:

A szereplők jogai Stephenie Meyer-t illetik, kivéve az általam alkotott vámpírokat! Az ő karakterüket én magam találtam ki és a képek is sajátok, így arra kérlek titeket, hogy semmit se vigyetek el! KÖSZÖNÖM!

!!valamint!! A mű bővített, illetve tömörített kiadása, sokszorosítása, valamelyik szereplője felhasználása az író(Devonne Crescent) engedélye nélkül nem lehetséges!!

by fine selection
publisher



2011. július 23., szombat

Hajnal előtt - 2.fejezet



Dühtől izzó szemekkel közelített az ágyamhoz, ahol mind a hárman ültünk. Mihelyst elém ért, lekevert nekem egy jó nagy pofont. Amit szerintem a fél klán meghallott. Az arcom égett ott, ahol megütött, éreztem ahogy könnyeim gyűlni kezdenek, de nem sírtam.. egyszerűen nem akartam sírni, még csak azt se mondtam, hogy: "áú". Nem akartam megadni neki ezt az örömöt. Eddig észre se vettem, de Solar és Catlyn mellettem morogtak. Zoe hirtelen rájuk morgott, majd megszólalt.
- Ne merészeljétek, más különben apátoknak mesélek a kis magánakcióitokról és akkor a pincében végzitek odalenn!-a végén kimutatta éles fogait, mire barátnőim elhallgattak. Ők is gyűlölték, ahogy én; de ahhoz, hogy szembeszálljanak vele, sajnos ők is gyengék. Még én is az vagyok ezzel a pusztító erőmmel.. Hogy miért kaptam ezt a pofont az szinte teljesen lényegtelen, hisz így is.. úgy is neki van igaza, bármit mondok apámnak, de azért megkérdem..
- Ezt miért is kaptam?-a hangom ugyan olyan volt, mint néhány perccel ezelőtt, aminek nagyon örültem.
- Mert becsaptad az ajtót és mert csak úgy faképnél hagytad a szüleid!-válaszolta a szipirtyó.
- Te nem vagy az anyám és soha nem is leszel az!-morogtam, ő pedg ismét felém lendítette a kezét, hogy megpofozzon.
- Zoe.-szólalt meg apám, valahol az ajtóm környékéről. A banya megfordult.- Megtanulta a leckét.-szólt, majd mind a ketten távoztak. Az egész kastély fültanúja volt ennek.. szuper. Solart hívatta Vladimír, így Catlyn-nel maradtam.
- Mihez kezdesz?-kérdezte.
- Hát.. Most, hogy megtudtam.. az a banya lesz a nevelőanyám... Gőzöm sincs.-sóhajtottam. A szobámba ekkor belépett Viola. - A kopogás mindenkinél luxus?
- Bocs. Csak Enrique azt mondta, szóljak neked. Ugyanis az esküvőjük két nap múlva lesz. Te leszel Zoe koszorúslánya, így nem ártana felkészülnöd erre lelkileg.. Enrique ezt mondta.
- Hogy mi?!?-néztem rá értetlenül. Nem tolhat ki velem ennyire az apám!
- Ez biztos?-kérdezte Catlyn.
- Száz százalékig.-Viola sajnálkozva nézett rám. Bizonyára ő is fültanúja volt az előbbinek.
- Oh.. remek. Kösz, hogy szóltál.-suttogtam magam elé bámulva. Szemem sarkából láttam, ahogy bólint, majd távozik. - Cat.. ki akarok menni innen.
- Mi?! Hisz te is tudod.. hogy csak akkor engednek ki az őrök, ha küldetésre megyünk. És téged soha nem engednek ki, ahogy már engem sem..
- Igen. Ezt tudom. Szökjünk ki! Nem mennénk nagyon messzire.. ép csak a környéken lennénk. Szóval?-néztem rá kérdőn.
- Rendben!-mosolyodott el, majd felállt és felhúzott engem is az ágyról. Az akciónk eléggé bonyolult volt, még egy vámpír számára is.. viszont tényleg senki sem látott meg minket, ami jó, nagyon jó. Hisz, ha bárki elkap minket, akkor tutira lezárnak az alaksorba. Még ezzel a hatalmas erőnkkel is esélytelenek vagyunk egy csoportnyi vámpírral.. De a lényeg az, hogy a terv tökéletesen bevált, így most épp az erdőben rejtőzködünk.
- Olyan jó idekint lenni!-mondtam mosolyogva barátnőmnek, s megpördültem a tengelyem körül.- Már el is felejtettem milyen jó a természetben lenni. Folyton csak azok a düledező falak.. Ha nem jövünk ki, én tényleg bedilizek!
- Azt el is hiszem.-Cat ekkor megragadott és így együtt dőltünk el a fűben. Gyermeki játszadozásba kezdtünk, amin végül mindketten csak nevetni tudtunk.
- Olyan jó itt lenni, messze apámtól Zoe-tól és a kötelezettségektől.-sóhajtottam a fűben ülve.
- Igen. Tudod.. lehet hogy nem is olyan rossz a nomádok élete, mint azt gondoljuk.. ők folyton a szabadban lehetnek, míg mi be vagyunk zárva...-mondta barátnőm, de hirtelen elhallgatott, még csak lélegezni sem lélegzett és már én is tudtam, miért. Én is ugyan úgy tettem, mint ő és csak remélni tudtam, hogy nem vesznek észre minket..

