Búcsú a búcsúcédulától

„Mikor a pénz a ládikába hullik, a lélek a tűzből menten kiugrik.”
Ilyen versikékkel árulták portékájukat a papok a német vásárokban elöljáróik megbízásából. De mit árultak pénzért? Bűnbocsánatot, melytől a hívők azt remélték, megmenekülnek a túlvilági tisztítótűztől. Úgy árulták a búcsúcédulákat, mint mennyországi belépőket. Gondoltad volna, hogy ez volt az utolsó csepp, mely robbanásszerű változásokat hozott vallásban, társadalomban, állami életben?
De ki volt az a személy, aki akaratlanul is e folyamatok elindítója volt? Talán hallottál már róla. Ő Luther Márton ágoston rendi szerzetes, maga is egyházi személy. A római keresztény egyház megújításáért és a hit tisztaságáért indította harcát, a vallási reformációt. Követői, támogatói a társadalom minden csoportjából voltak, a fejedelmektől az egyszerű emberekig. Az újkor kezdetén hogyan terjedhettek nézetei ilyen gyorsan? Ebben a tanítványok és Gutenberg találmánya játszott fontos szerepet.
Mi volt az egyház válasza? Természetesen támadták, pedig az egyházi vezetők voltak a válság közvetlen kiváltói. A reneszánsz pápai udvar a fényűzés, az erkölcstelen világi örömök központja volt. Pénzéhség, hatalmaskodás jellemezte, tetemes költekezéseiket például a búcsúcédulákból fedezték. X. Leó pápa kiátkozta Luthert. Az ördög beszél belőle – mondták. V. Károly császár is birodalmi átokkal sújtotta. Reformerünket a szász választófejedelem vette védelmébe úgy, hogy álnéven bújtatta Wartburg várában. Luther itt fordította németre a Bibliát.
A husziták és mások egy évszázaddal korábban hasonló célokért léptek fel, de mozgalmukat felszámolták. Most a fejedelmek, főurak a hit megújítása mellett anyagi előnyökért is támogatták a mozgalmat. Fájt a foguk az egyház vagyonára, jövedelmeire. Münzer Tamás szerint mindenki felnőtt korában, szabadon dönthessen vallása felől. Ez az anabaptista irányzat. Követői a szegények, akik a jobbágyi függést is meg akarták szüntetni. Mozgalmuk a legnagyobb parasztháborúhoz vezetett, a német nemesség azonban egységesen lépett fel, a felkelést vérbe fojtották. Pedig ők is szemben álltak egymással. Luther követői protestáltak a reformáció tiltása ellen. Csak egy hosszan elhúzódó háborúban egyenlítődtek ki az erőviszonyok.
A lutheri eszme a német birodalom határain kívül is terjedt. Svájcban egy francia jogász, Kálvin János fejlesztette tovább. Genfben vallási közösséget alakított ki, melynek szervezeti felépítése összefonódott a városi önkormányzattal. Hite szerint Isten előre kiválasztotta, ki jut üdvösségre, ki kárhozatra. Az uralkodók hatalmát elfogadta, de a zsarnokot elmozdíthatónak tartotta. Luther követői az evangélikusok, Kálvinéi a reformátusok.
De mi a helyzet a katolikusokkal, a pápa híveivel? Nem tudták megállítani a reformátorokat, ezért mozgalmat indítottak egyházuk megmentésére. III. Pál pápa felismerte a lehetőséget. Zsinatot hívott össze, mely bevezetett néhány újítást, de szigorított is. Elismerte Loyolai Ignác jezsuita rendjét, mely a hívek visszatérítéséért lépett fel. A művészet is katolikus szellemben újult meg, elterjedt a barokk.
Búcsú a búcsúcédulától. Csak egy visszaélés megszüntetésére került sor? A század végére tarka lett Európa vallási térképe. A polgárság új tartalmat jelentett. Tőkés gazdálkodást folytatott, a feudális viszonyokról is másképp gondolkodott.