Előzetes tudás

Ismerned kell a XIX. század végének gyarmatosítási törekvéseit és a szövetségi rendszerek kialakulását. Ismerned kell a Balkán etnikai viszonyait és a török hódítás történetét.

Tanulási célok

Átlátod majd a balkáni problémák összefüggéseit és az ott zajló háborúk okait. Megtanulod a XX. század eleji nagyhatalmi versengés újabb epizódjait. Láthatod, hogyan jutott Európa egyre közelebb az első világháborúhoz.

Narráció szövege

Ha jelentést kellene adnunk Európa külpolitikai helyzetéről a XX. század elején, élhetnénk a meteorológus szavaival is: csodás napsütés, amelyet néhol gomolyfelhők zavarnak meg.
Ekkorra már létrejöttek a szövetségi rendszerek, minden hatalom vigyázott a saját birtokaira, vagy megpróbálta szinte észrevétlenül kijjebb tolni a határait. Csak itt-ott zavarta meg a nyugalmat egy-egy incidens, de ezek is hamar rendeződtek.
A korszakban Európa legfeszültebb viszonyait a Balkánon találjuk, ahol több politikai probléma is egymásra rakódott. A félsziget jelentős részét a törökök uralták, akiknek a nagyhatalmi státusza ugyan már a múlté volt, de még mindig kitartóan ragaszkodtak a Balkánhoz.
Politikai konfliktusokat érlelt a térség etnikai sokszínűsége is. Éltek itt többek között szerbek, bosnyákok, montenegróiak, bolgárok, albánok, görögök. A körükben intenzíven kibontakozó nacionalizmus nemcsak a törökkel, hanem egymással szemben is éles ellentétet szított.
A térségben továbbra is az Osztrák–Magyar Monarchia és Oroszország avatkozott be a legaktívabban a konfliktusokba. A századfordulótól az orosz politika Szerbia mögött sorakozott fel. A Monarchia pedig meg akarta akadályozni, hogy a szerbek kitolják a határaikat a tengerhez, ezért 1908-ban elfoglalta Bosznia-Hercegovinát. Bár az oroszok élesen tiltakoztak, részükről katonai beavatkozásra nem került sor.
A balkáni nemzetek összefogását a XX. század elején csak a törökellenes fellépés célja teremthette meg. Ez az összefogás 1912-ben valósult meg, amikor Szerbia, Montenegró, Bulgária és Görögország szövetsége megindította a háborút a törökök ellen. Ez volt az úgynevezett első Balkán-háború. A török csapatok vereséget szenvedtek, és az Oszmán Birodalom elvesztette – a főváros kivételével – az összes európai területét.
A zsákmány feletti osztozkodás azonban rögtön felszínre hozta az etnikai ellentéteket. 1913-ban Szerbia, Montenegró, Görögország és a csatlakozó Románia a túlzottan megerősödő Bulgária ellen fordultak. Ez volt a második Balkán-háború, amelyben Bulgária vereséget szenvedett, és területi engedményekre kényszerült.
A balkáni államok ellentétei persze a háború lezárása után sem szűntek meg. A Balkán maradt továbbra is „Európa puskaporos hordója”.
A napsütést megzavaró gomolyfelhők azonban nem csak a Balkán felett jelentek meg. A nagyhatalmak közötti közvetlen erőpróbára a gyarmatokon is sor került a század elején. A helyszín Marokkó, amelyet a franciák az észak-afrikai befolyási övezetük részének tekintettek. Németország azonban – látszólag a marokkói függetlenség védelmében – szintén megpróbált saját érdekszférát teremteni a térségben. Ezért 1905-ben II. Vilmos német császár Tangerbe hajózott, ami kiélezte a helyzetet. A francia–német konfliktust lezáró nemzetközi konferencia a brit diplomáciának köszönhetően a franciák javára döntött. Ez volt az első marokkói válság.
II. Vilmos viszont nem adta fel. Amikor 1911-ben Marokkóban felkelés robbant ki, a németek megismételték a beavatkozási kísérletet. A császár a Párduc nevű csatahajón Agadirba utazott, hogy fellépjen a franciák ellen. Vilmos császárnak azonban ekkor is meg kellett hátrálnia az erőteljes angol fellépés miatt. Az eseményeket a második marokkói válság vagy a „párducugrás” néven ismeri a történelem.
A francia–német mellett a brit–német vetélkedés is felerősödött. Helyszíne a Közel-Kelet volt. A németek a török haderő fejlesztéséért cserébe vasútépítésre kaptak engedélyt a szultántól. A Konstantinápoly–Bagdad-vasútvonallal gyors összeköttetést tudtak volna teremteni Berlin és a Perzsa-öböl között. A németek abban bíztak, hogy ez Kis-Ázsia további gazdasági meghódításának az alapjává válik. Nagy-Britannia, hogy ezt megakadályozza, megszállta Kuvait területét.
A XX. század elejére egyre világosabbnak tűnt, hogy a nagyhatalmi versengés kimenetelét a haderő nagysága és technikai színvonala fogja eldönteni. Mind nagyobb számban szerelték fel a hadseregeket nagy tűzerejű fegyverekkel. Megkezdődött a flottaépítési verseny is. Minden európai nagyhatalom gyors ütemben építette a csatahajókat, de a legnagyobb vetélkedés a németek és a britek között zajlott.
És ha már vannak fegyverek, akkor akár össze is mérhetők a haderők… 1914-re a viharfelhők vészesen közeledtek Európa felé.

Ajánlott irodalom

Száray Miklós: Történelem III. középiskolák 11. évfolyam. Nemzetek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2013.

Rubiconline, Tarján M. Tamás: 1912. október 8. Kirobban az első Balkán–háború, http://www.rubicon.hu/magyar/old...

Martin Roberts: Európa története 1789–1914. Akadémiai Kiadó, Budapest 1992.

Teszt 
Javasolt feldolgozási idő: 15 perc
Még nem töltöttem ki a tesztet
Developed by Integral Vision