2011. június 29., szerda

Hajnal előtt - 1.fejezet

Itt van a Volterra fénye folytatása! :) Ha úgy tetszik, akkor ez akár lehet Románia ékköve is xd és akkor már stílusos vagyok :D Emberek tessék megköszönni Natalie-nak, hogy rám szólt, tegyem fel a fejezetet :D Így én most ezt főként neki, de a többi erre járónak is ajánlom! :)
Jó olvasást! Xx. DevCres

Az élet teljesen más itt mint azt gondoltam. Mindenki rideg és távolságtartó. Az addig oké hogy vámpírok, de igazán lehetnének egy kicsit barátságosabbak, legalább a saját fajukhoz.. Itt csak arról beszél mindenki hogy harc, hatalom, háború. Könyörgöm, az élet másról is szól, nem csak erről! A létük két dologról szól hatalom és halál. Vladimír lányai viszont egészen emberibbek ezen a téren. Ők tudnak örülni, és sajnos tudják mi az a fájdalom. Elmesélték a történetüket, és én is az enyémet. Hülye kényszer csatlakozás! Mérgelődtem magamban. Az egész lényege annyi, hogy apám és Vladimír szövetséget kötöttek; azt hiszik így legyőzhetik a Volturit.. Na persze; álmodik a nyomor! Most komolyan eljöttünk ide az isten háta mögé, amikor Kanadában ott volt az otthonunk? Ilyen hülyeséget is csak apám és a szemét gazember tud kitalálni! Jaj és akkor még nem is beszéltem a gazember fiáról. Jégszívű királyfi... azt hiszi, hogy amiért ő a klánja örököse, már mindenki behódol neki.. mégis mit képzel magáról? Egy kis senki.. ha az apja nem hoz létre egy ekkora erőt, akkor ő sehol sem lenne. Valahol Dél-Amerikában rohangálna a nomádokkal.. Ó, és még szépen fogalmaztam. De ott van például Rashelle.. az a csaj egy igazi ribanc. Catlyn egyszerűen csak Cassie-kettőnek hívja, mert régebben volt egy lány, akit Cassandrának hívtak, de kivégezték valami miatt. Azt már nem mondta el, hogy mi miatt.. Szóval a lényeg annyi, hogy most apám (Enrique) és Vladimír itt a főnök.
- Csak nem azon töröd a fejed, hogyan szabadulhatnál meg tőlem?-jött csak úgy be a szobámba Rashelle.
- Kopogni luxus?
- Igen. Enrique hívat; téged; most azonnal és azt üzeni, hogy ha nem sietsz, annak a szép kis hajacskád látja kárát.-erre azonnal felkaptam a fejem. Nem is törődtem tovább Rashellel, inkább rohantam apámhoz. Tényleg képes lenne kitépni a hajam.. Mikor a hatalmas ében fekete ajtó elé értem, vettem egy mély lélegzetet, majd bekopogtam. Türelmesen megvártam, míg bentről meg nem hallottam a "szabad" szócskát, akkor benyitottam. Apám az asztalánál ült, vele szemben foglalt helyet Zoe az én drága pót anyám, akit itt a Román-klánban szedett fel. Csodálkozik még bárki is, miért nem bírom ezt a helyet?
- Wyanet, kérlek foglalj helyet.-intett apám az egyetlen szabad szék felé, ami a drága Zoe mellett volt.
- Köszönöm, de inkább állok.-válaszoltam, és bár próbáltam illedelmes lenni, az apámnak és persze drága mostohámnak is feltűnt, hogy semmi kedvem leülni mellé.
- Ülj le!-parancsolt rám apám, komor, hideg hangon. Leültem, egy fintorral az arcomon.
- Egy fontos dologról kell beszélnünk veled. Családi ügy ezért..
- Ezért van itt Zoe is? Ő nem tartozik a családomhoz!
- Összeházasodunk!-jelentette be az előbb említett. Mi a fenéről beszél?!?!
- Kivel?-emeltem fel szemöldököm kérdőn.
- Természetesen velem.-válaszolt apám. Felálltam.
- Ezért hívattál ide? Hogy közöld, elveszed... -inkább lenyeltem azt amit mondani akartam és így fejeztem be- őt?
- Igen és..
- Akkor én..-kezdtem, de az az "és" zavart.- Mi és?
- Választanod kell magadnak egy párt, minél előbb.-mosolygott nyájasan a szipirtyó. Most valahogy még jobban utálom. Meg se vártam, hogy bármi mást mondjanak, egyszerűen fogtam magam és kiszaladtam a szobából, majd hangosan becsaptam az ajtót. A hangzavarra előjött a többi vámpír. Rashelle egy boldog mosollyal elém állt.
- Mi a baj cicuka?-kérdezte nyájasan.
- Húzz el az utamból Rashelle, míg porrá nem morzsollak!-morogtam, és a szememben, megláthatta, hogy nem csak a levegőnek beszélek; arrébb állt, de arcáról még mindig nem olvadt le a mosoly. Míg a szobámba tartottam, többen pusmogtak rólam, de mikor arra néztem, úgy tettek mintha egész ideig csendben nézelődtek volna. Hogy rohadna meg ez a sok tetves pletykás vámpír csürhe! A szobám előtt Solar és Catlyn állt.
- Mi történt csajszi?-kérdezte Solar.
- Igazán semmi.. ami erre az egész gennyre tartozna.-morogtam, és fél füllel érzékeltem, hogy a népség elvonul.- Gyertek, bent elmondom.-mondtam, majd kinyitottam az ajtót és beléptek. Az ajtót gondosan kulcsra zártam, hogy véletlenül se nyissák ránk, bár egy vámpírnak milyen gondot okozna egy fa ajtó?
- Zoe?-tért rögtön a lényegre Catlyn.
- Ő is..-mondtam gondterhelten.- Kitalálták, hogy hozzá kell mennem valamelyik klántaghoz..
- Szóval.. Bill, Stefan,vagy Dean?-kérdezte Solar.
- Dean Ana-ra hajt.. bár megjegyezném semmi esélye.-mosolyodott el gonoszul Catlyn- Hisz Anabelle-nek ott van Alec és miért is hagyná csak úgy ott őt?-kérdezte, de senkinek se kellett rá válaszolnia; hisz mind tudtuk, hogy ez nem lehetséges.. Anabelle Volturi, Aro, a mi ellenségünk lánya.. így Dean jó húzásnak tartja megszerezni magának a lányt.. hát mit ne mondjak.. elég érdekes gondolat.. De szeretem, hogy amikor mi hárman beszélgetünk, akkor a Volturi tagjairól nem úgy mint ellenségek, hanem mint egyszerű vámpírok, beszélünk. Utálom ezt az egész ellenségeskedősdit..
- Igen..-suttogtam magam elé.
- Bill?-kérdezte Solar. "Fúj, dehogy!" vágtam volna rá, de inkább csak megráztam a fejem.- Akkor ott van még Stef.-mondta végül ki bátyja nevét.
- Nem!-tiltakoztam azonnal.- A bátyátok egy beképzelt, öntelt ficsúr! Azt hiszi, hogyha Vladimír fia, akkor máris van akkora hatalma, mint neki...-fakadtam ki.
- De kétségkívül bejön neked!-mosolyodott el Cat sejtelmesen. Utálom, hogy belelát a fejembe; pedig még csak nem is egy Edward Cullen...
- Nem, ahhoz túl nagyképű!-válaszoltam karba-font kézzel.
- Ahan, persze.. ismerlek már ahhoz Wy, hogy ezt lássam!-mondta Catlyn.
- Talán egy picit tetszik, de mondom, hogy túlságosan is el van szállva magától.. Különben is, Rashelle már kiszemelte magának és semmi esetben se harcolnék olyanért, akire már rátette a mancsait!-jelentettem ki, majd az ajtóm hirtelen kinyílt és belépett rajta Zoe. 


KOMIKAT!

2011. március 18., péntek

22.fejezet

 Ezennel bejelentem, hogy a 22.fejezet itt van! :D Nekem annyira tetszett, mert Alec és Ana gondolatai olyan aranyosak.. Én mondjuk a felén röhögtem, de szerintem tök jó lett! :D Bocsi a késésért, de a fene gondolta volna, hogy ilyen hamar hozzátok a kommenteket! Ez a befejező fejezet, szóval most nincs komi határ. De lenne egy fontos kérdésem. Akarjátok-e, hogy legyen folytatás? Mert, ha továbbra is van kedvetek olvasni a Volturi történetemet, akkor én szívesen folytatom! :))
ui.:A dőlt betűs részt gondolják! Xoxo Love ya! Devonne



(Anabelle sz.)
Még nem nyitottam ki a szemem, de éreztem, hogy a sötétség enged a szorításán. Néhány másodperc múlva, már hangokat is hallottam. Vagyis egy hangot, egy nagyon gyors szívdobogást, de azon kívül semmit. Mintha félnének megszólalni.. Szép! Én fekszek itt a tudatlanság peremén és azok félnek, akik tudatuknál vannak. Jajh... Kíváncsi vagyok, mi lesz amikor felébredek..

(Alec sz.)
Már eszméleténél van. Érzem, de még mindig nem nyitja ki a szemét. Mi van, ha valami baj van? Beleőrülök a várakozásba! Azt akarom, hogy végre felébredjen és kinyissa a szemét! Ez miért olyan nagy kérés? Csak nyissa ki a szemét! Ennyit kérek, nem világbékét! Istenem! Gyerünk már!
- Talán a vér segítene, hogy hamarabb felébredjen.-mondta Katy.
- Ez eddig miért nem jutott az eszedbe?-ráztam meg a vállát, viszonylag erősen, mire Demetri a szoba másik végébe hajított. - Bocs Kat.-motyogtam, mert tudtam, hogy ezt aztán igazán nem kellett volna, hisz ő is ugyan olyan ideges mint én.. és lehet hogy még nálam is jobban..
- Semmi baj, megértelek.-mondta egy mosoly kíséretében.
- Lehet, hogy te megérted, de azért ezt mégse kellett volna!-morogta Dem. Katy elé állt és a szemébe nézett. Valami volt benne, amitől Demetri megváltozott és a következő pillanatban már teljesen lehiggat. Körbenéztem a szobában lévőkön, de mindenkinek majdnem teljesen fekete volt a szeme, még Demnek is, így nem maradt más csak..
- Rendben. Megyek, de a többiek ne legyenek itt mert arra a vérre legfőképp Ana-nak van szüksége. És ez rád is vonatkozik Alec.-mondta Katy.
- Köszönöm.-suttogtam és bár fájó szívvel, de átmentem a másik szobába, míg Katy bevitte Ana-nak a vért. Húsz percel később örömteli sikoltás hallatszott a szomszéd szobából, így persze rögtön mindenki átment. Ana még mindig feküdt, de Katy nagyon boldog volt.
- Mi történt?-kérdeztem azonnal.
- Nemsokára felébred!-válaszolt boldogan.

(Anabelle sz.)
Csak azt tudtam, hogy lenyomtak valami folyékony-izét a torkomon, ami ízlett. Mást nem igazán fogtam fel.. az idő pedig teljesen elmosódott körülöttem. Fura, de mintha ettől a löttytől, mintha kiélesedtek volna az érzékszerveim és tökéletesen érzékeltem a külvilágot.
- Mi történt?-kérdezte egy hang, amitől úgy éreztem, hogy a mennyben vagyok. Vajon tényleg ott vagyok? Meghaltam? Nem.. már amúgy is halott vagyok, szóval.. de mi van ha még is? A pokolba kerültem? Hiszen koromfekete minden.. akkor nem lehetek a mennyben, ahol elvileg minden vakítóan fehér.. Hol vagyok? Miért nem válaszol senki?-kérdeztem csak úgy- Van itt valaki? Mikor jutok ki innét? Egyáltalán kijutok? Hahó?!?
- Nemsokára felébred!-mondta egy lány, nagyon boldogan. Rólam van szó? Végre felébredek? Végre! Már belepusztultam ebbe a sötétségbe!
- Még mennyi idő?-kérdezte az én angyali hangom, abban ahogy mondta, mintha egy kis sürgetés is lett volna. Vajon ha kinyitom a szemem, látni is fogom? Mi lesz, ha soha többé nem hallom a hangját? Én abba biztos belehalok!-gondoltam kétségbeesve.
- Nyugalom Alec, már csak alszik. Amint eszébe jutnak a dolgok kinyitja a szemét.-mondta ugyan az a lány. Ismerős volt a hangja. Várjunk csak.. azt mondta, hogy az angyalom neve..
- Alec..-suttogtam. Én suttogtam! Végre sikerült megszólalnom!-gondoltam boldogan.
- Ana!-suttogta Alec, majd egy kéz végig simított az arcomon. Kinyitottam a szemem és megláttam Őt. Azon nyomban átöleltem és magamhoz szorítottam szerelmem. Illatát mélyen magamba szívtam és nagyon örültem, hogy ő volt az, akit először megláttam.

(Alec sz.)
Halványan érzékeltem, ahogy a többiek kiosonnak és nagyon hálás voltam ezért nekik. Ana végre kinyitotta szemét és most itt van a karjaim közt.-gondoltam boldogan, miközben végigsimítottam arcán. Elmosolyodott és közelebb húzott magához, nekem pedig nem kellett ennél több, azonnal lecsaptam ajkaira és szenvedélyesen megcsókoltam.

2011. február 12., szombat

21.fejezet

Sziasztook!
Itt van a 21.fejezet!! :D 
Sokan kérdezték mi van Anaval és Aleckal. Nos ebben a fejezetben választ kaptok a kérdéseitekre, ugyanis az ő szemszögükből olvashatjátok! Minden véleményt nagy örömmel fogadok! Szóval kérem azokat a kommenteket! :D
komihatár: 7 (az én kommentjeim nem számítanak bele!) 
Szerintem 43 olvasóból 7 ember biztos tud írni valamit, szóval hajrá!
Csók és ölelés vagyis XoXo
Devonne Crescent



(Alec szemszöge)
Olyan rossz így látni Őt. Olyan, mintha halott lenne, de Michelle azt mondta, csak nagyon mélyen alszik és hogy minden rendbe jön. Rendbe? És az pontosan mit is jelent? A Brown-lányokról kiderült, hogy Vladimír lányai és még mi változtattuk át őket! A Volturi bízott bennük. Ők meg cserébe mit tettek? Elárultak minket és ebbe a kétes állapotba taszították kedvesem!-mérgemben belevertem egyet a falba, amitől azon egy repedés keletkezett.
- Alec.-tette vállamra kezét húgom, aki szintén aggódott Anaért, de szerintem nálam jobban nem aggódik senki, még a szülei sem! Nem bírtam tovább ülni és nézni, ahogy ott fekszik teljesen mozdulatlanul, így kimentem a szobából, majd a folyosó ablakán keresztül kiugrottam a kertbe, onnan pedig be az erdőbe. A fülemben csengtek Anabelle szavai.
- Alec, segítenem kell rajta! Védtelen velük szemben! -a tekintetéből kiolvastam, mennyire félti Katherine-t
- Kérlek, maradj itt! Demetri ott van vele. Te is tudod, hogy Dem az egyik legjobb harcos közülünk.-
nyugtattam meg.
- Szeretnék segíteni! -
Ahogy rám nézett azokkal a gyönyörű rubin színű szemeivel a lélegzetem is elállt.
- Én is!-
mondta Solar. Aztán ismét Anara néztem és meghoztam életem egyik legszörnyűbb döntését. Hagytam, hogy harcoljon, holott védenem kellett volna. És most minden az én hibám! Miattam fekszik és lehet, hogy sohasem kel fel.-dühösen kettétörtem egy utamba kerülő fát.
- Mond csak Alec Volturi, mit ártott neked az a fa?-kérdezte mögülem Renata, nem tudom, mióta követ, de az az érzésem, hogy nem olyan rég. Nem fordultam meg, csak tovább futottam, egyedül akartam lenni. Egyedül a dühömmel. És nem tartott sokáig, míg kedvem támadt megölni pár vámpírt a Román-klánból. Már csak azt vettem észre, hogy Románia iránya felé futok.
- Alec!-Renata hangja most messzebbről érkezett- Lassíts!-mikor rájött, mi az úti célom, gyorsított a tempóján, így már csak 4 méter távolság volt köztünk.
- Nem mehetsz oda egyedül!-mondta- Vladimír nem lesz veled kegyes, ahogy Románia földjére teszed a lábad meghalsz! Egyedül senkinek sincs esélye velük szemben, még neked sem!-erre megálltam és enyhén felé fordítottam a fejem.
- Mi lesz, ha Ana felébred és te nem leszel mellette? -fojtatta-Szerinted kinek az arcát akarja meglátni először?- Nem válaszoltam. - Nem akarsz válaszolni? Hát legyen. Tudom, hogy a Volturiban magas rangod van, de attól még ne légy ennyire önfejű! -A szemébe néztem és megszólaltam.
- Amikor beleszerettem, akkor talán nem voltam az? Tudtam, kinek a lánya és gyűlöltem magam amiatt, hogy beleszerettem, de így lett és nem tudtam ellene semmit sem tenni. Miután megismertem a cselekedeteim többsége értelmetlen. Végre van okom arra, hogy megöljek pár vámpírt, erre te megállítanál? Az egészet Anabelleért teszem, ha ők nincsenek, akkor még mindig.. -hirtelen elnémultam, kerestem a szavakat és Renata készségesen segített befejezni helyettem a mondatot.
- Veled lenne.
- Igen.

(Anabelle sz.)
Nem tudom, hogy milyen régen szippantott magába a feketeség. Percek, órák esetleg napok telhettek el úgy, hogy én mit sem tudtam az idő múlásáról, bár még most sem tudom, mióta lehetek ezen a szörnyű helyen. Csak arra vágytam, hogy Alec karjai közt legyek. Látni akartam mélyvörös szemeit, ami minduntalan magával ragad; sötétbarna haját, amibe állandóan beleakartam túrni; azt akartam, hogy megöleljen, szorosan magához szorítson és sohase engedjen el; érezni akartam bódító illatát, amitől megrészegültem; azt akartam, hogy most azonnal mellettem legyen, de semmi se történt. Csak lebegtem a sötétségben és vártam, mikor lehetek ismét a való világ tagja.

(Alec sz.)
Otthagytam Renatát és futottam egészen Románia határáig, de ott megtorpantam. Ismét hallottam Renata kérdéseit, ezúttal a fejemből. De most válaszoltam is rájuk. Mi lesz, ha Ana felébred és te nem leszel mellette? Utálni fogom magam miatta, hogy akkor nem vagyok ott. Szerinted kinek az arcát akarja meglátni először? A kérdés teljesen hiábavaló, hiszen a választ ő is ugyan úgy tudta, ahogy én.
Nem tudom miért, de végül visszafordultam. A visszaúton egy fát sem bántottam, de sokkal gyorsabban szedtem a lábam, mint odafelé. Valamiféle sürgető érzés lett rajtam úrrá, amit nem értettem, csak annyit tudtam, hogy látni akarom, hogy Ana még mindig ott van az ágyában. Tudni akartam, hogy még minden ugyanúgy van-e , ahogy otthagytam. Nem bíbelődtem azzal, hogy az ajtón megyek be, helyette felmásztam afalon és beugrottam azon az ablakon, ahol azelőtt kiugrottam. Vámpír sebességgel Ana ajtajához rohantam és kinyitottam épp akkor, mikor megmozdult. Mintha hallottam volna, ahogy kővé dermedt szívem megdobban; Ana nemsokára felébred.